Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - B. Szabó János - Sudár Balázs: "Independens fejedelem az Portán kívül" II. Rákóczi György oszmán kapcsolatai. Esettanulmány az Erdélyi Fejedelemség és az Oszmán Birodalom viszonyának történetéhez (2. rész) IV/931
982 B. SZABÓ JÁNOS - SUDÁR BALÁZS emberét, Szolak Mehmedet nevezte ki (1658. január 5.). Eltakarította az útból Kara Haszanoglu Hüszejn janicsáragát, s vele buktak támogatói is (január 13.). A korábbi nagyvezír egyik feltétlen híve, Szijávus Musztafa még Köprülü hatalomra kerülése előtt damaszkuszi beglerbég lett. Most Krétára rendelték tartományi katonaságával, ám a parancsnak szíriai feladatai miatt nem tudott eleget tenni. Némi bonyodalom után a fővárosba rendelték, és természetesen őt is kivégezték (július 8.). Köprülü Mehmed véres hatalomátvétele lassan meghozni látszott gyümölcsét: a nagyvezír viszonylag nyugodtan készülődhetett Velence ellen. Az „állóvizet” azonban felkavarta Rákóczi György visszatérése: ez nyílt lázadás volt, sőt talán elszakadási kísérlet, a fejedelemnek ugyanis immár semmiféle portai felhatalmazása nem volt. Ráadásul a hozzá menekült bukott román vajdákat sem volt hajlandó kiadni, ezzel a térség helyzetét ugyancsak ingataggá tette. Köprülü ezt aligha engedhette meg magának akkor, amikor egy diplomáciailag és katonailag is bonyolult és kockázatos akcióra készült: mindenképpen rendet kellett tennie a Királyhágón túl is. Az április 13-án tartott dívánon azután megváltoztatta eredeti terveit: Velence helyett Erdélyt jelölte meg a szerveződő hadjárat céljaként. Erdély: egy keresztény „dzseláli”? (1657. augusztus - 1658. április) Az erdélyi diplomatáknak 1636-hoz vagy 1647-hez hasonlóan 1657 tavaszán és nyarán ismét át kellett élniük Isztambulban azt, hogy milyen is az, amikor az Erdélyi Ház körül „elfogy” a levegő, amikor a Jóakarók” inkább csöndben háttérbe húzódnak és senki sem mer nyíltan kiállni mellettük - sőt igyekeznek szóba sem állni a fejedelem embereivel. Intő példaként szolgálhatott mindenki számára Uzun Ah aga esete, aki a két román vajdaság „képviselőjeként” tagadta, hogy azok katonái részt vennének a lengyelországi hadjáraton, ám amikor kiderült, hogy egy összecsapásban bizonyíthatóan a vajdák katonák is rész vettek, az agát nyomban Ciprusra száműzték.121 1657 augusztusára azután tovább romlott a helyzet. II. Rákóczi Györgynek ugyan személy szerint sikerült elkerülnie a tatár fogságba esést, de július 31-én serege maradéka a vezérrel, Kemény Jánossal együtt Trembowlánál a krími tatárok prédája lett. A hír hallatán a nagyvezír előbb Harsányit, a török deákot, majd — addig példátlan módon — az erdélyi kapitihákat is a Jedikulába 121 A válide régi kihája például „még az jó akaratban meg nem szűnt, csakhogy igen megvonta magát”. Harsányi Nagy Jakab jelentése, 1656. okt. 16. MHHD 23. 484.; Uzun Ali esete: Evliyá Qelebi: 5. kitap i. m. 66, 68.; 1637-ben azt mondta az erdélyiek legfőbb pártfogója, Ibrahim rúznámedzsi az előző évi események kapcsán a jóakarók” korlátáiról: „míg lehetett, ellenzették az dolgot, de az Budáról jött sok hamis hírek, magok ajánlások s az ifjú elmék is elhitették hatalmas császárt és edictumot adott ki, s akkor ha ő nagysága mást írt volna, megholt volna érte”. Tholdalghi Mihály jelentése, 1637. febr. 3. Beke-Barabás, 343.; Ebből az időszakból csupán az Erdélyben már többször is megfordult Ali csausz az egyetlen nevesíthető török, aki kapcsolatban állt velük, bár valószínűsíthető, hogy Harsányi emberei Mihneán keresztül titkokban továbbra is informálták őket: Tisza István és Harsányi Nagy Jakab jelentése, 1657, máj. 18. EÉKH II. 361.; Ali csauszról: Balogh Máté és Harsányi Nagy Jakab jelentései, 1656. febr. 4., jún. 27. MHHD 23. 312., 396., 1656. ápr. EÉKH II. 219. Harsányi Nagy Jakab jelentése, 1656. jún. 15. MHHD 23. 709.
