Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kis Domokos Dániel: Drámai hangulat és reális értékelés: „Magyarok Törökországban" és „Egy bujdosó kuruc". Rákóczi-kultusz a színpadon IV/961
972 KIS DOMOKOS DÁNIEL ezekben az években is kiütköznek, különösen az érvényesülni kevéssé tudó és talán tehetségtelenebb, ámbár becsületes magyarok részéről, különösen a sok tekintetben túlérzékeny művészek körében. Művének sikertelenségén felháborodva Vahot Egressy Gábornak így méltatlankodik már 1860. szeptember 16-án: „Bujdosó magyarok című darabomat, mely semmivel sem rosszabb, mint a többi magyar népszínmű, Kovács Pál és Vas Gereben mint halálos ellenségeim, kifütyültették a fiatal mágnásokkal, elhitetvén velők, hogy a menekültek kigúnyolására van írva, holott a censurával két hónapig kellett küzdenem, míg csak megcsonkítva is elő lehetett adni."4 9 Először 1858. április 24-én mutatta be Vahot művét a Nemzeti Színház.50 Ezen első és utolsó előadása után, amelyben főleg a tánc és a tűzijáték sikerült, arra kérték az igazgatóságot, hogy „temesse el, és ne rémítse vele többé a közönséget".5 1 Pedig ez a darab, mely tényleg kissé keresett, mesterkélt mű, valóban a Thököly emigrációban játszódik, de áthallásai és fura megoldása miatt inkább tragikomikus, mint felrázó mű, s valóban sokakat felháboríthatott két átálló, egy jóval korábban törökké lett renegát és egy érdekből átállni kész, és egész családját, akár kényszerrel muzulmán hitre térni kész léha magyar szerepeltetése, kinek végül kardos felesége ellenállása és néhány hű magyar bujdosó állhatatossága árán sikerül megakadályozni a végső romlást, az áttérést, a szégyent, a háremi sorsot. A gaz, átálló, megtévesztett magyar bujdosó és a feleségére vágyó muzulmánná lett renegát cselszövő is elnyeri méltó büntetését, míg végre a gazságot leleplező magyarokhoz megérkezik a kegyelem, hazatérhetnek. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárban őrzött eredeti cenzúrapéldányon jól látszik a cenzor, Haller javítása: a bujdosó szót — természetesen sok más kitétel mellett — nemcsak a schwarz-gelb azaz fekete-sárga fonallal áthúzott, fekete spanyolviasszal lepecsételt, a kötet végén található cenzori véleményben jelezte, hanem pirossal, vagy inkább amolyan meggyszínű tintával minden egyes esetben kihúzta, ezzel szinte komikus és fura mondatokat teremtve. Ennyire féltek már ettől a szótól is, amelyen Magyarországon valóban mindig a fennálló — sőt akár elnyomó, mindenesetre nem a magyar függetlenséget, a nemzeti királyságot képviselő — hatalom elleni lázadás leleplezése elől menekült, bujdosó, de sorsába és az épp fennálló hatalom rendjébe bele nem nyugvó egyént, vagy hasonlóképpen egy szervezett csoport tagját értették. Még a 19. század elején is, s mindjárt az 1848/49-i szabadságharc leverése után is. A cenzor alaposságát azonban mi sem bizonyítja jobban, hogy nem elégedett meg kihúzni a tilalmasnak vélt részeket, hanem az így megcsonkított mondatrészeket kiegészítette, átdolgozta, vagyis nem bízta a véletlenre, hogy majd valahogy átírják a kihagyott részeket. A „bujdosunk" szót például az egyik helyen „tengődünk"-re változtatta, vagy a „bujdosótárs"-ból „bajtárs" lett. Máshol meg az „idegen földre menekülni" helyett „idegen földre költözni" áll. De ugyanígy a „fölkelés zászlajá"-t „pártunk zászlajá"-ra változtatta. Mindezek mellett a dicső múlt visszasírása, vagy a régi múlt visszatérésére tett legapróbb utalások is 49 Vahot Imre levelei i.m. 240-244., az idézet: uo. 243. 50 OSZK Nemzeti Színház kötetes színlapok. 51 Bayer József: A magyar drámairodalom története. 2. köt. Bp. 1897. 296.
