Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kis Domokos Dániel: Drámai hangulat és reális értékelés: „Magyarok Törökországban" és „Egy bujdosó kuruc". Rákóczi-kultusz a színpadon IV/961
RÁKÓCZI-KULTUSZ A SZÍNPADON 973 gyanúsak voltak. Az egyik szereplő, Pető Mátyás egy dámai pillanatban így sóhajt: „Tehát a múlt elvesztett dicsősége, a jelen határtalan szenvedései, s a kétes jövő bizonytalanságának tőrét még mélyebben mártják kebelünkbe! Ez már tűrhetetlen!" Érthető, hogy ezt azután teljes egészében törölni kellett. Ám a következő rész is erre a sorsra jutott, mikor az egyik bujdosó, Szirmai Miklós felháborodva Török Menyhért áttérési szándékán, hogy végre, érdekből valóban törökké legyen, hevesen kirohan ellene: „Nem, nem, szegény, de dicső nemzetem, nincs oly kincse a világnak, amiért testvérárulóként megtagadnálak." Sarolta, kinek férje pedig a hitét és magyarságát elhagyni készülő Török Menyhért, így helyesel: „minden igaz magyar igaz hazafi." Ezt is kihúzták. S természetesen azt a részt se hagyták meg, mikor szorult helyzetükben Istenhez fohászkodnak, melynek végszava: „[...] áldd meg édes magyar hazánkat és nemzetünket!" S ami furcsának hat, bár 1848/49 után azért érthető is, még a király kegyességét bizonyító, már-már záró rész is kihúzásra került, amikor Musztafa, török szultán kincstárőre, Eminder hozza a hírt: „Bujdosó magyarok! Ez alkalommal tudatnom kell veletek, hogy Tököli [!] Imre, Zrínyi Ilona, és Tokaji Ferenc kivételével [„néhány főbűnös" áll fölé írva, de ez sem nyerte el a cenzúra tetszését] magyarországi Király ő Felsége minden magyar menekültnek [javítva „száműzöttnek", de ez sem volt elég] nagylelkűen megkegyelmezni méltóztatott." Ám ez a rész is töröltetett. Ekkor még annyira azért nem keresték a párhuzamot a szatmári békével, hol volt még ekkor a kiegyezés terve. A szép, gondos kézzel írt gótbetűs cenzori engedély ezeket és más hasonló kifogásokat rejtett, amelynek betartása ajánlatos volt, habár tudjuk, néha eltekintettek ettől egyes előadásokon. így leginkább Erdélyben bántak a kihúzásokkal rugalmasan, onnan érkeztek még talán a legtöbbször, ha nem is túl gyakran, olyan biztató hírek, hogy valamelyik darabot teljességgel az eredeti szöveg szerint adták elő, igaz, ezzel könnyen a darab végleges betiltását és egyéb megtorlásokat is kockáztattak. S mint már fennebb láttuk, így járt színművével szegény Vahot Imre, Petőfi Sándor — egyik — felfedezője és legfőbb támogatója. * Idővel azonban már igen elnézőek vagy éppen megértőek voltak a cenzorok. Ugyanakkor még 1863-ban is, mint már a bevezetőben is említettük, Thaly Kálmán egyik írását, amelyben Rákóczit a legnagyobb magyarnak nevezte, betiltották. Szigligeti Ede, vagyis a különösen csengő neve ellenére tősgyökeres magyar kisnemes, eredeti nevén Szathmári József, sok más felrázó, a magyarságot, a magyar öntudatot ébresztő sorozatának — Mátyás király lesz (1858), Zsigmond fogsága (1859), Almos (1859) vagy Tinódi (1861) korabeli zeneművekkel aláfestve — egyik érdekesebb darabja az 1863-ból származó Egy bujdosó kuruc.6 2 Sziglige-52 Szigligeti [Ede]: Egy bujdosó kurucz. Eredeti színmű 4 felvonásban. Bemutató: pesti Nemzeti Színház, 1863. okt. 2. Cenzúrapéldány, Priviczer István. 1863. ápr. 26. OSzK Színháztörténeti Tár, Nsz E 140.
