Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
KÉPVISELŐI JÖVEDELMEK A HORTHY-KORSZAKBAN 93 lön kiemelve, hogy a jegyzői munkát a képviselők nyugodtan el tudják látni nobile officiumként.63 Azt, hogy mennyire kényes és megosztó ügyről volt szó, a bizottsági jelentésről lezajlott szavazás mutatta meg leginkább. Első nekifutásra 17:17 arányú döntetlen lett, mire az elnök — nem mervén magára vállalni a döntés ódiumát — kijelentette, hogy a kevés szavazó miatt meg kell ismételni az eljárást. Az ismételt voksoláson azután az időközben behívott képviselőkkel 52:17 arányban sikerült elfogadtatni a bizottsági javaslatot.6 4 Az 1931. június végén lezajlott parlamenti választások után — részben több képviselő sürgetésére — újra előkerült a téma. Ismét előzetes pártközi megállapodás született, ezúttal arról, hogy a jegyzők nem fognak tiszteletdíjat kapni a munkájukért, melyet a gazdasági bizottság elvetett. A plénumon azonban az ellenzéki politikusoknak sikerült kiharcolniuk egy olyan határozati javaslat elfogadását, amely az ügyet ismételt tárgyalásra visszautalta a bizottsághoz.6 5 A kormánypárt tehát makacsul elzárkózott mindenfajta érdemi redukciótól. Hivatalosan előbb az az érv hangzott el, hogy hamarosan lejár a ciklus ideje, és nem akarják kész helyzet elé állítani az új testületet. A parlamenti választások után meg azzal álltak elő, hogy a tiszteletdíjak kérdésével csak egy általános tisztviselői fizetéscsökkentés esetén kívánnak foglalkozni. A jegyzők díjazását pedig — szólt a hivatalos magyarázat — azért nem lehet eltörölni, mert törvény írja elő. Az Egységes Párt vezetésének magatartását persze joggal lehetett önzőnek, álságosnak és rövidlátónak minősíteni, de valószínűleg többről volt szó. Bethlen nyilván keresztül tudott volna vinni egy komolyabb illetményredukciót, de erre semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Vélhetően azért nem, mivel attól tartott, egy ilyen lépés gyengítheti párton belüli pozícióját. Ez a magatartás ugyanakkor nemcsak népszerűtlen volt, hanem kiváló támadási lehetőséget kínált az ellenzéki pártoknak. Egyre szélesebb körökben adtak hitelt azoknak a bírálatoknak, amelyek pazarlással, tehetetlenséggel és szociális érzéketlenséggel vádolták a kormányfőt. Az ellenzéki politikusok ügyes taktikával azt hangsúlyozták, hogy egy ilyen takarékossági lépés önmagában valóban nem hozhatja helyre az ország pénzügyi helyzetét, viszont példát mutathat és növelheti a Tisztelt Ház presztízsét. Utóbbit egyébként más tényezők is alaposan kikezdték.6 6 A gazdasági válság közepette ellenzéki oldalról mind gyakrabban kerültek szóba az indokolatlanul magas képviselői jövedelmek, a jövedelemhalmozás kérdése. Ehhez kapcsolódva többször hangzottak el olyan vádak, miszerint a honatyák parlamenti pozíciójukat egyéni haszonszerzésre használják fel. 1931 elején Csík József keresztényszocialista politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tisztelt Háznak feltűnően sok — több mint 100 — köztisztviselő tagja van, valamint számos képviselő igen komoly gazdasági érdekeltséggel bír. Sőt, van olyan, akinél ez az érdekeltség 33 cégnél mutatható ki. Szerinte csupán 47 honatyának nincs vezetőségi tagsága valamilyen nagyvállalatnál.6 7 Egy hónappal 63 KN 1927-31. XXXIII. k. 254-258. 64 Uo: 258-259. 65 KN 1931-35. I. k. 334-340. 66 Molnár Kálmán: Magyar közjog. Budapest, 1929. 535. 67 KN 1927-31. XXXIII. k. 13-15.
