Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Mészáros Kálmán: A szatmári béke aláírói és további sorsuk IV/887
A SZATMÁRI BÉKE ALÁÍRÓI ÉS TOVÁBBI SORSUK 905 Újfehértói jobbágycsalád sarja, 1666 körül született. Lehet, hogy szolgált Zrínyi Ilona alatt Munkácson, egy 1687. évi forrás legalábbis keresztnév nélkül említ egy Nyúzó nevű munkácsi katonát. Annyi bizonyos, hogy törökországi emigrációból tért haza 1703-ban. Előbb Bay László, majd a szintén török földről hazatért Orlay Miklós parancsnoksága alatt szolgált. Vitéz lovassági tiszt volt, 1705-ben már ezereskapitány, Rákóczi 1707-ben fivérével együtt megnemesítette. A szatmári béke előtti hetekben már Sennyey Ferenc lovasbrigádjának helyettes parancsnoka. Sennyey István munkácsi főkapitány április 29-én a következő — úgy tűnik, teljesen alaptalan — híresztelést továbbította róla a fejedelemhez: „Nyúzó is hallom, hogy publice renunciált Károlyi uram előt az labancságnak, ha azután azt is meg nem csábították".73 Valójában a többi szegénylegény származású tiszttel együtt elfogadta a békekötést, sőt 1712. augusztus 15-én nemességet is nyert III. Károlytól. Jellemző azonban Thaly Kálmán kimódolt megállapítása: „Nyúzónak, ki pór szülőktől származott, Pálffy czímerlevelet eszközölt ki Bécsben; azonban, mivel a czímerben kétfejű sas volt: a nyakas kurucz óbesternek nem kellett a nemesség, - a czifra armálist ott hagyta Károlyi Sándornál. (Még ma is ott hever az, a gróf Károlyiak levéltárában, egy másik híres alföldi kurucz törzstisztével, Pikó Demeterével együtt.)"74 Pályája végül magánéleti tragédiával zárult: 1716-ban felesége és annak szeretője (saját egykori főhadnagya) megmérgezték. Ocskay Sándor:7 5 Magyarország részéről mindkét példányt a dunántúliakat képviselő Ráttky Dánielt követő Beleznay János után írta alá, magyaros névalakkal (Ocskay Sándor). Nyitra vármegyei nemescsalád sarja, Ocskay László brigadéros távolabbi rokona. Előbb császári szolgálatban állt, és 1706 tavaszán esett kuruc fogságba. Csatlakozott Rákóczihoz, s 1707 elején már Bercsényi Miklós Géczy Gábor által vezényelt lovasezredének főstrázsamestereként bukkan fel. 1708 nyarán alezredes ugyanott, majd 1710 tavaszán ezredesi kinevezést és saját ezredet kap. 1711. április 26-án Károlyi kíséretének tagjaként felesküdött a császárra. Szülőföldjére való hazatérésekor harmadmagával jelentkezett Franz Ferdinand Dillherr von Althen bárónál Nyitrán, aki császári lovas ezredesként több ízben tüntette ki magát a kurucok elleni harcokban, és felajánlották neki szolgálataikat, jelezve, hogy készek a birodalmi hadszíntéren is harcolni. Bécsben hosszasan haboztak a döntést illetően, és Dillherr ezredes végül nem kapott lehetőséget a felfogadásukra.76 Későbbi sorsáról mindössze annyit tudunk, hogy 1713-ban nőül vette Ocskay László özvegyét, és 1726-ban elhunyt. Ottlyk Sándor:7 7 Magyarország részéről az egyik példányt (A) a dunántúli Ráttky Dánielt követő negyedik, a másikat CB) a harmadik helyen írta alá, de az előbbit az erdélyi katonáskodók névsorának végén (a kilencedik helyen) is aláírta, mindháromszor latinos névalakkal (Alexander Ottlik). Trencsén vármegyei evangélikus kisnemesi család sarja, Ottlyk György kuruc brigadéros, fejedelmi udvarmester7 8 és Czébányi Éva fia. 1686-ban született, és alig múlt húszéves, mi-73 Bánkúti Imre: Dokumentumok a szatmári béke történetéhez. (BTM Műhely 2.) Bp. 1991. 71. 74 Thaly Kálmán: Tényleges létszámok és hadi fölszerelés Rákóczi hadseregének ezredeiben. Hadtörténelmi Közlemények 4. (1891) 178. NB. A Nyúzó-címerben nincs kétfejű sas, és eredetije ma nem is található meg a Károlyi család levéltárában, csak Pikó Demeteré! 75 Életrajza: Heckenast G.: Ki kicsoda? i. m. 311. - NB. a békeokmány nyomtatott változatában félreértésből dunántúliként szerepel. ,() Markó Árpád.: Báró Dillher-Althann [Altmann] Ferenc császári tábornok feljegyzései a kuruc felkelés idejéből. Magyar Katonai Közlöny 18. (1930) 757-758. "" Életrajza: Heckenast G.: Ki kicsoda? i. m. 321. - NB. a békeokmány nyomtatott változatában félreértésből dunántúliként szerepel. 78 Életére újabban 1. Peter Kónya: Za Boha, vlast' a slobodu! Pohnuté osudy kuruckého generála Juraja Ottlyka. Presov 2009.
