Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Mészáros Kálmán: A szatmári béke aláírói és további sorsuk IV/887
890 MÉSZÁROS KALMAN Az AJ példányon összesen 46, a B) példányon 47 aláírás szerepel, Cseplész János ugyanis csak az utóbbit írta alá. Ténylegesen azonban 45 aláírót azonosíthatunk, mivel hárman ugyanazt a példányt kétszer is aláírták. Pongrácz György mindkét példányt két helyen, egyénileg az erdélyi rendek sorában és az okmány végén az erdélyiek részéről megválasztott jegyzőként is szignálta, esetében tehát szándékos ismétlődésről van szó. Ottlyk Sándor ugyanakkor az A), Ilosvay Imre pedig a B) példányt — úgy tűnik — tévedésből írta alá kétszer. Ottlyk tévesztésére kellő magyarázat lehet, hogy az erdélyiek oszlopában is aláírt, majd nyilván rájött a hibára, és a magyarországi rendek sorában is megismételte kézjegyét. Ilosvay nevének ismétlődését pedig úgy magyarázhatjuk, hogy a két példány aláírási aktusa körül támadt némi zűrzavar során tévedésből ugyanazt az okmányt kétszer is aláírta, majd rájött (figyelmeztették) a tévedésre, s a másik dokumentumot is szignálta. Azt sem zárhatjuk ki, hogy kettőnél több példányt is köröztek aláírásra és megpecsételésre, ez esetben még inkább számolni lehet a figyelmetlenségből eredő tévesztésekre. A békét külön oszlopban írták alá a rendi konföderáció magyarországi és erdélyi képviselői, s — miként ezt fent aláhúzással is kiemeltük —, az utóbbiak több csoportot alkotnak. Az erdélyiek között a politikai vezetők névsorát Pongrácz György zárja, aki az erdélyiek meghatalmazottja titulust is lejegyezte a neve után. Az őt követő Daniel István a Moldvába (és Havasalföldre) menekült erdélyi mágnások és nemesek küldöttjeként szerepel. Utána Máramaros vármegye két meghatalmazottja, Sztojka László és Ajtay Dániel következik, majd külön névsorban az erdélyi katonaság tisztikara. Végül az erdélyi névsor végén, de a magyarországi szabad királyi városok képviseletében olvasható a nagy- és felsőbányai bíró aláírása. A magyarországiak tagolatlanul, puszta nevekkel következnek egymás alatt, csupán az egyik aláíró, Ráttky Dániel írta a neve elé, hogy a dunántúliakat képviseli. Ráttky után az A) példányon még öt, a B)-n hét további név következik. Formailag,19 különösen az erdélyi névsor tagoltsága miatt, a magyarországi névsor azt a benyomást kelti, hogy Ráttkyval kezdődően az utolsó aláírók mind a dunántúliakat képviselik. Ez mindkét eredeti példány alapján logikusnak látszik, s minden általam ismert egykorú másolaton, sőt a nyomtatásban megjelent ratifikált szövegen és Pulyai János művében is ez a határozott tagolás (egy külön dunántúli „csoport") szerepel. Csakhogy Ráttky Dániel ezredes, Sopron vármegyei nemes aláírását csupán Dunán inneni (azaz a Dunától északra-északkeletre fekvő területekről származó) illetőségű nevek követik. Felmerülhetne ugyan, hogy talán szándékosságról van szó: a dunántúli országrész arányosabb képviseletét irányzó „csúsztatás" vezette a kurucokat, ám az eredeti példányok és különösen a „dunántúlinak" semmiképpen sem nevezhető személyi kör20 alapján kizárhatjuk a célzatosságot. 19 Ráttky a neve elé, és nem utána írta a „Partium Transdanubianarum" kifejezést, s ez mindkét példányon az oldal felső szélére esik, tehát címsor hatását váltja ki. 20 A somogyi eredetű, de onnan elszármazott családból való Beleznay János még csak-csak, de a Nyitra vármegyei Ocskay Sándor, az abaúji Semsey Miklós, a trencséni Ottlyk Sándor, a beregi Ilosvay Imre, a szatmári Domahidy László és a kiskunsági Cseplész János semmiképpen sem minősíthető dunántúlinak, s ha kuruc részről csakugyan lett volna ilyen igény, nyilvánvalóan találhattak volna az országrész képviseletére alkalmasabb személyeket.
