Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kovács Ágnes: Károlyi Sándor és Pálffy János a szatmári megegyezésért IV/853
KÁROLYI SÁNDOR ÉS PÁLFFY JÁNOS A SZATMÁRI MEGEGYEZÉSÉRT 857 A hadműveletek nélküli háború elhúzódása ellenére mindkét fél tudta, hogy a szabadságharc ügye katonailag elveszett. Ezt maga Rákóczi is elismerte, amikor 1711 januárjának végén hazatért Lengyelországból, sőt Bercsényi Miklósnak írt levélben azt sem titkolta, hogy általános az országban a békevágy.1 2 Csak egyetérteni tudok Bánkúti Imrével, aki szerint a fejedelem — Károlyi beszámolója, saját megrendítő tapasztalatai és a Pálffyval való beszélgetés hatására — ezekben a napokban került legközelebb a Habsburg-házzal való megbékéléshez.13 Mivel azonban a császári fővezér és Károlyi kérésére az I. Józsefhez intézett levél hangneme, címzése (Felséges Római Császár és Király!) és aláírása (Maradok Felséged alázatos szolgája...)1 4 arra vallott, hogy Rákóczi változatlanul szuverén uralkodónak tekinti önmagát, Pálffy inkább csak Károlyi erre irányuló igényének tiszteletben tartása miatt volt hajlandó — közvetve és bizonyos határig — tekintettel lenni elvárásaira. A fejedelemmel ellentétben Károlyi a szabadságharc utolsó hónapjaiban már egyáltalán nem bízott a nemzetközi segítség lehetőségében, ahogyan ezt január utolsó napjaira datálható feljegyzése is tanúsítja.1 5 Francia-, Lengyel- és Svédországgal különböző okokból ekkor már Bercsényi és Rákóczi sem számolt igazán, viszont az angol diplomáciai és különösen az orosz katonai segítséghez, nagy reményeket fűztek. Pedig Anglia utolsó közvetítési kísérlete 1711-ben (Charles Peterborough által) — a magyar szabadságharc iránti változatlan rokonszenv ellenére — valójában csak formalitás volt. Nem is járt eredménnyel, de ennek Anglia szempontjából már nem volt jelentősége. Míg ugyanis korábban azért akarta rávenni Bécset a magyarokkal való megegyezésre, hogy az így felszabaduló katonaságot be lehessen vetni Franciaország ellen, s hogy a szövetségesek megsemmisítő győzelmet arathassanak XIV Lajos felett, 1708-tól és még inkább a malplaquet-i csata (1709. szeptember 11.) után, ellenérdekeltté vált a háború folytatásában. Egyrészt azért, mert a Habsburgoknak nyújtott jelentős kölcsönök megtérülését illetően a City egyre szkeptikusabbá vált, s a hadviselés terhei miatt rohamosan nőtt a lakosság elégedetlensége. Másrészt, mert a szigetország kormánya a számára oly fontos európai egyensúly szempontjából immár veszélyesebbnek vélte a Habsburg-dinasztiát, mint Franciaországot, amely ráadásul — igen jó taktikai érzékkel — előnyös kereskedelmi szerződést kínált neki.16 én pedig csak holnapig [...] provideáltam az hadaknak, [...] kéntelenéttetem egy kevéssé tovább mennem..." Pulyai J.: Szatmári békesség i. m. 89. 12 Archivum Rákócziánum. I. o. III. k. Szerk. Thaly Kálmán. Bp. 1874. 569. 13 Pulyai J.: Szatmári békesség i. m. 18.; Bánkúti Imre: A szatmári béke. Bp. 1981. 67. 14 Pulyai J.: Szatmári békesség i. m. 105-107. 15 Részletesebben 1. Károlyi Sándor címzés és keltezés nélküli feljegyzése. Közli: Bánkúti Imre. Károlyi Sándor feljegyzése a béketárgyalások és a békekötés elveiről (1711. január). Történelmi Szemle 38. (1996: 2-3. sz.) 317-318.; Kovács Ágnes: Rákóczi és Károlyi. In: Pro patria. Tanulmányok. (A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 12.) Sorozatszerk. Nagy Ferenc. Nyíregyháza 2004. 42-46. 16 Anglia hadviselésének okairól és háborús szerepéről bővebben 1. Karl Otmar von Aretin: Magyarország és I. József császár politikája. In: Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Szerk. Benda Kálmán. Bp. 1980. 40^12.; Kovács Zoltán: Külpolitikai esélyek a Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben. In: Történészek a szatmári békéről i. m. 48-51.
