Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kovács Ágnes: Károlyi Sándor és Pálffy János a szatmári megegyezésért IV/853
856 KOVÁCS ÁGNES Pálffy a bizalmatlanság légkörében is elszántan küzdött azért, hogy Magyarország ne jusson az 1620 óta az örökös tartományok közé tartozó Csehország sorsára. Amikor 1711. január 31-én találkozott Rákóczival Vaján, neki is elmondta, hogy csak a megegyezés biztosíthatja a (rendi) nemzet törvényeit és szabadságát, a lehetőség elszalasztása esetén pedig, mivel a kurucok a háborút elvesztették, az fog történni, ami „a prágai [értsd: az 1620. évi fehérhegyi] ütközet után".8 Rákóczi — bár a leveleiben a Pálffy ígéreteivel kapcsolatban használt jelzők (hamis, színes) ennek ellentmondani látszanak — a négyszemközti beszélgetésük után nem vonta kétségbe a császári fővezér őszinteségét. A később megfogalmazott Emlékiratok szerint meg volt győződve arról, „...hogy e tábornok úgy beszélt [Vaján], ahogy gondolkodott, de a bécsi udvar egészen másképp gondolkozik..."9 A fejedelem tehát 1711 elején éppúgy nem bízott a kormányzatban, mint korábban. Károlyi viszont egyre inkább úgy ítélte meg a helyzetet, hogy muszáj bíznia, mert nincs más lehetőség. Bár nem álltak rendelkezésére pontos adatok az ellenfélről, Károlyi tisztában volt az erőviszonyokkal, és tudta, hogy reménytelen a további küzdelem. Amikor az Udvari Haditanács elnökének, Savoyai Eugennek a javaslatára az uralkodó Pálffyt nevezte ki magyarországi főparancsnokká, Magyarországon 42526, Erdélyben 9540 császári katona állomásozott, s szükség esetén újabb csapatokat lehetett volna átirányítani a többi hadszíntérről. Ezzel az abszolút túlerővel szemben a kuruc hadsereg 18000 főt számolt, és utánpótlási bázissal sem rendelkezett. Ráadásul képzettség, szervezettség és fegyelem szempontjából össze sem lehetett hasonlítani az ellenféllel, pedig a rossz időjárás, a pestis és a hadtáp biztosítása a császáriaknak is gondot okozott. Pálffy először éppen emiatt nem akarta elvállalni a magyarországi megbízatást, és csak akkor változtatott álláspontján, amikor ígéretet kapott az elmaradt zsoldok kifizetésére és a katonaságjobb ellátására. Hogy ezt mennyire fontosnak tartotta, azt az Eger kapitulációját (1710. dec. 1.) követően írt jelentése is bizonyítja, amelyben arról tájékoztatta a Haditanácsot, hogy jelentős mennyiségű élelemre, borra, posztóra és lőszerre tettek szert. Egyben nagy megnyugvással közölte azt is, hogy a vár feladásának köszönhetően, nem lesz szükség további emberáldozatra.10 Ezek alapján Zachar József hadtörténész egyenesen úgy vélte, hogy Pálffy sajátos hadviselésében, hogy tudniillik nem törekedett gyors katonai megoldásra, holott erre képes lett volna, politikai céljai mellett „hadvezéri tevékenységének vezérgondolata" is szerepet játszott, amelynek az volt a lényege, hogy kímélni igyekezett katonáit, s nem vállalt értelmetlen kockázatot.11 8 Lukinich L: A szatmári béke története és okirattára i. m. 46. 9 II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig. Fordította Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta Köpeczi Béla Bp. 1978. (a továbbiakban Emlékiratok) 421. 10 Heckenast Gusztáv: A Rákóczi-szabadságharc. In: Magyarország hadtörténete. I. k. Főszerk. Liptai Ervin. Bp. 1985. 360-379., 395.; Zachar J.: A szatmári béke bécsi szorgalmazója i. m. 61-63. 11 Zachar J.: A szatmári béke bécsi szorgalmazója i. m. 63. A Szerző álláspontját erősíti Pálffy 1711. január 25-én írt levele is, amelyben arra hivatkozva (is) sürgeti Rákóczi bejövetelét, hogy ellátási gondok miatt nem maradhat egy napnál tovább Kállóban. „Mivel pedig Kegyelmednél tudva vagyon, hogy itt Kallóba a kurucság kenyeret, szénát, abrakot etc., egyszóval mindent megemésztett,
