Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Kovács Ágnes: Károlyi Sándor és Pálffy János a szatmári megegyezésért IV/853
KÁROLYI SÁNDOR ÉS PÁLFFY JÁNOS A SZATMÁRI MEGEGYEZÉSÉRT 855 kapcsolatfelvételüket követően és a tárgyalások folyamán fokozatosan kiderült, hogy a „kuruc" Károlyi és a „labanc" Pálffy együtt tudnak működni. Alapvetően azért, mert a császári fővezér — bár nem értett egyet az uralkodó elleni fegyveres fellépéssel — Károlyihoz hasonlóan elkötelezett volt a rendi nemzet kiváltságainak és intézményeinek megőrzése mellett. Ezt tükrözi barátjához, Gróf Csáky Imre kalocsai érsekhez intézett egyik levele is, amelyben a megegyezés érdekében tett fáradozásainak egyetlen célját így fogalmazta meg: „...az ő Fölsége tovább való szolgálatjára Nemzetemet és az Országot kívánnám conserválni..."5 Abból kiindulva, hogy egy egységes rendiségnek erre nagyobb az esélye, szerette volna elkerülni a szabadságharc katonai felszámolását, illetve összebékíteni a Habsburg-dinasztia pártján megmaradtakat és az ellene fordulókat. E vállalkozás eleve sok nehézséggel járt, hiszen mindkét oldalon voltak olyanok, akik ezt ellenezték. A kurucok részéről arra hivatkozva, hogy garancia nélkül nem lehet megbízni az udvar Pálffy által közvetített ígéreteiben, a királyhű főnemesség részéről pedig elsősorban arra, hogy a törvényes uralkodó elleni fellépésért nem kegyelem jár, hanem büntetés. Valójában arról volt szó, hogy a következetesen Habsburg-párti főurak egy része — köztük Pálffy János bátyja, Miklós — nem akart lemondani a „lázadók" konfiskált, majd nekik juttatott birtokairól.6 Ezért a császári fővezér megegyezési kísérletei nem elismerésre, hanem személyének dühödt támadására és pozíciójának megingatására késztették saját pártján belüli ellenzékét, élén Illésházy Miklós kancellárral. Ilyen háttérrel igyekezett tehát Pálffy megnyerni az együttműködés számára Károlyit és Rákóczit, akik — főként a kapcsolatfelvétel idején — érdekérvényesítési lehetőségében és személyében egyaránt kételkedtek. Ezt egyértelműen bizonyítja az az instrukció, amelyet Károlyi a fejedelemmel való egyeztetést követően adott 1710. december 9-én bizalmas emberének, a Pálffy és közte közvetítő Komáromi Csipkés György Bihar vármegyei alispánnak, egyben debreceni főbírónak. „Való dolog ugyan [...] — írja Károlyi —, hogy mivel magyart tett plenipotentiáriusává [az uralkodó], azáltal reménységet nyújtott az ígírhető kegyelmességeknek állandó megtartására, kévált aki ezen nagy dignitásban helyheztetett személyt mind igaz magyarnak, mind hitit megtartó úrnak lenni esméri, de viszont midőn az elmúlt példákbul megvisgálja az hitek és diplomák megszegését, ministerek és plenipotentiáriusok változását, azt concludállja belőle, hogy [nem csak] annak ígéretében és adományában csalattathatnak meg, akitül ígértetik a kegyelem, hanem az üdőváltozással az plenipotentiárius is megcsalattathatik."7 5 Málnási Ödön: Erdődi gróf Pálffy János nádor. Eger 1929. 20. 6 Károlyi birtokait például — nyilván az általa vezetett kurucok kártételei miatt —Gróf Batthyány Ádám özvegyének, Strattmann Eleonórának és fiainak, Lajosnak és Károlynak adományozta I. József 1710. május 29-én. A Batthyányak és a szabadságharc kapcsolatáról újabban 1. Schramek László Péter: A Batthyányak a Rákóczi- szabadságharcban (Családtörténeti vázlat). Hadtörténelmi Közlemények 122. (2009: 2. sz.) 357-393. Az 1709 és 1711 között adományban részesültekről 1. A szatmári béke története és okirattára. Közzétette, történeti bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. Bp. 1925. 177-178. 7 Pulyai János-. Szatmári békesség. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta, a jegyzeteket és mutatókat Mészáros Kálmán közreműködésével összeállította Bánkúti Imre. Bp. 2007. 61-62.
