Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
82 PÜSKI LEVENTE 1920-ban a két tényező közül az utóbbi bizonyult erősebbnek, nem véletlenül. A választásokon — a titkos és általános választójog következtében — rendszerint azok a jelöltek bizonyultak sikeresebbnek, akik könnyebben meg tudták nyerni a maguk számára a tömegek támogatását, sőt a képviselők számottevő része maga is az alsóbb rétegekből érkezett és tartani kívánta kapcsolatait addigi társadalmi közegével.1 1 Ez az adott helyzetben azt jelentette, hogy a nemzetgyűlés tagjai erőteljesen figyelembe vették azt, hogy az általános életszínvonal-csökkenés közepette, amikor a lakosság jelentős része súlyos egzisztenciális, illetve megélhetési gondokkal küszködik, a képviselőknek valamilyen formában kifejezésre kell juttatniuk a szolidaritás, a társadalmi összetartozás gondolatát. A gazdasági bizottság ezért március 22-én korlátozott emelés mellett foglalt állást, melyet a plénum március 29-i ülésén megerősített.1 2 A Tisztelt Ház döntése alapján a képviselők a továbbiakban évi 24000 korona összegű tiszteletdíjban és 12000 korona drágasági pótlékban részesültek, az elnököt még további 130000, a két alelnököt és a háznagyot 24000, a jegyzőket pedig 12000 korona illette meg.1 3 Bár az összegek jelentékenynek tűnhetnek, de reálértékükben igencsak elmaradtak a századelőn megszokottól, sőt a környező országok képviselőinek díjazásától is.1 4 Az újabb rendezéssel sem juthatott nyugvópontra a kérdés. Mindenekelőtt az ekkor meginduló és a korszak folyamán végig megmaradó gyakorlat, miszerint a kérdésben házhatározatokkal döntenek, nemcsak eltért a hagyományoktól, hanem alkotmányjogilag is megkérdőjelezhető volt: egy törvényt ugyanis elvileg nem lehet pusztán házhatározattal megváltoztatni. Az ország súlyos gazdasági helyzete, különösen az egyre jobban megugró infláció pedig a kérdés többszöri újratárgyalására kényszerítette a nemzetgyűlés tagjait. A gazdasági bizottság 1921. decemberi jelentése megállapította, hogy az addig folyósított összeg rendkívül kevés, de arra hivatkozva, hogy hamarosan lejár a nemzetgyűlés mandátuma — nem kívánván kész helyzet elé állítani az új testületet — az elnapolás mellett döntött. Átmeneti intézkedésként 10 ezer korona egyszeri pótlékot javasoltak a honatyáknak, azzal az egyébként pontosan nem körülírt kiegészítéssel, hogy a külön juttatást csak az arra anyagilag rászorulók vegyék fel.1 5 A nemzetgyűlés elfogadta az egyszeri pótlék ötletét, annyi módosítással, hogy azt minden képviselő — az említett erkölcsi korlátozás nélkül — felveheti. A bizottsági jelentés tárgyalása kapcsán Kováts J. János kisgazda képviselő viszont előállt egy távlatilag jelentős újítással, miszerint a jövőben a tiszteletdíjakat célszerű lenne valamilyen „stabil dologhoz" igazítani.1 6 11 Erre legjellemzőbb példát a nemzetgyűlés ún. csizmás kigazdái jelentették, de a középosztályi vagy annál is magasabb háttérrel rendelkező honatyák egy része is számottevő szociális érzékenységet mutatott. 12 Nemzetgyűlési Irományok (a továbbiakban NI) 1920-22. I. k. 146-147. NN 1920-22. I. k. 295. 13 Az alelnökök és a jegyzők esetében természetesen fejenkénti összegekről van szó. 14 A magyar honatyák összesen évi 36 ezer koronát kaptak, míg szintén nem magasan díjazott osztrák kollégáik 49 ezret. 15 NI 1920-22. XII. k. 258. 16 NN 1920-22. XV k. 43-44.
