Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - Gebei Sándor: „nekem egyedül reménségem az czár". Számíthatott-e II. Rákóczi Ferenc I. Péter orosz cár segítségére 1709-171l-ben? IV/823
838 GEBEI SÁNDOR Szembetűnő Bercsényi elfogultsága, de — nem túlzás — politikai vaksága is, különösen akkor, amikor a Károlyi Sándor és Pálffy János vezette tárgyalásoktól óvta Rákóczit, többször is: „Én, megvallom, jobban félek már színes hamisságátúl Pálfinak, mint Haister [ti. Siegbert Heister magyarországi császári főparancsnok] mérgitűl, mert sokat megcsal az ő magyarsága."57 Néhány nappal később: Jobbnak látom én [Bercsényi] az czárhoz menetelemet et extrema experiri. Nem lehet kevesebbet onnan, mint ezen beregi tractatusbúl remínleni."58 1711. február 4-én kelt levélében még nyíltabban fogalmazott: „nem javallom, végit várja ott az tractának Fölséged. Talám jobb, magokban menjenek, mint magunk adjuk fel az országot gratiára, hogy még remínsígünk is elvesszen örökre!"5 9 (kiemelés tőlem - G.S.) Bercsényi valóban úgy gondolta, hogy Károlyiék adják csak fel a küzdelmet, egyezzenek ki a királlyal, az igazi győzelem mégis a Lengyelországból hadakkal visszatérő Rákóczié, illetve Bercsényié, azaz az ország igazi szabadságát elhozóké, az erkölcsileg is győzteseké lesz? Nehéz pontosan megmondani, hogy Rákóczi mikor döntött az ország elhagyásáról, de az 1711. február 12-én kelt Bercsényi-levél egyik sorából („utolsóbb levelíbűl Fölségednek consoláltattam azzal, hogy begyün idebé Fölséged"6 0 ) arra következtethetünk, hogy ez az elhatározás valamikor február első napjaiban születhetett meg. Bizonyára elfogadta Bercsényi reményt adó szavait, a biztató jövőt ígérő tanácsait, „mutat Isten módot benne, kimehetünk még ebbűl is, s igen jól is adta Isten, hogy ottkinn nem voltunk: mert csak senatorok is 8-an vagyunk ittbenn; ottkinn, üdűt nyerve, segíthetjük az dolgot, - csak hozza be Isten Fölségedet!"61 Dolgorukij reménytkeltő szavait, biztosnak vélt ígéreteit Bercsényi a cár szavainak és ígéreteinek állította be Rákóczi előtt — „az czár s kivánja; s [Dolgorukij] úgy látja, colligálni fog a francziával"62 , illetve „a czár el nem hagy bennünköt, [Dolgorukij] igen bíztat"6 3 —, aki a szabadságharc életben tartását fontosabbnak és perspektivikusabbnak ítélte, mint a behódolással egyenlő, garanciák nélküli megegyezést. Rákóczi szívesen hallgatta az eszének és szívének tetsző megoldási javaslatokat, amelyeket a Bercsényi-levelek közvetítettek. Vakon hitt és bízott régi barátjában, a jaraszlói Bercsényi-kancelláriáról kikerült információk valóságtartalmát alig ellenőrizhette. A fejedelem ilyen „teoretikus felkészítéssel" (az én szóhasználatom - G.S.) a tarsolyában érkezett Lengyelországba, óriási várakozással, sorsfordító reményekkel várta a cárral való találkozást. Azzal a meggyőződéssel lépte át a magyar-lengyel határt,6 4 hogy rövid időn belül szemtől 57 AR ím. 686-687. 58 AR ím. 690. 59 AR im. 691. 60 AR im. 692. 61 AR im. 692. 62 AR im. 691. 63 AR im. 693. 64 Pulay János: „Szathmári Békesség" (Nagyszombatban kelt 1718. ápr. 14-én). Főegyházmegyei Könyvtár, Eger; Barokk terem, Eszterházy Gyűjtemény X. III. 29. 46-47. A Salánkról Lengyelországba indult Rákóczi Károlyinak szóló felhatalmazásából, 1711. február 18. - „...álandób és csendeseb Békességet reménlhetünk az Mosqua Czár közbenjárása által, mintsem Pálffy csalogatásival", ezért Lengyelországba kényszerül. A cár Lvovtól nem messze van, „akitül Isten után függ Hazánk
