Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - Püski Levente: Képviselői jövedelmek a Horthy-korszakban I/79
KÉPVISELŐI JÖVEDELMEK A HORTHY-KORSZAKBAN 81 meg maguknak. Az 1893 :VI. tc. egyrészt megemelte a javadalmakat, másrészt strukturálisan is átalakította azokat. Eszerint a képviselők — az addigi napidíj helyett — évi 4800 korona tiszteletdíjban és 1600 korona lakbérilletményben részesülnek, melyet négy részletben, negyedévenként előre vehettek fel. A háznagy és a jegyzők pedig további 2400 koronát kaptak. A törvény a szociális igazságosság szempontját is szem előtt kívánta tartani, amikor rögzítette: azok, „akik állami szolgálatban állnak és lakbért húznak, vagy lakással láttatnak el, képviselői lakbérilletményben nem részesülhetnek".8 Ugyanakkor változatlan maradt az a gyakorlat, miszerint a parlamenti bizottsági munkáért külön díjazás nem jár. Bár a rendezés hosszú távra készült, a világháborús nehézségek, az infláció látványos megugrása arra kényszerítette a honatyákat, hogy újból foglalkozzanak a kérdéssel. Az 1918. évi III. tc. volt az utolsó, amely a dualista korszakban megemelte a javadalmakat. így a képviselőknek 1917. november l-jétől, tehát visszamenőleg, az évi 4800 és 1600 koronán felül még 5000 korona háborús pótlék járt. Az elnököt — az alapjárandóságokon felül — 28000, az alelnököket 12000, a háznagyot 6000 és a jegyzőket 2400 korona illette meg.9 A nemzetgyűlés megalakulását követően azonnal rendezni kívánta a tiszteletdíjak ügyét, hiszen a törvényhozói függetlenség szempontjából igen veszélyes következményei lettek volna annak, ha a honatyák hosszabb ideig semmilyen javadalmazásban nem részesülnek. A gazdasági bizottság javaslatára a február 27-i ülésen az a döntés született, miszerint 1920. február és március hónapokra a korábbi, vagyis az 1918 októbere előtt érvényben volt illetményeket folyósítsák.1 0 Ez az intézkedés a gyorsaság követelményének megfelelt, de számos problémát függőben hagyott. Akörül természetesen konszenzus alakult ki, hogy a díjazás szükséges és a korábbi összegeken emelni kell. A háborús infláció közepette a megélhetési költségek drasztikusan, egyes szakemberek szerint a századfordulóhoz képest tízszeresére nőttek, és a nemzetgyűlésben a korábbi időszakhoz képest jelentősen megemelkedett azoknak a száma, akik a képviselőségen túl más komolyabb jövedelemforrással nem rendelkeztek. A javadalmak konkrét mértékét — nem csak 1920-ban, hanem a korszak egészében — lényegében két alapelv határozta meg. Egyik oldalról a törvényhozók egyéni-egzisztenciális érdekei abba az irányba mutattak, hogy a díjazás magas legyen, és pusztán a képviselőséggel szerzett jövedelemmel egy viszonylagos jólétet, egyfajta felső középosztályi életszínvonalat lehessen biztosítani. Másrészről a szociális igazságosság és egyenlőség szempontja bizonyos fokú önmérsékletet diktált, azt, hogy a képviselő ne a felsőbb rétegekhez kívánjon hasonulni, illetve az egyéni gazdagodás helyett a közösség szolgálata kerüljön előtérbe. A kérdés annál is fontosabb volt, mivel a díjak mértékét illetően semmilyen jogi akadály nem állt fenn, a döntés kizárólag a honatyák belátásától, illetve a társadalmi környezet igényeitől és elvárásaitól függött. 8 http://www.1000ev.hu (Letöltés: 2011. 10. 15.) 1893. VI. tc. 2-t § 9 http://www.1000ev.hu (Letöltés: 2011. 10. 15.) 1918: III. tc. 2 S. 10 NN 1920-22. I. k. 67.
