Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK AZ 1711. ÉVI SZATMÁRI BÉKE TÖRTÉNETÉRŐL - R. Várkonyi Ágnes: Végig nem vitt viták. A szatmári béke a történetírásban IV/763
A SZATMÁRI BÉKE A TÖRTÉNETÍRÁSBAN 767 gyen. Meg kellett nyugtatnia szövetségeseit (Angliát és Hollandiát), hadseregében súlyos utánpótlási és élelmezési gondokkal küzdött, és az angol bankok 1708 óta nem folyósítottak kölcsönt. A császár és király halála után az utód, a spanyol hadszíntéren harcoló Károly főherceg, akinek magyar királlyá koronázásáig is fenn kellett tartani a dinasztia hatalmi kontinuitását, pedig egyértelműen kifejezte: a magyarokkal a legméltányosabban kell bánni.1 6 Az Esterházy Pál nádor elnökletével összeült magyar rendi testület és a Titkos Tanács jóváhagyása után, a nyomtatásban nyilvánosságra hozott megállapodást, mint békeokmányt ratifikálta 1711. május 26-án Eleonóra régens császárné, majd július 20-án Károly trónörökös, a fiági örökösödés révén magyar király. A tárgyalások és a megállapodás dokumentum-gyűjteményét Pálffy generális „sürgető parancsára" titkára, Pulay János 1712 végére állította össze.1 7 A latin kézirat címében a negotiatio, a pacificatio, a conventio fogalmait használta a szerző. Vagyis a béketárgyalás („les négotiations de paix", „negotiate a treaty"), a békekötés, alku vagy szerződés kifejezésekkel élt. A dokumentum együttes magyar fordítása vagy az eredetileg magyar szövegek latinból történt visszafordítása 1718-ra készült el. A dokumentumokat összekötő rövid szöveg a „szatmári alku"-ról is beszél, a közölt különböző források — Pálffy és Károlyi levélváltásai, Rákóczi néhány írása, I. József grationalisa, a békepontokkal együtt — pedig a „csendesség", „békességcsinálás", „amnesztia", „meghódolás", „frigy", „fegyverletétel" „nem békesség" kifejezések minősítik a történteket.18 Pulay magyar kéziratának címe, a Szathmári békesség, századokra meghatározta 1711 megnevezését. Viszont azt is bizonyítja, hogy azonos terminus technikus eltérő értelmezéseket rejthet. Bevezetésében Pulay a szabadságharcot „pártütésnek", résztvevőit „pártosoknak" nevezte, és nem ismerte el Rákóczi és hívei intézményes közösségét, a Konföderációt. Rákóczi „felszedvén maga mellé némely közrenden lévő valamint lengyel, úgy magyar nemzetből álló gaz népet [...], nemkülönben prédát kívánó s új támadást szerető szomszéd vármegyebelieket [...], sőt némely főrenden lévő uraknak elméjeket megtántorítván [...] tüzet támasztott, igazságtalan fegyverének előmenetelt biztosított [...], nem irtózott magát az összve szövetkezett Magyarország rendei vezérlő fejedelmévé választatni..."19 Az ország megcsendesítése a generális titkára szerint — érthetően — Pálffy érdeme, a Szathmári békesség Pálffy apoteózisa. A barokk képekben bő-és a magyar rendiség között. Köpeczi Béla - R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. bőv. kiad. Bp. 1976. 351.; „A szatmári béke kompromisszum volt a rendi-nemzeti erők és az abszolutizmus közt." Bánkúti Imre: A szatmári béke. (Sorsdöntő történelmi napok 6.) Bp. 1981. 146. 16 Kalmár János: III. Károly és Magyarország 1711-ben. Levéltári Szemle 39. (1989: 4. sz.) 44—50. 17 A Pulay név a korra jellemzően eltérő írásmódban ismeretes (Pulay, Pulay, Puliai, Puljay) Szalay László a Szathmári békesség magyar fordítását Pulay névvel adta ki, a mű nagyon nagyszámú kéziratos példányán, a szakirodalomban, Kosáry Domokos bibliográfiájában ez a név olvasható, így idézte Esze Tamás az e számban közölt levelek felfedezője is, és más itt nem részletezhető meggondolások miatt a Pulay névformát használom. Kivéve az 2007. évi kiadás bibliográfiai hivatkozását. 18 Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája: Gróf Károlyi Sándor Önéletírása és naplójegyzetei. Kiadta Szalay László. Második rész. Pest 1865. 291., 394., 499. stb. Új kiadása: Pulyai János: Szatmári békesség. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta, a jegyzeteket és mutatókat Mészáros Kálmán közreműködésével összeállította Bánkúti Imre. (Rákóczi Források) Bp. 2007. 35. Mivel a régebbi történetírók Szalay kiadását használták, ezt idéztük eddig is és többségében a továbbiakban is. 19 A „gaz" jelző az 1865. évi kiadásból hiányzik. Pulay J.: Szathmári békesség i. m. 193. Az idézett szöveg a 2007. évi kiadásból való: i. m. 48.
