Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - K. Farkas Claudia: Jogok nélkül. A zsidó lét Magyarországon 1919-1944) (Ism.: Sipos Péter) III/755

756 TÖRTÉNETI IRODALOM Horthy - korszakban a dualizmus időszakához képest alapvetően módosult, és az 1867-es emancipációs törvényben kifejeződött befogadástól eljutott a kirekesztésig, sőt, az élethez való jog megkérdőjelezéséig. Az asszimiláció értékeit tagadó, azt kifejezetten „nemzetellenesnek" minősítő kiközösítésnek, mint új társadalmi paradigmának a historikuma 1918 - 1920-ban kezdődött. A publicisztikában és a belletrisztikában, sőt, még a tudományos művekben is megjelent azon szemlélet, amely a forradalom okozta megrázkódtatást és Trianon végzetét egyaránt az „idegeneken" és elsősorban a zsidóságon kérte számon. A modernizáció és a vele párhuzamos asszimiláció következményeként tudható be, úgymond, a „zsidóroham", ami a forradalmakat és a történelmi államterület kétharmadának elvesztését okozta. Az 1930-as években pedig kibontakozott a kitagadás újabb áramlata. Ennek legfontosabb jellemzője az volt, hogy az inkább „bűnbakkereső" korábbi tendencia mellett egyértelműen előtérbe került a teljes „őrségváltás" igénye, a zsidóság minden gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai pozícióból való kiűzésének követelése. K. Farkas Claudia ebbe a gazdagon kimunkált gondolati keretbe építi be a zsidóság jogfosztásának ábrázolását. Megrajzolja a téma főbb kontúrjait, de nem marad adós a finoman cizellált részletekkel sem. Sőt, helyenként, így az országgyűlési viták ismertetésénél, indokolatlanul aprólékosnak tűnik a szövegezése. A monográfia széles körű forrásbázisra épül. A szerző hiánytalanul feltárta a téma szempontjából kiaknázható levéltári állagokat és a teljesség igényével dolgozta fel az 1938 - 1939-es sajtóanyagot. Az egyéb nyomtatott források közül in extenso merített az országgyűlési naplókból és irományokból, valamint a Corpus Jurisból. Kitűnően ismeri az egész könyvészetet, így a dokumentumgyűjteményeket, naplókat és a szakirodalmat. Kár, hogy átfogó jellegű olvasottságát nem hasznosítja a téma historiográfiájának értékelésére. A zsidóság jogfosztásának kiindulópontját az 1914 - 1918 közötti világháború utáni Európa első antiszemita törvénye az 1920:XXV tc., a „numerus clausus" jelentette. „Ez a törvényalkotás teremtette meg az 1930-as évek végétől újraaktivizálódó zsidóellenes törvényalkotás ideológiai alapjait... intézményesítette, hogy az egyensúlyi állapot megteremtése jogsérelemmel is elérhető... A magyar társadalmat a jog eszközével szoktatták hozzá a zsidókérdés speciális lehetőségeihez és megoldási módozataihoz. Krízishelyzetet, a magyar társadalom szétszakítottságát jelezte zsidó és nem zsidó közösségre". - értékeli a szerző a numerus clausus törvénycikk korszakos jelentőségét. (23. p.) A jogfosztó legiszláció ezután majd két évtizedre megszakadt. Az antiszemitizmus kikerült az állami politika eszköztárából. A bethleni konszolidáció, a gazdasági válság, a gömbösi 95 pont, egyszóval az államrezon érdekei szükségessé tették a jelentős részben zsidó üzleti világ közreműködését. Az antiszemitizmus azonban a nyugalmasnak tűnő években sem tűnt el, csupán lappangott. A zsidóellenesség állandósult a közéleti nyilvánosságban, sajtóorgánumokban, s voltak olyan területek, így a közszolgálat, ahol határozott diszkrimizáció érvényesült a zsidósággal szemben. A látens antiszemitizmus 1938-tól ismét aktivizálódott. A szerző két tényezővel magyarázza ezt a jelenséget. A belső indítékot Bibó István nyomán abban látja, hogy „a zsidókérdés úgy jelent meg az 1930-as években, mint az ország legfontosabb szociális kérdése". A kormányzat sikeresen manipulálta a társadalmat, mert „a tényleg robbanással fenyegető problémák orvoslása helyett... megpróbálta másra irányítani a figyelmet. Ügy állította be, hogy a zsidóság áll az ország legfőbb bajainak hátterében... A zsidóságot mintegy prédának odadobni könnyebbnek tűnt, mint a szociális bajokat enyhítő hozzáértő intézkedéseket meghozni." (32. p.) K. Farkas Claudia az antiszemita törvénykezés felújításának másik okát az európai zsidó sors fejleményeiben látja. Az 1930-as években Németországon kívül Romániában, Olaszországban, Szlovákiában és Lengyelországban került sor zsidóellenes intézkedésekre. A szerző mértéktartóan ítéli meg a nemzetközi környezet hatását. „A két évtizedes hazai előzmények... túl markánsak ahhoz, hogy az 1938 -1939-es zsidótörvényeket a külföldi nyomás vagy akár a kívülálló minták nyakába lehessen varrni. Ezek közvetett lélektani és politikai ösztönző hatása ugyanakkor tagadhatatlan." A monográfia végigkíséri a zsidóság pokoljárását az 1938-as első zsidótörvénytől az 1944-es „végső megoldásig". Részletesen elemzi az egyes törvénykezési aktusokat és egyéb intézkedéseket genezisüktől a következményekig, ismerteti az „őrségváltás" eredményeit. Bemutatja a kormányzati tényezők, a politikai erők, az egyházak és a németek szerepét a jogfosztásban, valamint a zsidó közösség magatartását.