Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hargittai István: Teller (Ism.: Pók Attila) III/757

757 TÖRTÉNETI IRODALOM A szerző alkotói módszerének legjellemzőbb vonása megítélésünk szerint az alaposság, a mindenre kiterjedő figyelem. Tudja, hogy a historikus számára nem elegendő, ha csupán magas­röptűen, mintegy repülőgépről veszi szemügyre a témáját, hanem bizony gyalogszerrel is be kell barangolnia a választott tárgykör zegzugos sikátorait. K. Farkas Claudia mindezt megtette, s így értékes történészmunkát alkotott. Műve a lehető legjobb pillanatban jelent meg, amikor ismét felcsaptak a viták és felizzottak az indulatok a magyarországi holokausztért viselt felelősséget illetően. Könyvének gazdag és cáfol­hatatlan tényanyaga egyértelműen bizonyítja, hogy a holokauszt története nem 1944. március 19-én, a német megszállással kezdődött. A jogfosztás első lépése 1920-ra datálható, majd 1938-tól folytatódott és kiteljesedett. A közbenső időben pedig állandósult a gyűlöletbeszéd és bevett gya­korlattá vált több területen a diszkrimináció. Mindez szellemileg és politikailag előkészítette az 1944-es tragédiát. Márpedig ki vonhatná kétségbe, hogy 1920 - 1944. március 19. között az ország és kormányzata teljes önállósága birtokában volt, ezért viselnie kell a szuverenitással járó felelős­séget is. Sipos Péter Hargittai István TELLER Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011. 563 o. A 70. évét a közelmúltban betöltött Hargittai István akadémikus a krisztallográfia, a mole­kulaszerkezet-kutatás elméleti és kísérleti módszereinek, valamint a molekulamodellezésnek nem­zetközi hírű tudósa. Mindössze két olyan házaspárt ismerünk, ahol mind a férj mind a feleség a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyikük Hargittai István és felsége a kémikus Har­gittai Magdolna. Két szintén gyors és sikeres karriert elért gyermeket neveltek fel, szakmai pályá­juk töretlenül ívelt az egyetemi évektől az Akadémiáig és a közös Széchenyi díjig. Egyik leglátvá­nyosabb eredményeket hozó kutatási területük a szimmetriafogalom interdiszciplináris megalapo­zásával kapcsolatos tevékenységük. Az interdiszciplinaritás munkáságukban nem üres frázis, nem sok természettudós asszociál a kristályok sajátosságait, a szimmetria törvényszerűségeit kutatva a Thomas Mann által a Varázshegyben leírt hópelyhekre. Az sem gyakori a kémiai szakirodalomban, hogy Degas képek táncosnőinek mozdulatait, Blake tigrisét vagy a népi hímzések rajzolatát hívják segítségül molekulák konformációjának illusztrálására. Közös munkásságuk egyik fontos területe a tudománytörténet: akik ilyen nagy sikereket ér­tek el, maguk is kutatják a siker titkát. Több mint hetven világhírű tudóssal készítettek és publi­káltak részletes interjúkat angolul és magyarul. Hargittai István több kiadásban megjelent mo­nográfiát írt azokról a nemegyszer „Marslakóknak" nevezett emigrációba kényszerült magyar zsi­dó tudósokról, akik egyetemes jelentőségű eredményeket értek el a huszadik századi természettu­dományi alapkutatásokban és felelős értelmiségiekként vállaltak szerepet kutatási eredményeik alkalmazásában. Teller Ede (1908-2003) a legismertebb és a legellentmondásosabb személyiség e hatalmas formátumú tudósok között, mind szakmájában, mind a tágabb közvéleményben legalább annyi (ha nem több) ellenséget, mint barátot szerzett magának hosszú pályafutása során. Olyan kutatások­kal foglalkozott, amelyek eredményei alkalmazásuktól függően szolgálhatták az emberiség bizton­ságát vagy fenyegethették óriási katasztrófával. Hargittai István nagymonográfiája egy életrajzi regény, magas színvonalú tudomány - és kortörténet és egy tudósi önvallomás sajátosságait egyesí­ti. E rövid recenzió a 35 íves kötet néhány mozzanatára világíthat csak rá. A második világháborút követő hónapokban Angliában, egy Cambridge közelében lévő ma­jorságban az akkori viszonyokhoz képest igen kényelmesnek mondható körülmények között tíz ve­zető német atomkutatót tartottak őrizetben. Nemhogy korlátozták, hanem támogatták, hogy be­szélgessenek egymással és ezeket a beszélgetéseket (természetesen a foglyok tudta nélkül) rögzí­tették. A cél az volt, hogy az angolszász hatalmak vezetői minél többet tudjanak meg a német atomfegyver-fejlesztési tervekről s munkálatokról.

Next

/
Thumbnails
Contents