Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szőlőtermelés és borkereskedelem (Ism.: Csorna Zsigmond és Muskovics Andrea Anna) III/749

753 TÖRTÉNETI IRODALOM Papp Imre cikke a tokajihoz hasonlított édes borokat vette szemügyre a 19. századi Franciaországban. A tokaji édes, desszert borok nem csak aszúsodottak, édesek, de nagy savtartalmúak is voltak. A cukrok a savakat az ízben elfedték, így édesek voltak ezek a borok, de a sav miatt több évtizedig is eltarthatóak voltak. A francia borok savtartalma azonban alacsonyabb volt, még ha egy kis borvidéken, a sauternes-i borvidéken természetes aszúsodás is rendszeresen megtörtént. Az első aszúborokat itt kb. az 1520-as években készítették. Az első magyarországi tokaji aszú írásos említése Zelenák István és Balassa Iván szerint 1571-ből származik. Érdekes lett volna összehasonlítani a két terület körülbelül azonos időszakú adatát, hol és minek hatására készült az aszúbor (esetleg a reneszánsz ókori gyakorlatot felidéző hatása keltette újjá a természetes aszúsodású területen az aszúbor készítést?). A francia borászatot a korabeli szakirodalom alapján bemutató cikk Chaptal és munkatársai tevékenységét is alaposan bemutatja, ismertetve az európai szőlészetre és borászatra tett hatását. A francia borászatban a házasított, nem a fajtaborok voltak általánosak. A cuvee-knek nevezett házasított borok, és a borpárlattal felerősített, szeszezett borok napjainkig rányomják bélyegüket a világ borászatára. A holland és angol borkereskedők és borfogyasztó területek biztosították a belső fogyasztás mellett a francia borok felvásárlását. Füreder Balázs gasztrotörténész a Balassa család borfogyasztását vizsgálta a 18. századtól a 19. század közepéig. A családi levéltár inventáriumai, vásárlási listái, családi levelek és Balassa Ágnes 1769-es szakácskönyve alapján elemezte a családi borfogyasztást. A 18. század közepén csábi, csábi ürmös és tokaji borokat fogyasztottak a Balassák. Az élvezeti értékű (neszmélyi, somlói, ruszti, villányi, egri, budai, ménesi más borvidékek) borok mellett külföldieket is fogyasztották, (rajnai, moseli, francia), a szakácskönyv tanúsága szerint pedig ételkészítésre is sokféle bort használtak fel. Emellett alkalmakra, ünnepekre ürmöst, pezsgőt, pálinkát is fogyasztottak a megfelelő pohárfajtákból, rozsólisból három fajtát is készítettek Balassa Ágnes szakácskönyve alapján, majd még gyümölcslével készített bort is. Lévai Csaba írása Haraszthy Ágostonnak, a 19. századi magyar-amerikai kapcsolatok történetének egy ismert-hirhedt alakjának életével és munkásságával, pontosabban annak egy szeletével foglalkozik. Célja annak a kérdésnek a körbejárása, hogy Haraszthy Ágoston milyen szerepet játszott a kaliforniai szőlőtermesztés és borkészítés megindításában, illetve az európai szőlőfajták ottani meghonosításában. Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre hiteles választ lehessen adni, a személye körüli legendák alaposabb megvizsgálására volt szükség. Ennek a „legendáriumnak" egyik legfontosabb elemét jelentette az, hogy ő honosította meg a szőlőtermesztést és borkészítést Kaliforniában, amit elsősorban Tokaj-hegyaljai szőlővesszők segítségével ért el. A szerző az eddigi kutatások eredményeit elemzi és foglalja össze, amelyek alapján arra a megállapításra jut, hogy egyértelműen elvethető az a több mint egy évszázadon át fennálló felfogás, hogy Haraszthy Ágoston lett volna az első, aki Kaliforniában szőlőt termesztett és bort készített volna, illetve, hogy ő exportálta volna az első európai szőlőket az államba. A következő tanulmány szintén nemzetközi témával foglalkozik. Papp Imre a 19. század legnagyobb borexport országának, Franciaországnak a szőlő- és bortermelésben bekövetkező 19. századi szerkezeti változásaival ismerteti meg az olvasókat. A változásokat a statisztikai felmérések, a korabeli szőlészeti-borászati szakirodalom, valamint a történeti szakirodalom alapján követi nyomon. Ezen források és irodalmak elemzése alapján választ kaphatunk a terület nagyságának, valamint a térbeli megoszlásnak alakulására, foglalkozhatunk a borvidékek hierarchiájával, a szőlőbetegségek pusztításával, az egyes szőlőfajták elterjedésével, de értékes adatokat kaphatunk a termelés értékének, valamint a hozamoknak a változására vonatkozóan is. A század során bekövetkező változásokat Papp Imre elsősorban a borvidékek története alapján követi nyomon, vizsgálatai során különösen nagy hangsúlyt fektet a filoxéra pusztítására, amely alapjaiban változtatta meg a franciaországi szőlő-borkultúrát. Orosz István tanulmányában a Tokaj-hegyaljai borvidék 19. századi történetével foglalkozik, azon belül is azzal a kérdéssel, hogy a népesség hogyan változott ez idő alatt, s ezeknek a folyamatoknak a hátterében milyen okok és magyarázatok húzódnak. Vizsgálata több szempontból is jelentős. A vizsgált területen a szőlőművelés a gazdák fő megélhetési forrása volt, elszegényedésüket elsősorban a filoxérához szokták kötni. Ezzel szemben Orosz István a statisztikai adatok elemzésével, 19. századi források idézésével alátámasztva hívja fel a figyelmet arra, hogy a szőlőművelés már a filoxéra pusztítása előtt jelentős visszaesést mutatott, a vész már egy hanyatló, területében csökkenő, elszegényedő gazdák sokaságával művelt szőlővidéket talált. A munka abból a szempontból is jelentős, hogy nem egyszerűen a pusztulás okairól, az annak következtében a szőlőművelésben bekövetkezett változásokról számol be, hanem azt vizsgálja, hogy mindez hogyan hatott