Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - A negyedik nemzedék és ami utána következik. Szekfű Gyula és a magyar történetírás a 20. század első felében (Ism.: Kincses Katalin Mária) III/743

744 TÖRTÉNETI IRODALOM kólán és a székesfehérvári városi Levéltár Szekfű-termében tartott konferencia előadásainak szerkesztett változatait, illetve nagyobbrészt az elhangzott előadások nyomán készült tanulmányokat tartalmazza. Az Izsák Lajos, Szakály Sándor és Jankovics József által levezényelt plenális ülésen és két szekcióban zajlott konferencia előadói közül 16-an vállalkoztak tanulmányuk megírására, s a szerzők között valóban szinte mindenki szerepel, ahogyan ezt Újváry Gábor is megfogalmazta az Utószóban, aki Szekfű Gyula munkásságával ez elmúlt években behatóan, bővebben foglalkozott. S mivel az életmű rendkívül gazdag, sokrétű, igényes, több szempontból ellentmondásos és a történetírói, publicisztikai, tudományszervező hagyaték bőséges és terjedelmes, a szerzők is több tudományterület és történeti korszak kutatói közül kerültek ki. A szerkesztők az írásokat három fejezetre osztották (Pályakezdés és a bécsi évek, A történész, Kapcsolati háló), azonban a dolgozatok besorolásánál nem lehetett könnyű dolguk, hiszen az első és a második fejezet írásai tartalmukat, megközelítési módjukat tekintve a harmadikba is besorolhatók lettek volna — a legszembeötlőbb példák: R. Várkonyi Ágnes Angyal Dávid és Szekfű Gyula emberi és tudóskapcsolatát elemzi, Fazekas István a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv levéltárosai és Szekfű viszonyát, Gyimesi Pálma Rugonfalvi Kiss István és Szekfű kapcsolatának történetét —, ugyanakkor, mint azt a továbbiakban látni fogjuk, a fejezetcímek megválasztása nagyon találó és a tanulmányok csoportosítása az adott módon indokolt. A kötetet Csurgai Horváth József Szekfű és Székesfehérvár című előadásának szerkesztett változata nyitja, a szerző újabb források hiányában összefoglalja az eddigi családtörténeti irodalom főbb elemeit, szól Szekfű azon műveiről, amelyekben a város történetéről is szó esik, s kiemeli szerepét Lauschmann Gyula várostörténeti monográfiájának elkészítésében. Paksa Rudolf Szekfű Gyula alma matere című írása összefoglalja az Eötvös Kollégium történetét, bemutatja azt a szellemi és társadalmi (értelmiségi és hivatalnoki származású) közeget, amelyben az ifjú tudós egyetemi évei alatt tevékenykedett. Kimutatja, hogy Bartoniek Géza igazgató már röviddel a kollégiumba kerülése után Szekfűt „a történészi pályára terelte", s kiemeli Mika Sándor hatását (alapos forrásismeret, széles európai látókör) Szekfű korai történeti publicisztikai írásaiban. Korompay H. János tanulmánya Szekfű Gyula és Horváth János barátságának dokumentumai címmel szintén bekerülhetett volna a kötet Kapcsolati háló című egységébe, de mivel a tudós és baráti kapcsolat az Eötvös Kollégiumban együtt töltött időszakban indult, s a tanulmány a Szekfű-Horvát levelezésen keresztül a két tudós életszemléletének, mentalitásának, értékrendjének és tudományos viszonyrendszerének (pl. a kutató személyiségének és a kutatás tárgyának kapcsolata) formálódását és kapcsolódási pontjait elemzi, ebbe a fejezetbe is besorolható. Szekfű Gyula több ezer darabot számláló missilis hagyatéka az életművet kutatók számára alapvető fontosságú forrásbázis, az egyes pályatársakkal, Szekfű professzoraival fennmaradt levélváltások is önállóan kitennének egy-egy forráskiadványt, vagy monografikus feltárást igényelnének, példának a Mályusz Elemérrel, Takáts Sándorral, Domanovszky Sándorral, Balogh Józseffel folytatott levelezést említhetjük. E sorba illeszkedik az Angyal Dáviddal folytatott több évtizedes tudóskapcsolat legfontosabb vonulatainak feltárása is, melyre R. Várkonyi Ágnes vállalkozott (Szekfű Gyula levelezése Angyal Dáviddal). Tanulmányának kiinduló viszonyítási pontjai: a rendkívül sikeres pályakezdést követő azonnali nagy törés A száműzött Rákóczi nyomán kialakult sajtó- és politikai támadások miatt, illetve a továbblépés feltételei, körülményei, lehetőségei - mindez egy tanítványi, pályatársi kapcsolatrendszer koordinátái között, valamint a teljes szekfűi életmű összefüggésrendszerében. A száműzött Rákóczi nem az első és egyetlen történeti mű, amelyik a romantikus történetfelfogással szemben fogalmazta meg álláspontját: Szekfű historiográfiai, módszertani és szemléleti szempontból, de még a problémakör megfogalmazását illetően is támaszkodhatott elődeire, elsősorban Angyal Dávidra. - Tegyük hozzá R. Várkonyi Ágnes megállapításához: Szekfűnek módjában állott a rendelkezésre álló teljes forrásbázist maximálisan kiaknázni („Thallóczyval újabb tárgyalásom volt, a Rákóczi aktákról, megengedte, hogy felhasználjam — ha már Fraknói nem adja ki —, de bőven..." - írta Szekfű Gyula Takáts Sándornak. Bécsből, 1913. január 7-én. OSzK Kézirattár, Levelestár. Szekfű Gyula levelei Takáts Sándornak, 39. sz.) R. Várkonyi Ágnes kimutatta: Angyal a Rákóczi-szabadságharc emigrációban összegződő problematikáját tárgyilagosan, a maga sokrétűségében fogalmazta meg és „Rákóczi tevékenységének csomópontjait is az európai politikai változásokkal összefüggésben jelölte ki" a mai napig ható érvényességgel 1905-ben az Adalékok II. Rákóczi Ferenc törökországi bujdosása történetéhez című tanulmányában. Szekfű felismerte Angyal munkájának jelentőségét, amely Rákóczi diplomáciai erőfeszítéseiről minden jelentős fejleményt exponált már. Bőségesen épített forrásait és a kronológiát tekintve