Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Grünwald Béla: A Felvidék. Politikai tanulmány Mudroh Mihály: A Felvidék. Felelet Grünwald Béla hasonnevű tanulmányára (Ism.: Vesztróczy Zsolt) III/737
738 TÖRTÉNETI IRODALOM pen ezek szűkítetésében. Ennek megfelelően már az 1870-es években több olyan kezdeményezésre is sor került, elsősorban a törvényhatóságok részéről, melyek az 1868-as állapothoz képest visszalépéstjelentettek. Ebben az átmeneti helyzetben jött ki Grünwald Béla „A felvidék" című pamfletje. Bár ez a szlovák-magyar viszonyt tárgyalta, de javaslatai az átalakulóban lévő magyar nemzetiségi politika számára is komoly útmutatóval szolgáltak. A német és szlovák családból származó Grünwald Béla a provizóriumot követően lépett a Zólyom megyei közélet porondjára. A kiegyezést követően főjegyzővé, majd 1871-ben alispánná választották. 1878-tól kezdve haláláig országgyűlési képviselő volt, először a Szabadelvű Párt, majd 1880-tól az Egyesült (Mérsékelt) Ellenzék soraiban. Grünwald gyakorló politikusként már az 1870-es évek közepére országos hírnévre tett szert, amit a korabeli szlovák oktatási és kulturális intézményrendszer felszámolásában játszott szerepével vívott ki. Már 1867-ben is komoly része volt a besztercebányai katolikus főgimnázium „megtisztítás"-ában. Az intézkedés következtében a tanári kar szlovák érzelmű tagjait eltávolították, a tanítás pedig magyar nyelvűvé vált. 1874 áprilisában, Zólyom megye alispánjaként ő kezdeményezte azt a petíciót, melyben a vallás- és közoktatásügyi minisztertől a három szlovák tannyelvű gimnázium bezáratását kérte. Indítványát az ország más törvényhatóságai nagy számban támogatták, az akció pedig tanintézetek megszűntetésével végződött. Szintén ő kezdeményezte a szlovák közművelődési egyesület, a Matica slovenská feloszlatását az akkori belügyminiszternél 1874 decemberében, ami a következő év tavaszán be is következett. Grünwald leghíresebb műve, „A Felvidék" 1878-ban jelent meg. Ez tartalmi szempontból nem igazán hozott újat, hiszen az abban szereplő főbb gondolatok már korábban is gyakran felbukkantak a szerző különféle írásaiban, nem egyszer szó szerint azonos formában (pl.: Felsőmagyarországi levelek a magyar nemzetiséghez, Közigazgatásunk és a magyar nemzetiség, Szapáry Gyula belügyminiszterhez intézett beadványa a Matica slovenská kapcsán, Közigazgatásunk és a szabadság). Műve emiatt sokkal inkább az általa képviselt eszmerendszer összegzésének tekinthető, melynek írója országos hírneve és a korabeli magyar nemzetiségi politika útkeresése adott rendkívüli jelentőséget. A 12 fejezetből álló könyv a szlovákok néprajzi bemutatásával kezdődik, majd közös múltunk ismertetésével folytatódik. Ezt követően a szerző az egyes részterülteket (pl.: demográfiai és politikai viszonyok, közigazgatás, népoktatás, pap- és tanárképzés, egyházak, közművelődés stb.) veszi sorra és megoldási javaslatokat is kínál az általa bemutatott problémákhoz. Grünwald az ország fennmaradását az egységes, magyar nemzetállamban látta, melynek megteremtését a legfontosabb feladatnak, a „magyar nemzet missió"-jának tekintett. Mivel maga is észlelte, hogy a magyarok az országon belül kisebbségben vannak, így a kiutat a szlovákokkal szemben követett, újfajta nemzetiségi politikában és a más népek asszimilációjában látta. Grünwald a szlovákokat a korabeli magyar politikai elit tradicionális elképzelései alapján ítélte meg. Egyrészt nem tekintette őket önálló nemzetnek, amit történelmi múltjuk és kellő öntudatuk hiányával indokolt, másrészt a többségükben továbbra is egy hungarus módon gondolkodó, saját nemzetiségi törekvésekkel nem rendelkező, potenciális szövetségest látott. Nemzeti mozgalmukat így csak egy kicsiny, az oroszok és csehek által pénzelt pánszláv csoportosulásnak tekintette, nem pedig egy közép-európai nemzet önszerveződésének. Ezen állapot fenntartásához Grünwald olyan, újfajta megoldásokat javasolt, mint például az 1868-as nemzetiségi törvény eltörlését, a megyei közigazgatás államosítását, a szlovák értelmiség elmagyarosítását, hazafias szellemű közoktatás megteremtését vagy a sajtótörvény megszigorítását. Szintén új dolog volt a szlovákokkal szemben használt rendkívül dehonesztáló hangnem, ami többekben is megütközést keltett (pl.: Gyulai Pál, Concha Győző). Bár Grünwald a nem magyar népek asszimilációját is javasolta, de ez nem irányult az adott népesség beolvasztására. Ez utóbbira ugyanis „csak" a nyelvhatáron és a városokban törekedett, de ezt is egy hosszabb távú, többgenerációs folyamatnak tartotta. A tömbben élő, falusi lakosság esetében pedig mindezt eleve lehetetlennek látta, és tőlük csak az állammal való érzelmi azonosulást várt el, elzász-lotaringiai németekhez hasonlóan. Ennek az érzésnek a kialakítását az államhoz lojális intelligencia, elsősorban tanítók és papok segítségével képzelte el. Más volt a helyzet az értelmiség esetében. Mivel a szerző ezt tekintette az egységes, magyar nemzetállam fő alkotóelemének, ezért tőlük elvárta a teljes nyelvi és etnikai azonosulást. Célja eléréséhez a fő eszköznek a középiskolát tekintette, híres mondása ennek szerepéről pedig azóta is közszájon forog.
