Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 719 nagyon sikeres rendszer, mert Franciaországban „a munkások és parasztok nyugdíjbiztosítását a csőd szélére vitte".6 8 Németország pedig 1941-ben letért róla, mert a biztosításra kötelezettek közel harmada nem mutatta be a bélyeglapját. A bélyegrendszernek éppen ez volt a legfőbb hibája, hogy nehéz volt ellenőrizni. A munkaadókon és a munkavállalókon múlott, hogy a jogszerzés és jogfenntartás megvalósult-e. Ráadásul hamisíthatóak is voltak a bélyegek, és a munkaadók tartozásait sem lehetett nyomon követni általuk. A várományi lap rendszerben a biztosítást ellátó intézet vezette a biztosítottról az adatokat. Ez a rendszer megbízhatóbb volt, persze megbízhatóságnak előfeltétele volt, hogy az adatokat egyszerűen, rendszeresen és pontosan vezessék. Ehhez alkalmazottak kellettek. Az idő múlásával pedig a lapok tárolása igényelt mind nagyobb helyet. Magyarországon a bélyegrendszer rossz tapasztalatai miatt a várományi lap rendszert vezették be. A biztosítási események bekövetkezéséig a helyi szervek kezelték a várományi lapokat. Ha a munkavállaló munkahelyet váltott, az új helyi szerv bekérte az előzőtől az adatokat — a lapokat az előző helyen őrizték tovább — és rávezette a saját lapjára. Az Intézet központja az utolsó várományi lapról tudta, hogy az illető munkavállaló korábban hol volt állásban, és bekérte onnan is a korábbi lapokat is. A lapok vezetése nehézkes volt, és egyáltalán nem volt naprakész. Az OTI szorgalmazta, hogy az adatokat már korábban összesítsék, ne csak a biztosítási esemény bekövetkezésekor, és a munkavállalókat időről-időre értesítsék arról, hogy a munkaviszonyuk alapján milyen jogosultságot szereztek. Ezt azért is szükségesnek tartották, hogy ne évtizedek múlva derüljön fény a problémás esetekre, és a vitás kérdéseket ne hosszadalmas bírói eljárásokkal kelljen rendezni, esetleg évtizedek múlva, amikor az adatok már nehezen visszakereshetőek. A járulékfizetésnek az volt a hibája, hogy nem a biztosított, hanem a munkáltató fizetett be, és ténylegesen nem mindig fizetett be. A munkavállaló pedig ezt nem tudta ellenőrizni. Ha a munkaadó a járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, akkor a járadék megállapításnál nem lehetett figyelembe venni azokat a járulékrészeket, amelyeket nem fizetett be, akkor sem, ha a munkaadó annak felét a biztosított béréből levonta. Ezért a 9600/1932. M.E. rendelettel függetlenítették a járadékot a tényleges befizetéstől. Kimondták, hogy az öregségi stb. járulékokat minden biztosított javára évenként abban a hányadban kell teljesítettnek tekinteni, amilyen mértékben a számadási évben a járulékok a munkaadók összességétől országosan befolytak. így nem egy-egy egyén járt rosszul, ha a munkaadók nem fizettek, hanem mindenki károsodott valamilyen mértékben. A törvény azt írta elő, hogy a biztosított szerzett joga megszűnt abban a naptári évben, amelyben utána tizenháromnál kevesebb heti járulékot róttak ki. A 6500/1935 M.E. rendelet ezt megváltoztatta, a szerzett jogok épségben maradtak, ha a biztosított évi átlagban tíz hétig biztosított volt. Ez a rendelet újból szabályozta a tartalékalap vagyonának „gyümölcsöző elhelyezését" is. 68 A magyar társadalombiztosítás, 46.
