Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
718 KOZÁRI MONIKA tárat vagy nyugdíjegyesületet tartottak fenn, amely legalább 40 tagot számlált (a pénzintézeteknél 25 tag is elég volt), és 1929. január 1-én is még működött, a miniszter engedélyével ezt a nyugdíjalapot, nyugdíjpénztárat vagy nyugdíj egyesületet „elismert vállalati nyugdíjpénztárrá" alakíthatták át. Az ő tagjaik mentesültek a kötelező biztosítást ellátó intézeteknél való biztosítás alól. Ezeknél a nagyipari és pénzintézeti vállalatoknál ugyanis hosszabb volt a tagok várakozási ideje és magasabb volt a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás mértéke is, mint a kötelező biztosító intézeteknél, de cserébe a szolgáltatásaik lényegesen magasabb összegűek voltak. Ezért indokolt volt a további fennmaradásuk. Azok a nyugdíjpénztárak, amelyek nem kérték, hogy a kötelező biztosítást helyettesítően működhessenek, vagy az engedélyt nem kapták meg hozzá, továbbra is megmaradhattak mint nyugdíjkiegészítő pénztárak. Az ő tagjaiknak azonban kötelező volt a biztosítás a kötelező biztosító intézeteknél, és a saját pénztáruktól kiegészítő szolgáltatást kaptak. Az elismert vállalti nyugdíjpénztárak tagjai elsősorban a javadalmazási határ alá eső munkavállalók lehettek. A többiek közül csak azok, akik már az elismerés időpontjában is tagjai voltak annak a pénztárnak. A munkaadók ezt a szabályt sérelmezték, és többszörös kérelmükre végül az 5960/1941. M.E. sz. rendelettel lehetővé tették, hogy az elismert nyugdíjpénztárak a belügyminiszter engedélyével a javadalmazási határ alá nem eső munkavállalóikat is felvehessék a tagjaik sorába. Az elismert vállalati nyugdíjpénztárak önálló jogi személyek voltak. 1941-ben 95 ilyen nyugdíjpénztár működött. Ebből 30 volt pénzintézeti nyugdíjpénztár, 9 biztosító intézeti, a többi pedig vállalati. Tagjaik száma közel 22.000 fő volt. Vagyonuk valamivel meghaladta a 366 millió pengőt. 1941-ben hozzávetőlegesen 15 és fél millió pengő nyugdíjat fizettek ki. A rokkantsági járadékok folyósítása 1931-ben kezdődött, mert e törvény értelmében a vakok 100 hét várakozási idő után kaphattak rokkantnyugdíjat, és ez a várakozási idő 1931-ben járt le. 1931. november 18-án állapították meg az első rokkantjáradékot. 1932-ben összesen 19 járadékigényt ismertek el. A rokkantsági nyugdíjak 1933-tól kezdődtek nagyobb tömegben, mert az özvegyi és árvajáradékok folyósítása a törvény által előírt 200 hét várakozási idő után 1932. november l-jétől indulhatott meg.6 6 Bélyegrendszer vagy várományi lap A biztosítottak jogait, követeléseit valamilyen módon nyilván kellett tartani. Erre kétféle mód is kínálkozott, a bélyegrendszer és a várományi lap rendszere.6 7 A bélyegrendszer mindenkinek ismerős, aki volt szakszervezeti tag, csak nem egy tagkönyvbe, hanem az ún. „bélyeglap"-ra ragasztotta a munkaadó a megfelelő értékű bélyeget. Az igényjog elbírálásához és a járadék kiszámításához ezek a bélyeglapok szolgáltak alapul. A bélyegrendszert alkalmazták Németországban, Angliában, Romániában és Franciaországban. Nem lehetett 66 A magyar társadalombiztosítás, 48. 67 A várományi lap kifejezést a törvény kodifikátora, Kovrig Béla nem használta. 0 bejelentési rendszernek nevezte. Kovrig-Frisch: i. m. 38-39.
