Századok – 2012

MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683

AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 717 Emellett volt egy ún. „fokozódó járadékrész", amely a biztosított után lerótt járulékok összegétől függött, ennek az összegnek a 24%-a, a javadalmazási határ alá eső munkavállalóknál a befizetett járulék 19%-a volt. Az özvegyi járadék az 50%-a, a félárvajáradék a 15%-a, a teljes árvajáradék a 30%-a volt annak az összegnek, amelyre az elhunyt biztosított saját maga jogosult lett volna. Egyes esetekben a törvény lehetővé tette a járulékok visszatérítését vagy végkielégítés folyósítását is. Rokkantnak minősítette a törvény azt, aki a javadalmazási határ alá nem eső munkavállalók közül testi vagy szellemi károsodás miatt munkájával nem tudja megkeresni a hozzá hasonló képzettségű és gyakorlati jártassággal rendelkező egészséges munkavállaló átlagos jövedelmének egyharmadát. A másik kategóriában, tehát a javadalmazási határ alá esőknél általában szellemi munkát végzők dolgoztak Az ő esetükben az minősült rokkantnak, aki az egészséges munkavállaló átlagos jövedelmének a felét nem tudta megkeresni. Úgy tűnhetne, hogy a törvény egyértelműen az Országos Társadalombiztosító Intézethez rendelte a feladat ellátását, de nem teljesen így volt. A javadalmazási határ alá eső alkalmazottaknál a MABI, tehát a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete látta el a betegségi biztosítási feladatokat és állapította meg biztosítottainak az öregségi és a többi járadékot is. Az öregségi biztosítással kapcsolatos ügyviteli feladatokat azonban náluk is az OTI látta el. Mindkettő országos hatáskörű szerv volt, és fő vonalaiban azt állíthatjuk, hogy a javadalmazási határ alá eső alkalmazottak a MABI-hoz, a javadalmazási határ alá nem eső alkalmazottak pedig az OTI-hoz tartoztak, ami a nyugdíjat illeti. Az öregségi és a rokkantsági biztosításnál kötelező volt a vagyongyűjtés és a vagyon megfelelő, értékálló befektetése, és jövedelmeztetése. Ez azért volt nagyon fontos, mert a szolgáltatást jóval, évekkel, vagy akár évtizedekkel a befizetés után kellett teljesíteni, akkor viszont nagy valószínűséggel hosszabb időn keresztül. A törvény meghatározta, hogy a tartalékalapok vagyonát milyen értékben kell, illetve szabad elhelyezni. Az OTI készített statisztikát a biztosított létszámáról, az öregség és rokkantság esetére kötelezően és önként biztosított ipari munkások számáról. 1929-ben még nem történt adatfelvétel és az 1930-as adat sem teljesen pontos. 1931-től azonban pontos adatok állnak rendelkezésünkre. Eszerint 1931-ben 314.575 munkás volt náluk biztosított. 1941-re 860.291 főre nőtt. (1931-35 között a létszám még évente hullámzott, pár ezer fővel hol nőtt, hol csökkent, de 1935-től kezdődően évről-évre növekedett.) A betegségi és az öregségi biztosítási adatok nem esnek egybe. A törvény értelmében sok olyan munkavállaló mentes volt a kötelező öregségi biztosítás alól, aki pedig kötelezett volt a betegségi biztosításra. Ez annak ellenére alakult így, hogy az 1928-as törvény megalkotásakor igyekeztek minél szűkebbre vonni azoknak a körét, akik nem a kötelező biztosítás intézeteinél, az OTI-nál és a MABI-nál voltak biztosítva. Vass József nagyon nehezen egyezett bele a törvényjavaslat kiegészítésébe. Végül azért engedett, mert a munkavállalók érdekében állt. Eszerint azok a vállalatok, üzemek, amelyek már 1928. január l-jén is létező nyugdíjalapot, nyugdíjpénz-