Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
716 KOZÁRI MONIKA tisztviselők, művezetők, kereskedősegédek, stb. A másik csoportba azokat sorolták, akik javadalmazásuk nagyságára tekintet nélkül biztosításra kötelezettek voltak, őket Javadalmazási határ alá nem eső biztosítottaknak" nevezték. Ide tartozott mindenki, aki nem tartozott az első csoportba. A javadalmazási határ a törvény szerint havi 500, azaz évi 6000 pengő volt. Később ezt az összeget megemelték, mert a kormány rendeletben pótlékokat írt elő, és így a bérek emelkedtek. 1942-ben a határ havi 800, azaz évi 9600 pengő volt. Minden biztosított után járulékot kellett fizetni. A járulékot biztosításmatematikai módszerrel állapították meg. A törvény szövegében rögzítették, hogy a járulék kulcsát a belügyminiszter állapítja meg rendeletben. A járulék különböző mértékű volt a javadalmazási határ alá nem eső munkavállalók és a javadalmazási határ alá esők kategóriájában. Az előbbiben az átlagos napibér legfeljebb 3,5%-a lehetett, a másodikban pedig legfeljebb 4,3%-a. A járulékot a munkaadó volt köteles fizetni, de a felét levonhatta a munkavállaló javadalmazásából. A törvény előírt ún. „várakozási időt". Ez azt jelentette, hogy a biztosításnak meghatározott ideig fenn kellett állnia ahhoz, hogy a biztosított jogosulttá váljék az egyes szolgáltatásokra. A várakozási idő nem volt új találmány, ez az állami alkalmazottak vagy a velük egy tekintet alá esők esetében is így volt, csak azzal a különbséggel, hogy náluk években számították az igényjogosultságot, az 1928-as törvény hatálya alá esőknél pedig hetekben. Persze ezek a hetek is éveket jelentettek, mert többszáz hetet írtak elő. A biztosítás négyféle szolgáltatást nyújtott: öregségi-, rokkantsági-, özvegyi- és árvajáradékot. Épp úgy mint az állami alkalmazottak nyugdíjtörvényei. Minden járadéknak három feltétele volt: a biztosítási esemény bekövetkezése, a várakozási idő eltelte, az igényjogosultság épsége. Az öregségi járadékra — nem nevezi nyugdíjnak — az volt jogosult, aki a 65. életévét betöltötte és legalább 400 hétig biztosított volt. Ez több mint hét és fél év. A rokkantsági járadék a rokkantság bekövetkezése és 200 járulékheti várakozási idő letelte után járt. A törvény meghatározta, hogy milyen mérvű rokkantságot tekintenek rokkantsági járulékra alapot nyújtónak. A javadalmazási határ alá eső biztosított özvegye akkor igényelhetett járulékot, ha az elhunyt házastárs „ép várományú" volt, magyarán az igényjogosultságát semmilyen ok folytán nem vesztette el, és 200 járulékhétig biztosított volt. A többi munkavállaló özvegye akkor igényelhetett özvegyi járadékot, ha mindezek a feltételek teljesültek és ő maga is betöltötte a 65. életévét vagy rokkant. Árvajáradék általában a 15 éven aluli gyermekeknek járt, kivéve a javadalmazási határ alá eső biztosítottakat, akiknek gyermekei 18 éves korukig voltak jogosultak. Az árvajáradék az unokákra is ugyanezen szabályok szerint vonatkozott, ha a biztosított nagyszülő tartotta el az unokákat. Az árvajáradék akkor járt, ha az igényjogosult szülő vagy nagyszülő 200 járulékheti várakozási idő betöltése után hunyt el. Teljes vakság esetén csökkentették a várakozási időket. Öregségi járadéknál 200 járulékhét, rokkantsági járadéknál 100 járulékheti várakozási idő volt előírva. Az öregségi vagy rokkantsági járadék két részből tevődött össze. Volt egy járadéktörzs, évi 120 pengő, amelyet minden jogosult egységesen megkapott.
