Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
714 KOZÁRI MONIKA A törvény a politika támogatásával, Bethlen István miniszterelnök egyetértésével született, de természetesen szakemberek készítették elő. Dr. Kovrig Béla és Dr. Frisch Ferenc egyetemi magántanárok vezetésével egy csapat, amelynek hátteret biztosított a Magyar Társadalompolitikai Társaság is. Dr. Dréhr Imre államtitkár arról írt a törvényről készült testes kötet előszavában, hogy „... a kormányzat új politikai vezérelve: több szabadság, teljesebb élet, nyugodtabb megélhetés gazdaságiakban és a szociális élet viszonyaiban. Mert a szabadság nagy érték, de különösen becses akkor, ha az nemcsak az emberi jogok kiáltványaiban, nemcsak pamflettekben és bankettszónoklatokban nyilatkozik meg, hanem azt jelenti, hogy szabadabban lélekzik az ember, szabadabban, fesztelenebbül dolgozik jövőjén, felszabadul a holnapnak nyomasztó súlya alól."61 Már Dréhr Imre soraiból is kitűnt, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetésének is érdeke volt a törvény megalkotása és pártolólag lépett föl mellette. És az államtitkár nemzeti érdeknek is tekintette: „Mert mint minden társadalompolitikai intézménynek, az öregségi és rokkantsági biztosításnak célja is csak egy lehet: a nemzet lelki és testi erejének felfokozása, küzdőképességének növelése." Másfél millió embert érintett az új törvény. Kovrig Béla szerint azért volt szükség a munkások nyugdíjának megteremtésére, mert a nyomor ugyan egyéni csapás, az egyén baja és kínja, „de ha tömegessé válik a társadalom betegsége, a nemzet betegsége".6 2 A társadalom erősítése, fejlesztése elsősorban az állam érdeke és feladata, „mert ha a nyomormocsárból feltörekvő, társadalmat szétfeszítő, annak kapcsolatait lazító erő elhatalmasodik, a jogot garantáló, a rendet termelő és teremtő állam fölényes hatalma vitássá válik. Az állam a dekomponáló társadalmi erőkkel szemben sikerrel csak akkor mérkőzhetik, ha megelőzi a társadalomellenes erők kifejlődését, ha elejét veszi annak, hogy a robbanásig feszült antiszociális erők szétfeszítsék az állam kereteit." - írja Kovrig.6 3 A szociális robbanás elkerülése mellett cél volt még, hogy a családok helyzetén javítsanak, hogy „a család költségvetéséhez hozzájárulhasson a ma, sajnos gyakorta nyűgnek tartott öreg". Az idős emberek megbecsültsége mellett a rokkantakat is illő tisztelettel kell övezni, az árvajáradék pedig segítse elő az új nemzedék felnevelését. Az öregségi nyugdíjtörvényt sok kritika érte, elsősorban azért mert kötelezővé tették. Kovrig beszél arról, hogy „az eszményi biztosítás" az önkéntes biztosítás, ehhez azonban eszményi társadalom kellene, ahol mindenkinek van annyi jövedelme, hogy tartalékolni tudjon a jövőre, időskorára. Ilyen társadalom azonban sehol sincs - mondja. Magyarországon nem a kulturális elmaradottságból következik tehát, hogy kötelező biztosítást vezetnek be, „hanem a trianoni elszegényedésünk okán kell az államnak kényszerítő erővel biztosítania a jövendő szükségletek számára való tartalékolást".6 4 61 Dr. Kovrig Béla - Dr. Frisch Ferenc: Öregségi és rokkantsági biztosítás. Bp. 1928. 942. A Munkaügyi Szemle Kiadványa. 62 Kovrig-Frisch: i. m. 2. 63 Kovrig-Frisch: i. m. 2. 64 Kovrig-Frisch: i. m. 6.
