Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
712 KOZÁRI MONIKA zás után önállóan megmaradt kettő, vagyis a Diósgyőri Állami Vas- és Acélgyár és a komlói kőszénbánya társpénztárai,5 8 valamint a Magyar Hajózási Betegségi Biztosító Intézet és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete. Az Országos Társadalombiztosító Intézet 1929-ben pénzügyi nehézségekbe került. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy az 1927: XXI. törvénycikk szabályozása alapján viszonylag magas segélyeket (például táppénzt) kellett fizetnie az intézetnek. Amiatt, hogy ezt törvényben szabályozták, rugalmatlanabbá tették a rendszerüket, nem tudták a gazdasági viszonyok változásait rendeletekben követni. Emellett elég nagy létszámú ügyviteli apparátust foglalkoztattak. 1929-ben 13 millió pengő kezelési hiánnyal zártak, amely a következő évben tovább nőtt. 1930-ban a hiány fedezésére az öregségi, stb. biztosítás céljaira befizetett összegeket vették igénybe, annak ellenére, hogy az öregségi biztosítási törvény ezt határozottan tiltotta. Ezek mellett az 1929-ben kezdődött gazdasági válság megrendítette a társadalombiztosítási intézetek pénzügyi helyzetét, ezért 1931-től kezdve egymás után több kormányrendeletet hoztak, amelyek ezt a helyzetet igyekeztek kezelni. A válság a szolgáltatások szűküléséhez vezetett. A 9090/1931. ME számú rendelet felhatalmazást adott a táppénz mértékének és folyósítási időtartamának korlátozására. Korlátozta a terhességi és gyermekágyi segélyre való jogosultságot. A kórházi ápolási költségeket részben a kórházakat fenntartó megyékre és városokra hárította. Ez a kórházak fenntartási költségeinek csökkenését eredményezte, aminek az lett a következménye, hogy a kórházak a biztosított betegektől igyekeztek szabadulni. A következő évben a 9600/1932. ME számú rendelet 10-20 fillér díjat állapított meg a munkaadói igazolványokért, és ezzel a dolgozók minden egyes gyógykezelésnél hozzá kellett járuljanak a költségekhez. Attól kezdve a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök sem voltak teljesen ingyenesek. Továbbá korlátozták az idült betegek gyógykezelésének időtartamát. A munkáltatókat is nagyban érintette a gazdasági válság, ami azon is meglátszott, hogy nem fizették a járulékokat és nagyon megnőttek a járuléktartozások. A betegségi biztosításnál 32,2 millió pengő, a balesetinél pedig 7 millió pengő járulékkal tartoztak a munkáltatók. A 6000/1933. ME számú rendelet pedig csökkentette a táppénz összegét, a munkabér 60%-ról 50%-ra. Emellett a munkába menet és jövet történt baleset kártalanításának a feltételeit megszigorította. Az állam pedig felfüggesztette az öregségi biztosítás fedezéséhez nyújtott államsegély folyósítását az államháztartás pénzügyi egyensúlyának biztosítása érdekében. A 6500/1935. ME számú rendelettel szűkítették az OTI önkormányzatának hatáskörét, az öregségi biztosítási pénzek feletti rendelkezés jogát teljesen kivették a kezéből, azért, hogy ne ismétlődhessen az, ami 1930-ban megtörtént, hogy abból fedezték a betegségi biztosítás hiányait. Továbbá megszigorították a járulékok befizetését, felemelték a késedelmi pótlék összegét. Vass József miniszter vizsgálatot indított. Összehívott egy szanálási ankétet, amely megállapította, hogy az ügyvitel tényleg túlméretezett, hogy az alkalmazot-58 Kozári: Bányatársládák és bányanyugbérbiztosítás, 215.
