Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 707 „A társadalombiztosítás bérpolitikai szempontból bérkiegészítés, anyagi bérvédelem, közegészségpolitikai szempontból talán a legfontosabb közegészségügyi intézmény, pénzügypolitikai szempontból a kényszerű tőkegyűjtésnek legbővebb forrása, szociálpedagógiai szemszögből a feltörő rétegek nevelőiskolája. Mindenképpen a népi erők felfokozásának, a fejlődésnek, az ember védelmének és kiteljesedésének életformája. Gyakorlata valóban christianismus in praxi, szolgálata etikus küldetés" - fogalmazza meg Kovrig,54 aki ezeket az elveket próbálta meg megvalósítani az 1927-28-ban hozott két kiemelt jelentőségű társadalombiztosítási törvényben. Az 1927: XXI. tc. a betegségi és baleseti kötelező biztosításról A Tanácsköztársaság bukása után az új hatalom visszaállította a pénztárak önkormányzatában a munkáltatók régi jogait, és az államosított gyógyfürdőket visszaadta tulajdonosaiknak. A munkásbiztosítás és a Tanácsköztársaság összekapcsolódott abban a vonatkozásban, hogy több pénztári vezető a Tanácsköztársaság irányításában is tisztséget vállalt. Ettől a munkásbiztosítás szervezete 1919 őszétől különösen nagy figyelmet kapott és a kormány a munkásbiztosítás vezetésébe és működtetésébe a saját embereit ültette. A betegségi és baleseti biztosítás sok munkást (és családtagot) érintett. Az 1920-as évek közepén mintegy 2 millió biztosított és családtag részesült a társadalombiztosítás szolgáltatásaiban. A Szakszervezeti Értesítő és Népszava rendszeresen bírálta a társadalombiztosítást, mindenekelőtt azért, hogy nincs tényleges önkormányzata. Ez azonban önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy új törvényt alkossanak, ha a Gyáriparosok Országos Szövetsége nem lett volna érdekelt benne és nem karolja föl. Az 1927: XXI. tc. a társadalombiztosítási alkalmazottakat állami tisztviselőkké minősítette. A munkásbiztosítás vezetésében visszaállította a korábbi önkormányzatot, az alkalmazottakat azonban nem az önkormányzat választotta, hanem a miniszter nevezte ki. A szolgáltatások időtartamában és a járulék mértékében megtartotta a Tanácsköztársaság által bevezetett rendelkezéseket, azzal a különbséggel, hogy a betegség első három napjára ismét nem járt táppénz. Viszont a 4. naptól a keresőképtelenség tartamára, maximum azonban 1 évig járt a jövedelem napi átlagának 55%-a, amit az adott biztosító intézet, anyagi helyzetétől függően 75%-ig felemelhetett. Voltak olyan régóta működő biztosító intézetek — a MÁV a Posta, a Dohányjövedék és a Hajózási Biztosító Intézet —,amelyeknek az önállósága továbbra is megmaradt. A közigazgatási tisztviselőkre sem terjedt ki az új törvény hatálya, mert számukra 1921-ben felállítottak egy segítőalapot, az Országos Tisztviselői Betegsegélyező Alapot. Ekkor hozták létre a Székesfővárosi Betegsegélyező Alapot is. A törvény bevezette a foglalkozási betegségek balesetként történő kártalanítását, összhangban a nemzetközi munkajogi egyezményekkel. A tényleges 52 Kourig: Szociálpolitika, 57-58.
