Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
704 KOZÁRI MONIKA Kovrig Béla a társadalombiztosításról A két világháború között Kovrig Béla volt az egyik legjelentősebb és legismertebb szociálpolitikus, társadalombiztosítási szakember. 0 volt az atyja az 1928-as öregségi biztosítási törvénynek. Kovrig egy kis alakú, 80 oldalas könyvet szentelt a szociálpolitika kérdéseinek, amelyet a Magyar Szemle Társaság adott ki 1936-ban. Ennek egyik fejezete a társadalombiztosítás címet viseli. ír a társadalombiztosítás elméleti kérdéseiről, a biztosítás vagy szavatosság problémájáról, a történeti alapról, a magyar viszonyokról és végül a szociális „teher"-ről (ő tette idézőjelbe). Abból indul ki, hogy a munkás bére legyen elég a „munkáscsalád emberhez méltó megélhetésének anyagi megalapozásához. A munkabér tehát legyen családi bér."5 0 Ezzel a munkaerő újjáteremtésének elve is érvényesül, mert a munkabéréből eltartja a még keresőképtelen családtagokat, amivel hozzájárul munkaképességük kifejlődéséhez és visszatéríti a családnak azt, amit gyermekkorában az ő munkaerejének a kifejlesztésébe a család belefektetett - írja. A munkabérnek azonban nem csak a munkás keresőképességének idejére kell biztosítania a létfeltételeket, hanem a produktív és improduktív időszakokra egyaránt. A munkabérnek tehát elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy a munkás eltarthassa a vele közös háztartásban élő családtagjait, de félre is tehessen, számolva az improduktív életszakaszokkal. A bérek azonban egyik országban sem ütik meg a természetes munkabér mértékét, a munkásság zöme pedig elsősorban a jelen szükségleteinek kielégítésére gondol, nem pedig a család holnapi helyzetének biztosítására. „A munkásság többsége, ha gondol is a holnapra, elhessegeti — régebben szeszes italokkal — a holnapnak gondját, hiszen a család mai szükségletkielégítésének biztosítása is kérdéses. Ez a tömeges elesettség forrása. Ha a családfenntartóra objektív munkahiány, vagy keresőképtelenség okán ráborulnak az improduktív idők éjszakái, tanácstalanság, kétségbeesés üt tanyát a munkásotthonokban. Ebben a „nyomormocsárban" (Prohászka), a proletár állapotában tenyésznek a társadalom testének miazmái, itt erjednek a szociális bomlási termékek, itt feszülnek a rothasztó, porlasztó erők: ez a társadalmi bomlás televénye."5 1 ír arról, hogy „fegyveres erővel, karhatalommal meg lehet ugyan a nyomor politikai, társadalmi kirobbanásait akadályozni, de az erőszak mindig erőszakot szül, az elnyomás a maga kihatásaival mindig újabb, még terhesebb elnyomást tesz szükségessé." Az egyéni elesettséget szegénygondozással próbálták meg felszámolni. Ezt kezdetben az egyház szervezte, később közületek, területi önkormányzatok irányították, végül az állami törvénykezés. A szegénygondozás eredendő hibája, hogy már a bekövetkezett elesettségre, csak az egyén bajára irányult, amely gyakran megfosztotta a pártolt tagot emberi méltóságától, és gyakran kiemelték az otthon környezetéből is. A XIX. század végén az intézményes szociálpoli-50 Kovrig Béla: Szociálpolitika. Bp. 1936. Kiadja a Magyar Szemle Társaság. 80. Az idézet az 54. oldalról van. 51 Kovrig: Szociálpolitika, 55.
