Századok – 2012

MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683

AZ ÁLLAM ÉS A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. 699 alapjául vett átlagos napibér 75%-át nem haladhatta meg. A temetkezési segély pedig az átlagos napibérösszeg negyvenszerese lehetett maximum. Nem változott az a szabály, hogy aki betegségét szándékosan okozta, nem tarthatott igényt táppénzre. Új volt viszont, hogy ha a beteg nem tartotta be az orvos utasításait és ezzel késleltette a gyógyulását, mind a táppénzt, mind a gyermekágyi segélyt meg kellett vonni tőle. Gyermekágyi segélyre csak az a nődolgozó volt jogosult, aki a szülést megelőző 1 évben legalább három hónapig biztosított volt valamelyik betegbiztosító pénztárnál. Ha a szülő anya a gyermekágyi segély időtartamát követően sem volt munkaképes, akkor táppénzre volt jogosult. Bevezették azt a szabályt, hogy az a biztosított, aki az Országos Pénztárnál egy év tartama alatt összesen legalább 6 hónapot biztosítva volt, ha keresethiány miatt a járulékot fizetni nem tudta, a legminimálisabb betegsegélyezésre vonatkozó jogait megtartotta még 3 hétig, ha az ország területét nem hagyta el. Ha két év leforgása alatt legalább 12 hónapot biztosítva volt, akkor hat hétig maradtak meg a jogai. A balesetbiztosítás létrehozásának az volt a célja, hogy fedezzék a kár összegét, amely üzemi baleset folytán a biztosított dolgozót érte. A biztosítottnak testi sérüléssel járó baleset után ingyen orvosi gyógykezelés, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz járt a balesetet követő 11. héttől kezdve. Valamint balesetijáradékra volt jogosult a munkaképességének csökkenése tartamára a 14. héttől kezdődően, illetve ha a táppénz ennél korábban szűnt meg, akkortól. Teljes munkaképtelenség esetén a baleseti járadék a biztosított évi munkabérének 60%-a volt. Ha a biztosított a baleset következtében meghalt, özvegyi és árvajáradékot fizettek utána. Sőt, hátramaradott szülei is kaphattak utána járadékot, ha ő gondoskodott róluk, évi keresetének maximum 20%-a erejéig. A munkáltató a baleset esetére biztosított üzemekben előforduló baleseteket 24 órán belül köteles volt bejelenteni a rendőrségnek és a kerületi munkásbiztosító pénztárnak, és minden balesethez köteles volt azonnal orvost hívni, akinek meg kellett állapítania, hogy a sérülésnek mi a várható kimenetele és előreláthatólag mennyi ideig igényel majd gyógykezelést. Üzemi balesetnek minősült az oda-vissza úton történt baleset is. Ilyenkor az elsősegélyt nyújtó orvosnak volt bejelentési kötelezettsége a rendőrségen és a rendőrség értesítette az illetékes munkásbiztosító pénztárt. A balesetbiztosítás bevezetése a munkavédelem komolyabb szabályozása és a szabályozás betartatása szempontjából is jelentős volt, ezeknek adott egy lökést, minthogy a munkáltatók is érdekeltté váltak benne. Laczkó István pozitívan ítélte meg a balesetbiztosítás bevezetését. Azt írta, hogy „tagadhatatlanul előnyös változást hozott", mert a balesetbiztosítás költsége teljes egészében a munkáltatók közösségét terhelte, így már nem volt számukra mindegy, hogy a versenyvállalat mennyire veszélyes módon dolgozik, mert a költségeket arányosan mindenkinek viselnie kellett. A törvény felosztó és kirovó rendszernek nevezi ezt a fedezeti rendszert, ami azt jelentette, hogy a balesetbiztosítás évi költségeit felosztották a munkáltatók között, méghozzá az általuk évente kifizetett munkabérek és az egyes üzemekre megállapított ún. veszélyességi arányszám alapján. Ez a törvény bevezette azoknak a munkálta-