Századok – 2012
MŰHELY - Kozári Monika: Az állam és a társadalombiztosítás a kiegyezéstől a második világháborúig III/683
684 KOZÁRI MONIKA kor még nem. Esetükben ellentétes folyamat játszódott le, mint az állami tisztviselőknél, bíróknál, tanároknál, tanítóknál, a katonáknál és a vasút dolgozóinál. Ezekben a foglalkozásokban a kiegyezés utáni két évtizedben törvényben szabályozták a nyugdíjjogosultságot, és gondoskodtak az özvegyeikről és árváikról is.3 Nekik azonban nem volt sem betegség-, sem balesetbiztosításuk. Betegséggel csak rokkantság formájában számoltak ezek a nyugdíj törvények. A katonák foglalkozása veszélyes volt, az ő nyugdíjtörvényük részletesen szabályozta a sebesülést, rokkantságot és halál esetén a hátramaradottak juttatásait. A társadalom és az állam csak fokozatosan jutottak el addig, hogy gondoskodjanak a kötelező társadalombiztosításról, amit 1891 és 1928. között építettek ki. Ezt követően a társadalombiztosítás már sokrétű volt, magába foglalta a betegség, a baleset, az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére kötelező biztosítást, valamint a bányanyugbér biztosítást. A társadalombiztosítás kiépítésére azért került sor, mert „az iparosodás és az urbanizáció koncentrálta és így láthatóbbá tette a szegénységet, másrészt a társadalom széles köreiben tudatosult, hogy a szociális biztonság hiánya egy megoldandó problémát, s nem természetes állapotot jelent".4 Emellett tekintetbe kell vennünk, hogy először, a 19. és 20. század fordulóján nem a munkások szegénységén próbáltak enyhíteni, hanem betegség, majd baleset esetére biztosították őket. Ez nem kizárólag a munkások érdeke volt, hanem a munkaadóké is, hiszen amíg az állam ebbe szervezetten nem folyt bele, a munkaadók felelőssége és terhe volt, hogy a balesetet szenvedett vagy beteg munkásokról legalább valamilyen mértékben gondoskodjanak,5 és még az így kiesett munkaerőt is pótolniuk kellett. És különösen a képzett szakmunkás a dualizmusban még elég nagy érték volt. „A társadalombiztosítási rendszerek elsősorban a személyükben már szabad, de függő foglalkozási viszonyban álló személyek védelmére szolgálnak" - mondja a szociálpolitika történetével foglalkozó munkajogász.6 Az 1920-as években szociálpolitikával foglalkozó szakemberek emelkedetten, ugyanakkor racionálisan beszéltek arról, hogy mi vezette őket ezeknek a törvényeknek a megalkotásában. Vass József miniszter az 1928: XL. tc. általános indoklásában ezt mondta: „A magyar szociális teher fejlődését okozó társadalompolitikai jogalkotások előkészítésénél arra törekedtem, hogy a magyar 3 Erre vonatkozóan 1. Kozári Monika: Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdijának kialakulása és szabályozása az első világháború előtt. Múltunk, 2009/3. 124-170., Kozári Monika: A katonák nyugdíja az Osztrák-Magyar Monarchiában - a magyar törvények alapján. In: Két világ kutatója. Urbán Aladár 80 éves. Bp. 2009. 221-235., Kozári Monika: A tanítók nyugdíjazásának szabályai Magyarországon a kiegyezés után. Az 1875. évi XXXII. tc. In: Tanulmánykötet A. Sajti Enikő születésnapjára. Szeged, 2009. 35-42. 4 Tomka Béla: Trendek, i. m. 7. 5 Kovrig Béla: Hogy életünk emberibb legyen. Bp. 1940. Kiadó nélkül. Nemzeti Könyvtár 28-29. szám. 90. Kovrig azt íija, hogy „Ha azonban figyelemmel vagyunk arra, hogy a baleseti biztosítás megvalósítása tulajdonképpen nem a munkavállalónak a baleset esetére szóló biztosítását jelentette, hanem a veszélyes üzem tulajdonosát, a munkaadót biztosította a terhére bizonytalan kockázatot jelentő szavatosság veszélyével szemben, ...". 6 Czúcz Ottó: Szociális jog I. A társadalombiztosítás és egyéb szociális ellátások jogi szabályozása. Bp. é.n. UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft. 66.
