Századok – 2012
TANULMÁNY - Czinege Szilvia: Gróf Apponyi György a politikus hivatalnok - kancellár és kancellária a reformkor végén III/609
650 CZINEGE SZILVIA ményével, sokkal inkább illeszkedett Kolowrat elképzeléseibe. Vagy az Életképek háttérbe szorításának módja is megemlíthető ehelyütt. Természetesen Apponyi zökkenőmentesen együttműködött Metternichhel, nyilván ennek (is) köszönhetően esett a választás éppen rá 1844-ben. Továbbá a kormányzat és így Metternich számára is elfogadható volt az az alternatíva, amit a „fontolva haladó" konzervatívok kínáltak fel, ezért is támogatta az államkancellár az újkonzervatívok párttá szerveződését, amivel elismerte a negyvenes évek közepére, hogy változtatni kényszerül az eddigi abszolút politikán, mert az önmagában nem eredményes. Ezért konzervatív reformot hirdetett, ennek végrehajtásának feladatával bízták meg Apponyit, akinek nézetei illeszkedtek az új kormányzati irányelvekbe. S mint ilyen igyekezett legjobb tudásának és saját meggyőződésének megfelelően eljárni az egyes ügyekben. Az a tény, hogy Apponyi „saját meggyőződése" egybeesett az udvar meggyőződésével, nem feltétlenül jelenti azt, hogy pusztán eszköz lett volna a kormány kezében. Ezt alátámasztják a kancelláriai elnöki iratok, az államkonferencia aktái vagy Kolowrat miniszter iratai, amelyek jelentős részén található Apponyitól (hosszas) hozzászólás, s ez sok esetben a legfelsőbb határozat meghozatalában mérvadónak is számított - ahogy a fentebb hozott példák is mutatják. Ugyanakkor jellemző Apponyi ilyen jellegű véleménynyilvánításaira és saját felterjesztéseire is, hogy gyakran hosszasan elmélkedett a bevezetett rendszabályok, a kormánypárti többség kialakításnak valamint az ellenzékkel szembeni fellépés szükségességéről, néha érdemi javaslat nélkül - akkor is, ha nem ez volt a konkrét ügy, amely kapcsán a beadvány született. Ehhez kapcsolódóan egyik kortársa így nyilatkozott a kancellárról: „Apponyi nagyon szenvedélyes volt, de nem voltak nagy ötletei. Nem fémből volt, amelyből nagy államférfiak, új eszmék és belpolitikai irányzatok alapítói nőnek ki, csak azt utánozta, amit fentről és saját merev konzervatív gondolkodásából kifolyólag kapott, és nem voltak benne nemzeti érzelmek ahhoz, hogy a nemzet belső magvát kibontakoztassa, amelyből a nyilvános élet gazdag és gyümölcsöző fája kifejlődhetne. "18 0 Apponyi valóban nem számított rendszerteremtő gondolkodónak, nem tett hozzá a Dessewffy Aurél által megalapozott politikai eszmerendszerhez, de annál hatékonyabban képviselte azt, mind az országgyűlés felső tábláján, mind pedig a kancellári székben ülve. Apponyi magát hazafinak tartotta — ez leginkább az 1843-44. évi országgyűlésen tett hozzászólásaiban nyilvánul meg — és kortársainak egy része is hazafinak írta le. Viszont a horvát kérdésben kifejtett politikája nem ezt tükrözi. Utóbbi momentumból adódik a kérdés, hogy a Magyar Udvari Kancellária tevékenységével a magyar rendeket képviselte-e az udvar irányába vagy pedig az udvar kiszolgálójaként és informátoraként működött. A kancellária szerepét tekintve közvetítő szerv volt a bécsi udvar és a magyar rendek között - s mint ilyen mindkét hatáskörnek megfelelt. Viszont, ha a mérleg két serpenyőjébe helyezzük ezeket a szerepköröket, akkor az udvar felé billen a mérleg nyelve, mivel a hivatal élén egy udvarhű politikus állt, maga az intézmény Bécsben volt az 180 Ungarische Zustände, (ismeretlen szerző) Leipzig, 1847. 227-228.
