Századok – 2012

TANULMÁNY - Gábori Kovács József: A centralisták szerepe az ellenzék egységesítésében III/563

594 GÁBORI KOVÁCS JÓZSEF hette. Ehhez járul, hogy Csengery ugyanúgy a megyéből jött, mint a munici­palisták többsége, így személye a liberális ellenzék zömének szemében Eötvö­sékénél autentikusabb lehetett. A döntés meghozatalakor nagy súllyal eshetett latba Csengery kompromisszum teremtő képessége is, mely már Irinyi megnye­résekor megmutatkozhatott.13 0 Szalay a nyilvánosság előtt a lap szerkesztésének átadását azzal indokol­ta, hogy „egyenes közremunkálás és czikkek' irása által" nagyobb részt szeret­ne vállalni a lap működésében, mint eddig tehette.13 1 Az őt jól ismerő Pulszky Ferenc azonban emlékirataiban azt állítja, hogy Szalay gyűlölte a rendszeres hírlapi munkát, mivel ott tömérdek vezércikket kell írni, így ha Szalay valóban a szerkesztői munka megelégelése miatt adta volna fel pozícióját, valószínűleg magával az újságírással is szakított volna. Szalay döntése mögött tehát az álta­la hangoztatottnál jóval mélyebb oknak kellett rejlenie, már csak azért is, mivel a lapot valószínűleg már jó ideje Csengery szerkesztette helyette. Mindenesetre Szalay valóban gyűlölte a szerkesztői munkát, hiszen Eötvös József egyik leve­lének13 2 tanúsága szerint többször is kijelentette, a szerkesztést „semmi áron csak egy holnapra sem" vállalná fel. A levélből az is kiderül, hogy sem Eötvös, sem pedig Trefort nem értettek a lapszerkesztéshez, így ha nem akarták koc­káztatni, hogy a lapnál dolgozó radikális iíjak13 3 Csengery távollétében nem centralista szellemben szerkesszék a Pesti Hírlapot, Szalaynak bele kellett tö­rődnie, hogy Csengery betegsége, vagy elutazása esetén ő vezesse azt. Valószí­nűleg Szalay ezért maradt a lap munkatársa az 1845. november 18-án lezajlott 130 Csengery felsőbb iskoláit Irinyivel együtt végezte Nagyváradon, majd tanulmányait Irinyi­hez hasonlóan 1840 őszétől Debrecenben folytatta. Mindeközben a Bihar megyei közgyűléseken együtt hallgatták Beöthy Ödön, és Toperczer Ödön szónoklatait, majd együtt találjuk őket az 1843-44-es országgyűlésen is. Csengery erről az országgyűlésről tudósításokat küldött Kossuth Pesti Hírlapjába, aminek köszönhetően Szalay is felfigyelt rá, és hasonló minőségben szerződtette saját lapjához is. Valószínű tehát, hogy Csengery volt az, aki közvetített Irinyi és Szalay között előbbi szerződtetésének ügyében. - Vö. Fenyő I.: A centralisták i. m. 283-284, 305-306. 131 Szalay László: Szerkesztői változás. PH 1845. május 6. 464. sz. 297. - Csengery Deákról 1877-ben tartott emlékbeszédében - Csengery Antal összegyűjtött munkái. III. Történetírók és a történetírás. Bp. 1884. 3-129. - azt állítja, hogy Szalay betegsége miatt lépett vissza a szerkesztés­től. A korabeli forrásokban azonban sehol sem esik szó arról, hogy a jogtudós ez idő tájt komoly be­tegségben szenvedett volna, így Csengery állításának valóságtartalma erősen kérdéses. Hasonló a helyzet Csengery azon állításával is, hogy Szalay kérésére „Deák véleménye döntötte el, hogy a lap munkatársai közöl kinek kezébe adja át a szerkesztői tollat." - Uo. 65. - Nem valószínű, hogy az el­lenzék belső küzdelmeiben semlegességét rendszerint megőrizni igyekvő Deák vállalta volna egy ekkora jelentőségű kérdés eldöntését. Csengery ezzel a kijelentéssel minden bizonnyal csupán saját személyét igyekezett visszamenőleg legitimizálni kortársai előtt a „Haza bölcse"-ként tisztelt Deák segítségével. Ha azonban Szalay valóban kikérte volna Deáknak, vagyis a liberális ellenzék egyik vezetőjének véleményét ez ügyben, az azt mutatná, hogy a centralisták közeledni kívántak a municipalistákhoz. Amennyiben tehát Csengery ezen állítása a későbbikben mégis megerősítést nyerne, azzal valószínűsítené elképzelésemet, mely szerint Csengery a municipalistákkal kötendő kompromisszum érdekében került a lap élére. 132 Eötvös József-Szalay Lászlónak. 1845. november eleje. In: Eötvös József levelei Szalay Lászlóhoz i. m. 155-159. 133 ir ;n yj radikálisokkal való kapcsolattartására 1. - Pajkossy G.: A reformkor i. m. 227. -Csengery a szerkesztés átvételével egy időben még további radikális ifjakat szerződtetett a laphoz Pákh Albert - Fenyő I.: A centralisták i. m. 301-303 - és Irányi Dániel személyében. Emődy Dániel 1846. márciusában érkezett a laphoz - Fenyő /.: A centralisták i. m. 325.

Next

/
Thumbnails
Contents