Századok – 2012

TANULMÁNY - Gábori Kovács József: A centralisták szerepe az ellenzék egységesítésében III/563

584 GÁBORI KOVÁCS JÓZSEF kivívni. Tíz nappal Trefort cikkének megjelenése után, 1845. március 23-án Eötvös is megismétli Állásunk című írásában9 1 ezt a feltételt, sőt tovább is megy ennél. Trefort cikkére, Szemere Bertalan követjelentési beszédére, illetve az Erdélyi Híradó egyik írására9 2 hivatkozva kifejti abbeli meggyőződését, hogy a centralistáknak és a megyerendszert védelmező ellenzékieknek szorosan együtt kellene működniük. Az erdélyi liberális lap cikkét annak szerkesztője, Teleki Domokos írta, aki korábban kárhoztatta a centralistákat, mivel azok olyan kérdéseket tárgyalnak, melyeket legfeljebb ,,a' harmad-negyedizig követ­kező maradék" fog a teendők közé sorolni.9 3 Eötvös által idézett írásában azon­ban kifejtette, hogy mivel a centralisták által kívánt változtatások az adott pil­lanatban még nem megvalósíthatók, a törvényhatósági rendszerrel, mint pót­szerrel kell élniük, és azt ,,a' korigényei szerént ennek szükségéből fölmerülő eszmék, legyenek azok központosításiak vagy a' törvényhatósági szellemből fo­lyók, alkalmazása által" kell tökéletesíteniük. Erre nézve pedig „kell hogy ke­zet nyújtsanak a' központosítás mint a' megyei rendszer baráti".9 4 Teleki Do­mokos tehát közelíteni igyekezett a két ellenzéki csoportosulás álláspontját. Mivel a centralisták korábban többször is kifejtették, hogy mindaddig, míg nincs jobb alkotmányos garanciájuk a megyerendszernél, fenn kívánják azt tar­tani, várható volt, hogy Teleki írására válaszolni fognak. Eötvös fentebb emlí­tett cikkében viszonozta Teleki gesztusát. Kimondta, hogy a két lap között ,,a' főelvekre nézve lényeges különbség nem létezhetik", és, hogy ,,e' honnak felvi­rágzása csak akkor lehetséges, ha mind azok, kik azt valósággal kívánják, ba­rátságosan kezet fogva, mennyire lehet, egy uton haladnak kitűzött czéljok felé". Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy szerinte távolabbi céljaik is jóval hamarabb fognak megvalósulni, mint azt az Erdélyi Hiradó gondolja, valamint, hogy „igen sok a' kor' igényeiből és szükségeiből fejlődött javításoknak életbelép­tetése törvényhatósági rendszerünk mellett, bármiként tökéletesítsük azt, a' lehe­tetlenségek közé tartozik".9 5 Telekivel szemben úgy véli, hogy terveiket talán még a harmadik országgyűlés sem fogja megvalósítani — tehát 12-16 éven be­lül várja azt —, de meg van győződve arról, „hogy e' honban semmi nagyobbszerü újítás történni még a' legközelebb jövőben sem fog, melly nem a' központosítás 's felelősség' rendszere szerint történnék". Mindezt elegendő oknak véli arra, hogy eszméiket továbbra is tárgyalja a lapban. Mivel Eötvös elismerte, hogy elveik a főbb pontokban megegyeznek, Teleki közeledési kísérlete nem maradt hatásta­lan, de lényegesen nem hozta közelebb az álláspontokat. Teleki ennek ellenére 91 E. [Uő]: Állásunk. PH 1845. március 23. 441. sz. 189-190.; ua. A Pesti Hirlap állása, c. In: Uő: Kisebb politikai cikkek i. m. 147-156.; ua. Állásunk, c. In: Uő: Reform és hazafiság II i. m. 105-114. 92 X. Z. [Gr. Teleki Domokos\: Átalakulásunk. Erdélyi Hiradó. (A továbbiakban: EH) 1845. már­cius 11. 20. sz. 153-154. 93 Gr. Teleki Domokos: Hirlapi sajtónk. I-V EH 1845. január 3. 1. sz. 3.; EH 1845. január 7. 2. sz. 9-10.; EH 1845. január 10. 3. sz. 17.; EH 1845. február 14. 13. sz. 97-98.; EH 1845. február 18. 14. sz. 105-106. 94 X. Z. [Gr. Teleki Domokos]: Átalakulásunk. EH 1845. március 11. 20. sz. 153. 95 E. [Eötvös József]: Állásunk. PH 1845. március 23. 441. sz. 189-190.; ua. A Pesti Hirlap állá­sa. c. In: Uő: Kisebb politikai cikkek i. m. 147-156.; ua. Állásunk, c. In: Uő: Reform és hazafiság II i. m. 105-114.

Next

/
Thumbnails
Contents