Századok – 2012
KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZEMERE BERTALAN - Fenyő István: Szemere Bertalan és a centralisták a reformkorban III/509
514 FENYŐ ISTVÁN oldása elmaradt, a büntető törvénykönyv nem léphetett életbe, a népnevelés régi állapotában tesped. A tömlöcök továbbra is a „gonoszság státusiskolái" lesznek. Az adózó nép pedig hiába várta, hogy kimondják a kötelező örökváltságot. „És a birtokviszonyok vannak-e szabályozva!? — kiált fel haragos indulattal Szemere — Az ősiség megdöntetett-e? Legkevésbé sem. És állíthatott-e a diéta hitelintézetet, melyből eladósodott szegény földbirtokosaink olcsó kamatra kölcsönözhessenek? ...Mi most kereskedési tekintetben a dicsőnek nevezett Magyarország? Nem egyéb, mint Ausztriának szolgáló gyarmata." A centralistáktól Szemere abban tér el, hogy ő a hibákért, mulasztásokért elsősorban a kormányzatot és a főrendeket vádolja. Elmarasztalja szabályozatlanságáért a rendi táblát is, s Szalayval, Eötvössel már egyetértve szükségesnek tartja, hogy a tábla „mindenféle értelmiség gyűlpontja" legyen. Szabadnak akarja ő is a képviselőket, eltörölve a választói utasításokat. Leszögezi, akárcsak Szalay, hogy reformálni az országot csak akkor lehet, „ha az ország a törvényhatóságok szabad választottainak a nemzeti közvéleményre figyelő gyülekezete által vezéreltetik". Szemere is azt szeretné, ha a képviselőház valamennyi néposztály érdekeit egyesítené. S ő mondja ki először ebben a beszédében, hogy a haladás pártját nálunk meg kell szervezni. O is felelős kormányt kíván, akárcsak a centralisták, de a megújult országot már nem a Habsburg-birodalom részeként képzeli el. A fennálló kormánytól semmiféle reformot sem vár, mert szerinte az „csak a szükségnek enged, mindent akkor ád meg, mikor már meg nem tagadhatja". Leginkább a községi rendszer, az önkormányzat eszméje teremt hasonlóságot, vagy éppen azonosságot Szemere és Eötvösék között: Szemere is, akár Eötvös — leginkább az 1850-es évek elején keletkezett Uralkodó Eszmékben — a községek létrehozásában, a közigazgatás reformjában látja a bajok, gondok orvoslását. Abban, hogy minden polgár a maga körében befolyhasson az ügyek intézésébe, ott róla, nélküle semmi sem történhessen. Kevés politikus ismerte fel nálunk a reformkorban a nemzetiségi kérdés jelentőségét. Wesselényi Miklós és Deák Ferenc mellett Szemere egyike volt e keveseknek. Már 1843-ban Vergiliust idézte: „Ucalegon ardet". Felismerte, hogy a szláv népek nemzeti törekvéseikben a cári birodalomra támaszkodnak. Szorongott az elszakadási törekvésektől, sőt attól is, hogy azok kihatnak Ausztria birodalmi összetartozására is. A centralisták viszont csak a forradalom során érzékelik a problémakör súlyát. Közülük Eötvös figyelt fel erre először kellőképp. Az elemi iskoláról szóló törvényjavaslatában a 10. § így hangzott: „Az oktatás nyelve a lakosok többsége szerint határoztatik meg." A szabadságharc leverése után pedig politikai törekvéseinek középpontjába kerülnek a nemzetiségeknek adandó jogok. Az 1843-44. évi országgyűlésen nem sikerült eredményt elérni, a felsőtábla elvetette a honoráciorok számára a választójog megadását és a titkos szavazást. Ezért a városok és a megyék reformja az 1847-48. évi utolsó rendi országgyűlésen újra felmerült. Ezen azonban a centralisták már nem vettek részt. Szemere igen. Sőt, egyik Pozsonyból 1848. január 14-én Csengery Antalhoz