Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Petr Hlavacek: Die Böhmischen Franziskaner im Ausgehenden Mittelalter (Ism.: Lázs Sándor) II/490

492 TÖRTÉNETI IRODALOM konventuális ferencesek kolostoraiba menekülnének. A kérésnek végül eleget tettek. A generális vikárius, Angelus de Chiavasso engedélyezte, hogy a csehek két kolostort alapítsanak, amelyben csak csehül beszélő testvérek élnek, a többi cseh nyelvű kolostorhoz pedig custost nevezzenek ki. A cseh ferences kolostorok nyelvhasználata élesen elüt a magyarországiakétól. A tárgyalt időszakban a magyar ferences kolostorokban — legalábbis a mariánusokéról így tudjuk — kötelezően a latint kellett használni; ez természetesen egy feltételezett ideális állapot lehetett. Igali Fábián, a konventuális ferencesek tartományfőnöke 1454-ben írt statútumában arra kötelezte a szerzeteseket, hogy egymás közt latinul beszéljenek: in omnibus conventibus, ubi ultra quattuor fratres morantur, semper loquantur litteraliter, cum usus artem prevalere dinoscitur, nisi cum fratribus laicis et mundanis (Arnold Magyar: Die Ungarischen Reformstatuten des Fabian Igali aus dem Jahre 1454: Vorgeschichte und Auswirkungen der Statuten. Archívum Franciscanum Historicum 64. [1971] 101.). Fontos különbség még, hogy a magyar ferencesek — így az obszervánsok is — az olaszok csoportjához, a cismontanához tartoztak, amíg a csehek a németekkel együtt a transmontanához; így amíg Magyarországon az olasz hatás, addig a cseh korona országaiban, a számbéli túlsúly miatt, a németek befolyása érvényesült. A cseh obszerváns ferencesek körében a latin csak hivatalos nyelvként szerepelt, az anyanyelvhasználat — Hlaváőek műve szerint — mindenekelőtt a nemzeti öntudatra ébredésnek volt a kifejeződése. A könyv azonban csak a kolostorokon belüli ellentétekkel foglalkozik, nem mutatja be, hogy ezek a nemzetiségi ellentétek azokban a városokban, amelyekben az obszerváns ferencesek működtek, miképpen jelentkeztek, ha jelentkeztek egyáltalán. Ennél súlyosabb hiány azonban, hogy a szerző nem foglakozik azzal, hogy a cura animarumra, azaz a lelki gondozásra és a szerzetesek művelődésére miképpen hatott az anyanyelv használata. Arról sincs szó a könyvben, hogy a cseh obszerváns ferencesek miképpen viszonyultak a rájuk bízott másodrendi nővérekhez, hogy az ő irodalmi igényeiket kielégítendő fordítottak-e számukra latin nyelvű egyházi műveket anyanyelvre, miképpen ez — létrehozva a kolostori anyanyelvű irodalmat — Magyarországon történt a 16. század első negyedében. A cseh obszervánsoknak a harmadrendiekhez, a beginákhoz fűződő kapcsolata is csak a botrányok kapcsán kerül szóba. Az anyanyelv használata a dél-német vidék kolostoraiban egyébként nem volt kirívó, különösen nem a német anyanyelvű másodrendiek körében, így a cseh nyelven való megszólalást nem kell csupán művelődési függetlenedésre törekvésként, szabadságharcként felfogni, hiszen egyfajta mintát követtek a szerzetesek. Kár, hogy a könyv ezt az elemzést nem végezte el. Petr Hlavácek munkája taglalja ugyan a cseh obszerváns ferencesek viszonyát a tanulmányokhoz, de nem vizsgálja annak mélységét, csak valamiféle „ambivalenciá"-t emleget. A könyv ismerteti az alaptételt, hogy az obszervánsok vissza akartak térni Assisi Szent Ferenc törekvéseihez, mellőzni szerették volna a túlzott intellektualizálódást, inkább aszkézisre, szemlélődésre buzdították a testvéreket. A szerző megállapítása szerint mégis kettősség jellemezte a cseh obszervánsok viselkedését, hiszen képzettség nélkül nem tudták volna ellátni feladataikat. A tanulmány bemutatja a szerzetesek egyetemjárásait, és megállapítja, hogy a magasabb tudományos fokozatot szerzettek részt vettek a provincia irányításában is, őket választották vezetőnek, ami éppenséggel azt jelzi, hogy a rendtagok felfogták az iskolázottság fontosságát. A megmaradt kolostori könyvtárak szintén ezt tanúsítják. Az obszervancia vezetése tiltotta a könyvek túlzott illusztrálását, egyszerűséget követeltek meg, de a könyvbeszerzéseket támogatták, annyi megkötéssel, hogy — ez az 1503-ban a breslaui (wrocíawi) tartományi káptalan rendelkezése — a közösen kapott alamizsnát nem lehet nyomtatványok vásárlására fordítani. Az egyes városok — Kadan, Olmütz, Brünn — kolostoraiban így is nagy kötetszámú latin nyelvű könyvtárak jöttek létre, ezek tartalma megfelelt a szokásos középkor végi gyűjteményekének. Petr Hlavácek nem számol be — az akár kéziratos — anyanyelvű könyvekről, illetőleg azok hiányáról sem. Ugyanígy feltűnő, hogy — bár a konventek az állandó német túlsúlyra panaszkodtak — német nyelvű nyomtatványok elvétve találhatóak a gyűjteményekben. Az nyelvi kérdés azért is fontos volt a szerzetesek számára, mert a csehek huszita eredetű reformációja az anyanyelvhez kötődött, erősen nemzeti jelleget öltött, az utraquisták és a cseh testvérek a korona országait „Új Izrael"-nek, a cseheket pedig kiválasztott nemzetnek tartották. A könyv legérdekesebb fejezete így az, amelyik bemutatja a cseh ferences obszervancia viszonyát a nemzeti reformációhoz. A provinciának olyan körülmények között és abban az időszakban kellett működnie, amikor a római katolikus egyházi szervezet a cseh korona területén felbomlott, a római pápa fennhatóságát elfogadó katolikus közösség kisebbségbe került. A könyvben tárgyalt korszak elején 1450-ben a ferences obszervancia és a huszita mozgalom követői közötti kapcsolat csupán a