Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Petr Hlavacek: Die Böhmischen Franziskaner im Ausgehenden Mittelalter (Ism.: Lázs Sándor) II/490
491 TÖRTÉNETI IRODALOM zép-európai missziós körútját, a következő évben pedig megalakult a cseh, osztrák és lengyel ferencesek önálló obszerváns vikáriátusa. A könyv másik korszakhatára már átnyúlik az újkorba, jóllehet a cseh tankönyvek a középkort 1517-tel zárják. A korszakhatár megváltoztatásának indoka ebben az esetben világos: a cseh reformáció ekkor találkozik az európai reformációval, a ferences testvérek többsége csatlakozott az új vallási irányzathoz, elhagyta a római katolikus egyházat, utraquista (kelyhes), vagy pedig Luther tanainak követője lett. A magyar rendtörténetírással szemben a cseh igen kiváló helyzetben van, ugyanis a prágai levéltárban rendezetten megtalálhatóak a ferences provincia oklevelei, amelyet 1950-ig a prágai Havas Boldogasszony kolostorban őriztek: ilyen gyűjteménnyel más nemzetek, például a német, nem rendelkeznek. Fontos forrása Hlavácek munkájának még a Chronica Fratrum Minorum de Observancia Provincie Bohemie (Prágai Nemzeti Múzeum Könyvtára, jelzet: VIII F 75) és a Memoriale Ordinis Fratrum Minorum a fr. Ioanne de Komorowo compillatum (Kiad. Xawery Liske, Antoni Lorkiewicz. Lwów 1888. [Monumenta Poloniae Historica 5.]). Petr Hlavácek egyik legfontosabb kérdése, hogy miképpen tudtak működni a soknemzetiségű cseh korona országaiban a ferences obszervánsok; ennek a témának szenteli könyve legnagyobb részét. Szent Ferenc rendje szinte a megalakulástól kezdve azzal a komoly belső nehézségekkel küzdött, hogy miképpen kell követni a rendalapító életeszményét. Az egyik ág a konventuálisoké volt, akik azt vallották, hogy az egyénnek nem, csak a közösségnek lehet vagyona, a másik, a harcosabb irányzat az obszervánsoké, az eredeti szegénységeszményt kívánta követni; az ellentétek szakadással fenyegettek. Hosszas vita után 1443-ban a páduai a generális káptalanon esély nyílott a két ág kiegyezésére, ám a tárgyalások kudarcba fulladása után IV Jenő pápa válást ajánlott. A vezető obszervánsok — Sziénai Bernhardin és Kapisztrán János — ezt nem fogadták el. Végül 1446-ban a szakadást egy pápai bulla mondta ki, amely legfeljebb kullogott az események után, azokat szentesítve. Tíz évvel korábban ugyanis IV Jenő pápa (Sacrae religionis kezdetű bullájában) már engedélyt arra adott, hogy a cseh-lengyel provinciában két (Kosel és Beuthen), Magyarországon és Ausztriában három-három ferences obszerváns kolostor létesüljön. A már feltett kérdésre — hogyan tudtak együtt élni és együttműködni a nemzetiségek a provincia kolostoraiban? — a legjobb példa talán a bécsi konvent sorsa, amelyet maga Kapisztrán János lapított 1451-ben. Kapisztrán olasz és magyar ferenceseket hívott a kolostorba, hogy gondoskodjanak a novíciusokról. A magyarországi Michael Siculust (Székely Mihály) tette meg gvárgyiánnak, prédikátornak és novíciusmesternek pedig a milánói Hieronymus Italicust. A nyelvi nehézségek és mentalitásbeli különbségek hamar konfliktusokhoz vezettek. A német testvérek ágáltak az olasz Hieronymus ellen, aki a Provincia Cismontana szokásait szerette volna meghonosítani. Néhány hónap múltán Hieronymusnak fel kellett adnia a küzdelmet, mert a németek kérésére Kapisztrán János hazatérésre utasította az olaszokat. A nyugtalanság propter pátriám et linguam et nationem azonban továbbra sem csökkent, annyira nem, hogy tizenkét magyar novíciust vissza kellett küldeni Magyarországra. A házfőnök kérésére Kapisztrán a veronai Gabriel Rangonit küldte a robbanásveszélyes helyzet megoldására. Ez sikerült is neki. A veronai Gábrielt ugyanabban az évben, 1452-ben a provinciális káptalan tartományi vikáriussá választotta, de a testvérek elégedetlenek voltak szigorával, mert a következő évben már le is tették. A nemzeti öntudattól és a hatalmi harcoktól vezérelt vetélkedés továbbra is folyamatos volt, a tartományi káptalanokon egymást vádolták be a testvérek. A viták gyakran tettlegességig fajultak. 1487-ben a provincia vikáriusa összeállított egy iratot, amelyben az obszerváns tartomány fejlődése legfőbb akadályának nem a szegénységi fogadalom be nem tartását, vagy az álságos vallásosságot, hanem a testvérek sokfajta nemzetiségét (nacionum diversitas) jelölte meg. Azt, hogy milyen igaza volt, bizonyította utódjának, a lengyel Gtogów városból származó Jakabnak (Jakob von Großglogau) esete. A tartományi vikárius, aki következetesen küzdött nemzeti partikularizmus minden megjelenési formája ellen, 1488-ban vizitációt tartott Kadan (németül: Kaaden) városának obszerváns kolostorában. A vikárius az ellenőrzés alatt azonban agyvérzést kapott és meghalt. A cseh anyanyelvű testvérek, miközben szidalmazták az egykori elöljárót, beszennyezték a halott csuháját, megköpdösték a templom kórusában elhelyezett sírját. A Petr Hlavácek által elősorolt események jól mutatják, hogy milyen állapotok uralkodtak a cseh-lengyel provinciában. A tárgyalt fél évszázad folyamán a tartományi káptalanok a cseh-német viszálytól voltak hangosak. A cseh obszerváns testvérek így 1490-ben egyebek mellett azzal az indokkal kérték az önálló vikáriátus kialakítását, hogy a német elöljárók nem törődnek velük, a németek gyűlölik a cseh nyelvet, ezért szidalmazzák és „kutyafejűek"-nek nevezik őket, és hogy a vizitációkon nem értik meg a német vikáriust, amiért is a cseh obszervánsok legszívesebben a
