Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Belényesy Márta: Fejezetek a középkori anyagi kultúra történetéből I. (Ism.: Bognár Szabina) II/488

489 TÖRTÉNETI IRODALOM ben és szállításban, illetve a földművelésben alkalmazott haszonállatok tartásának középkori jellegzetességeiről, valamint a családi gazdaságok („paraszti üzem") működésének társadalmi-gazdasági feltételeiről. Sosem áll azonban meg a különböző írott források, s az — 1950-es, 1960-as években meglehetősen ritkán alkalmazott — ikonográfia által közvetített adatok rögzítésénél, figyelme minden esetben kiterjed a régészeti kutatásokra éppúgy, mint a néprajzi gyűjtésekre. Következetesen alkalmazott, magas színvonalú latintudással körülbástyázott módszere valódi újításnak számított, ezért is jelentősek az általa elért eredmények. (A néprajz és a középkorkutatás lehetséges kapcsolódási pontjairól ugyanebben az időszakban a szerző külön tanulmányt is közölt: Uber die mittelalterlichen Forschungen in der ungarischen Volkskunde. Acta Etnographica, 1960.) Az immár kötetté szerkesztett tanulmányok közül az első három színes, képszerű leírásokat nyújt, melyekből megismerhetjük a 14-15. századi állatfajtákat, az egyes tartásmódok (szilaj-, félszilaj- és istállós tartás) sajátosságait, az állatok nem és kor szerint differenciált elnevezéseit, a fajtaválasztékot, az állatkereskedelmet, valamint az állattartáshoz kapcsolódó jogszokásokat (pl. legelőjog, haszonvétel). (A passzióból máig rajzoló, idén kilencvenegyéves szerző elmondása szerint ő maga is gyakran vizualizálja a különböző forrásokból elé táruló adatmorzsákat, s így születnek aztán ezek a leírások.) Belényesy Márta már első, a témában írt, jelen kiadványban újraközölt dolgozatában (Néprajzi Értesítő, 1956) is az állattartás teljes rendjének, rendszerének bemutatására vállalkozott. Ebben a holisztikus szemléletű áttekintésben, Az állattartás a 14. században Magyarországon ban a szerző felhasználta a 14. századi parasztságtörténeti munkaközösség tagjainak — név szerint: Fekete Nagy Antal, Fúgedi Erik, Kumorovitz L. Bernát és Mályusz Elemér — gyűjtéseit, valamint az általa vezetett Anyagi kultúránk a 15. században című munkaközösség kéziratos adattárát. Ez utóbbi anyagait — mint ahogy az a kötet végén közölt szakmai életútból kiderül — Belényesy 2009-2010-ben további hasznosításra átadta a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak. A második tanulmány, A ló becse a középkorban. Egy 15. századi végrendelet tanulságai (Ethnographia, 1957) méltó folytatása annak a — talán leghangsúlyosabban, mindenesetre kétségtelenül az elsők között a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle (1894-1906) körül csoportosult, jórészt történész-levéltárosok által képviselt — értő és értelmező adatközlésnek, mely az adott forrást nemzetközi összehasonlításban „beszélteti" és elemzi. így adhat Geszti Péter 1402-ből származó végrendelete részletes leírást a lótenyésztés korabeli körülményeiről, terminológiájáról, többek között a lószínekről, -nevekről, az életkor és az állapot megnevezésére szolgáló szavakról. (A végrendeletet hagyó különbséget tesz csikók és csikólovak, azaz a tavalyi csikók között, az előbbieket féléves, utóbbiakat pedig valószínűleg egyéves korukig nevezték így. Tenyésztés szempontjából megkülönböztet növendék apa- és anyaállatokat, amelyek mint tavalyi kancák és tavalyi ménlovak kerültek be a végrendeletbe. A lószínek közül a szürkés zeg, a világos pej és a tarka üsti fordul elő.) A kötetben harmadik, Az állattartás és pásztorkodás a 14-15. században Magyarországon című tanulmány először jelenik meg magyar nyelven (eredetileg: Viehzucht und Hirtenleben in Ungarn im 14. und 15. Jahrhundert. In: Földes László [szerk.]: Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa. Bp., 1961). A téma feldolgozásának Belényesy által választott komplex módszere — az írott források, korabeli ábrázolások mellett nagyban támaszkodik pl. a régészeti zoológia eredményeire — valóban új eredményekkel szolgál úgy a középkori háziállatok fajtáiról, mint a 14-15. századi pásztorkodás körülményeiről. Az állattartás sajátosságainak (fajták, tartásmódok, s ehhez kapcsolódóan a különböző építmények, a takarmányozás) akkurátus leírása mellett a szerző részletekbe menően elemzi az állatkereskedelem — elsősorban a szarvasmarha-kivitel — alakulását. Az állat — mint a középkori gazdaság alapja, a jobbágyi inventárium legnagyobb értéke, egyben a vagyon, a gazdagság fontos fokmérője — tartásának a tárgyalt időszakban bekövetkezett növekedése fontos társadalmi változásokat generált. Ezeket a gazdasági és társadalmi fejleményeket elemzi, nemcsak az állattartás és pásztorkodás vonatkozásában, hanem a kötet záró tanulmányában, a szintén magyar nyelven először olvasható Teleknagyság és igaerő a paraszti üzemben Magyarországon a 14-15. században című írásában (eredetileg: Hufengrösse und Zugtierbestand der bäuerlichn Betriebe in Ungarn im 14-15. Jahrhundert. In: Földes László [szerk.]: Viehwirtschaft und Hirtenkultur. Bp., 1969). Ebben Belényesy óriási filológiai apparátust mozgósítva fogalmaz meg válaszokat olyan —jórészt terminológiai — kérdésekre, amelyek tulajdonképpen már a 19. század végén, a 20. század elején felvetődtek, de egyértelmű lezárásukra még évtizedekig nem került sor. Ezek egyike az aratrum fogalma, amely már Tagányi Károly és Karácsonyi János által a polgár szó eredetéről folytatott vitában is felmerült (Magyar Nyelv 1908, 1909, 1927), de ugyanígy vizsgálja az eketársulásokra, azok változására vonatkozó adatokat is. Bár a dolgozat fókuszában a paraszti igaerő, a telkes jobbágyok állatállományának alakulása, valamint az egy csalá-