Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. XXVIII. 1344. (Ism.: Bartha Annamária) II/486

487 TÖRTÉNETI IRODALOM rakban függelék is található a méltóságnévsorok adataival. (Bár ez a Géczi Lajos és Blazovich László által legutoljára szerkesztett 1337-es évnél elmaradt.) Az okmánytárak szerkesztése és használata az eredeti szerkesztési elvek számos gyengeségére mutatott rá, de a sorozat egysége miatt a szerkesztők ragaszkodtak a kialakult szokásokhoz. Az 1342-es évben I. Károlyt fia, I. (Nagy) Lajos váltotta a trónon, s az uralkodóváltás lehetőséget adott, hogy az Anjou-kori oklevéltár készítői is bevezessenek néhány módosítást. Az 1342-es kötet szerkesztője, Piti Ferenc véghez is vitt néhány hasznos újítást, amit az 1343-as és 1344-es éveknél is alkalmazott, s a jelen ismertetés tárgyát képező, az 1344. évi diplomatikai kútfők kritikai jegyzékét közlő kötetben tovább finomított. Mivel Piti Ferenc — a szerkesztési alapelvek változatlanul hagyott keretein belül — diplomatikai szempontból több fontos mozzanatban alkalmazott változtatást, ezért az általa követett módszerek ismertetése kapcsán nem csak az 1344. év regesztagyűjteményére szorítkozom. Piti Ferenc jelenleg a MTA-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Fiatal kora ellenére Kristó Gyula után a legtermékenyebb szerző hat megjelent kötettel. 1999-ben az ő szerkesztésében jelent meg az 1339-es év (XXIII.), 2001-ben az 1340-es év (XXIV) kötetének elkészítésével „summa cum laude" minősítésű PhD fokozatot szerzett, 2004-ben a 1336-os (XX.), 2007-ben 1342-es (XXVI.) és 1343-as (XXVII.), 2010-ben az 1344-es (XXVIII.) évek okmánytárai kerültek ki a keze alól. 2005-től az Anjou-kori oklevéltár szerkesztőbizottságának tagja. Szembeötlő, hogy az oklevéltár sorszáma mellett az adott év is felkerült a kötetek gerincére, ami egyszerűbbé teszi a keresését mind a polcon, mind a könyvtári katalógusokban. A szerző a kiadványok elején a rövidítések címszó alatt felsorolja a sorozatban használt összes forráskiadványt, a köz- és tulajdonnevek rövidítéseit, valamint a regesztákban szereplő jeleket. Ez nagy segítség, hiszen ez I. Károly korának köteteinél csak az I., majd minden tizedik kötetben szerepelt. Piti Ferenc legfontosabb újítása a tárgymutató bevezetése volt, hiszen a sorozat eddigi köteteiben a névmutató „csak" az oklevelekben szereplő személy- és helyneveket tartalmazta, s ez nehézkessé tette a keresést, ha például intézményeket, tisztségviselőket, jogi eseteket és hasonlókat szerettünk volna megtalálni. Ilyenkor jobb esetben elég volt „csak" a teljes névmutatót átolvasni, rosszabb esetben kénytelenek voltunk az egész okmánytárat átnézni. A tárgymutató segítségével könnyebben tudunk rátalálni az egyes nemzetségekre, egyházmegyékre, szerzetesrendekre, káptalanokra és konventekre, egyházi és világi tisztségviselőkre, az adózással és pénzzel kapcsolatos utalásokra, hogy csak néhányat említsek a tárgyszavak közül. Sőt, ha például a congregatio-k történetét kutatjuk nem kell megnéznünk az összes említést, mert a szerkesztő külön csoportosítja az egyházi, nádori, királyi, megyei, vajdai és báni congregatio-kat ( XXVI. 476. o., XXVII. 547. o., XXVIII. 495. o.). A szerző a mutató végén azokat a nőket is összegyűjtötte, akik nem keresztnevükön szerepelnek, hanem valaki lányaként, feleségeként, özvegyeként (XXVI. 619. o., XXVII. 706. o., XXVIII. 633. o.). A tárgymutató még az olyan aprólékos kutatásokhoz is segítséget nyújt, mint például az oklevelekben előforduló fák, állatok, vagy fegyverfajták vizsgálata. Persze minden keresést nem lehet a tárgymutatóval kiváltani, de a szerző számos jelenleg folyó kutatást egyszerűsített ennek bevezetésével. (A további keresést könnyítendő hozták létre a Középkori Magyarország digitális könyvtárát, ami elérhető az interneten: http://mol.arcanum.hu/medieval). Piti Ferenc igyekszik a mutatón belüli eligazodást is segíteni azzal, hogy a személyneveket normál betűtípussal, a helyneveket vastag betűkkel, a tárgyszavakat dőlttel szedi. A 1344-es évnél már arra is figyelmet fordít, hogy kisebb betűket használ a kereszthivatkozásoknál. A helyneveknél megadja a modern névalakjukat, zárójelben az oklevélben szereplő régies alako(ka)t, és azt, hogy melyik megyében feküdtek. Azoknál a településeknél, amelyek ma Magyarország határain kívül találhatók, a jelenlegi ország nevét, és a település nevének mai megfelelőjét is szerepelteti, s erre az alakra is rá lehet keresni a mutatóban. Piti Ferenc az 1342-es kötettől felhagyott azzal a gyakorlattal, hogy az úgynevezett említő okleveleket, az azokat megőrző iratok szövegéből kiemelje, és külön oklevélként szerepeltesse. Ezzel a szerző egyrészt csökkenti a kötetek terjedelmét, hiszen a külön kiemelt említő oklevelekhez külön apparátust kellett csatolni, másrészt csökken annak a veszélye, hogy olyan oklevelek keletkezzenek, amik esetleg korábban önállóan szerepeltek, de a szerkesztő nem tud róluk, mert az említésben nincs benne a keletkezés dátuma. Egyes nézetek szerint ettől nehezebben rekonstruálható, hogy egy évben mennyi oklevél keletkezett, de véleményem szerint teljes pontossággal korábban sem lehetett ezt meghatározni, ráadásul így egy adott üggyel kapcsolatos oklevelet nem két, három vagy több részletben olvashatunk. Az Anjou-kori oklevéltár XXVIII. kötete 835 regesztát és 160 oldalnyi mutatót tartalmaz (a regeszták száma valójában 834, mivel a kötetben a 248-as regeszta után a 250-es következik, ami