Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Anjou-kori oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. XXVIII. 1344. (Ism.: Bartha Annamária) II/486

486 TÖRTÉNETI IRODALOM Vadas András (Árvizek a kora újkori Magyar királyságban. Források és lehetőségek) írása időrendben kapcsolódik Kiss Andrea 2011-ben megvédett értekezéséhez, a kezdetektől Mohácsig terjedő hatalmas adatgyűjtéséhez. Mindenesetre azzal a nagy előnnyel, hogy a 15. századtól a forrásbázis megnő, igaz, összetételében is átalakul. A Szerző helyesen utal a magánlevelek megnövekedett jelentőségére, amit jelen írásában meggyőzően használ fel és mutat be az olvasónak. Az 1541 és 1650 közötti időszakból 60 eddig ismeretlen árvizet, illetve magas vízállást dokumentált, noha még igazolásra vár, hogy a kisjégkorszak jól ismert jelensége valóban a csapadék megnövekedésével járt volna együtt. Biztató, hogy még csak a kutatás elején áll, s a későbbiekben egy bővebb, további levéltári forrásokat, pl. a gazdasági iratokat bevonó adatsor alapján egy árnyalt, kézikönyvszerű listával rendelkezünk majd a királyi Magyarország területére. Örvendetes, hogy angol nyelven tartalomjegyzék és bőséges rezümék (igaz, az előszó és a szerzők bemutatása nélkül) kaptak helyet a kötetben. Veszprémy László ANJOU-KORI OKLEVÉLTÁR Documenta res Hungaricas tempore regum Andegauensium illustrantia. XXVIII. 1344. Szerk.: Piti Ferenc Budapest-Szeged 2010. 633 o. Az Anjou-kori oklevéltár szerkesztői arra vállalkoztak, hogy összegyűjtik az 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkezett, az Anjou-kori Magyarország területére vonatkozó levéltári forrásokat, és ezeket kronológiai sorrendben (jobbára) regeszta (vagyis rövid, magyar nyelvű tartalmi kivonat) formájában kiadják. 1990-ben jelent meg az Anjou-kori oklevéltár első kötete, jelen okmánytár a megjelenés sorrendjében a huszonhatodik. Az eltelt évek munkájának köszönhetően I. Károly korából szinte a teljes okleveles anyag a rendelkezésünkre áll, illetve a jelen kiadvánnyal együtt már négy év I. (Nagy) Lajos uralkodási idejéből is. A sorozat megindításában és fenntartásában nem lehet eléggé hangsúlyozni Kristó Gyula szerepét, aki 2004-ben bekövetkezett haláláig a szerkesztőbizottság élén állt (ennek jelenlegi vezetője Almási Tibor). Munkája azonban nem csak a szervezésre korlátozódott, máig ő a sorozat legtermékenyebb szerzője nyolc kötettel, ebből hetet önállóan, egyet társszerzővel készített el (I—VI., XVII., XIX.). Almási Tibor négy (XI-XIV), Blazovich László négy (VII-VIIL, X., XXI.), Géczi Lajos négy (VII., IX-X., XXI.), Kőfal vi Tamás egy (XIV), Makk Ferenc egy (XIX.), Piti Ferenc hat (XX., XXIIIXXIV, XXVI-XXVIIL), Sebők Ferenc két (XXV, XXXI.) és Tóth Ildikó egy (XV) kötet szerkesztésével járult hozzá a sorozathoz. Annak ellenére, hogy a Anjou-kori oklevéltárai többen gondozzák, a sorozat mégis egységesnek mondható, s a Kristó Gyula által bevezetett elveket követi. A kötetekben szereplő regeszták magyar nyelvűek, latinul csak keltezésre vonatkozó részt és bizonyos szakkifejezéseket közölnek, illetve néhány esetben az oklevél teljes latin szövegét is megjelentetik. Megőrzik a közneveknek, tulajdonneveknek az eredeti — túlnyomó részt latin nyelvű — szövegkörnyezetben olvasható alakjait. Minden okmánytár végén mutatót találunk a forrásokban szereplő helynevekről és személynevekről. A kötetek végén a napi kelet megadása nélkül, csak a kiadás évét megjelölő oklevelek is szerepelnek, és minden levéltári forrás helyet kap, függetlenül attól, hogy van-e korábbi kiadása. A szerkesztők azokat a sine anno okleveleket is próbálják elhelyezni, amik semmilyen datálást nem tartalmaznak, de a bennük szereplő személyekből, eseményekből ki lehet következtetni, hogy körülbelül mikor keletkeztek. A regeszta szövege után található az apparátus, amiből információt kapunk az eredeti oklevél lelőhelyéről, a pecsételés módjáról és az oklevél hátoldalán található bejegyzésekről, az eredeti példányról, az esetleges átiratairól, másolatairól, említéseiről és tartalmi átiratairól. Közlik a modern kiadásokat, regesztákat és fordításokat, illetve egyes okleveleknél megjegyzéseket találunk, például a datálással kapcsolatos észrevételekről, vagy az oklevél hitelességéről. Az egyetlen markánsabb eltérés, hogy az Almási Tibor, Blazovich László és Géczi Lajos által készített okmánytá-