Századok – 2012
TÖRTÉNETI IRODALOM - Micae mediaevales. Tanulmányok a középkori Magyarországról és Európáról (Ism.: Veszprémy László) II/484
484 TÖRTÉNETI IRODALOM tözése után Visegrád továbbra is megmaradt uralkodói mellékrezidenciának. Ekkor azonban már éppen azok a jellegzetességek nincsenek jelen a város életében — nevezetesen a hivatali apparátus állandó megtelepedése és az országos főméltóságok ingatlantulajdona —, amelyek az Anjou-korban a város országosan egyedülálló jelentőségét biztosították. így, véleményem szerint, Visegrád szerepe a üj fogalom meghonosítása nélkül is kielégítően értelmezhető a „székváros", illetve a „mellékrezidencia" fogalmaival, anélkül, hogy feltétlenül közös nevezőt keresnénk a két, jellegében igen eltérő, és a monográfiában a jelenlegi történeti és régészeti kutatás legmagasabb színvonalán bemutatott korszak között. Szende Katalin MICAE MEDIAE VALE S Tanulmányok a középkori Magyarországról és Európáról. Szerkesztette Kádár Zsófia, Mikó Gábor, Péterfi Bence, Vadas András Budapest, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori iskola 2011. 198 o. MORZSÁK A KÖZÉPKORBÓL Immár hagyománynak is tekinthető, hogy a nagy hazai egyetemek doktori iskolái rendszeresen konferenciákat szerveznek, majd megjelentetik a legjobb előadásokat (vö. Középkori mozaik. Az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola doktoranduszainak tanulmányai. Szerk. Nagy Balázs. Budapest, ELTE BTK, 2010. ismertetve in: Századok 145, 2011) Jelen kötet a 2011. június 3-i budapesti konferenciára épül, s szinte mindnyájan az itteni doktori iskola, a Középkori magyar történeti, a Történelem segédtudományai, a Középkori és kora újkori egyetemes történelem doktori programok részvevői. Csákó Judit (III. Béla uralkodása a francia területen keletkezett források tükrében) tanulmánya örvendetes vállalkozás, hiszen azzal a kecsegtet, hogy Körmendi Tamásnak a Imre, III. László és II. András királyok időszakának forrásait revideáló értekezése után lépésről-lépésre az Árpád-kor egészét illetően modern áttekintéssel rendelkezünk majd az elbeszélő forrásokról. Ez annál is aktuálisabb, mivel Gombos F. Albin mostanra már reprintben is megjelent Catalogus-a kapcsán alig-alig tudunk hiányokat és desideratakat felsorolni, pedig jócskán vannak. Elég, ha az új kritikai kiadásokra, kommentárokra, vagy éppen első modern kiadásokra gondolunk. Ebben a témában még váratnak a nagy újdonságok, de nem haszontalan a legújabb irodalom alapján csoportosítva látni a korszakra vonatkozó, egyébként igen kisszámú és sematikus említéseket. A Szerző persze hivatkozhatott volna több új munkára, például Albericus vonatkozásában Mireille Schmidt-Chazan, munkáira (Aubri de Trois-Fontaines, un historien entre la France et l'Empire, Annales de l'Est, 36, 1984, S.163-192.; uő: L'Empire et l'histoire universelle, de Sigebert de Gembloux à Jean de Saint-Victor, XlIe-XIVe siècle, Paris 1999, 360-369.), a magyar keresztes háborúk vonatkozásában pedig Borosy András összegyűjtött tanulmányaira (Bp. 2010), vagy a kérdéssel foglalkozó legújabb kötetre (Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengellér József szerkó-Magyarország és a keresztes háborúk. Lovagrendek és emlékeik. Máriabesenyő-Gödöllő: Attraktor, 2006.), de mindez nem csökkenti vállalkozása hasznosságát. Jakab Péter („Medvekölykök". Az Orsini család hatalmi stratégiái a késő középkori Itáliában) az Orsinik emelkedését és hatalmi aspirációit mutatja be részben kiadott, s ami még érdekesebb, kiadatlan, az interneten elérhető források alapján. (Ebben a vonatkozásban nyilván véletlen egybeesés, hogy a kötet másik szerzője, Péterfi Bence is az Orsini levéltár itáliai, Archivio Capitolino és Egyesült Államok-beli Los Angeles-i gyűjteményeit használta, magáról a levéltárról is alapos irodalmat gyűjtve egybe). Külön is érdekesek Nápolyi Lászlónak az Orsinik számára adott kiváltságai, adományai — többek között 1395-ben az abruzzói Tagliacozzói grófságot — megmutatva, hogy milyen szerepük volt a korszak itáliai belharcaiban, főleg a Colonna családdal vívott küzdelmükben. Hihetően valószínűsíti, hogy a Zsigmonddal szembeni támogatás megszerzése is motiválta a Lackfiakkal bizonyosan kapcsolatba lépő trónkövetelőt. A mecenatúráról szóló fejezetben nem mulasztja el megemlíteni, hogy éppen az e vonatkozásban érdemdús Giordano Orsini lett a pécsi püspökség kommendátora egy rövid időre 1409-ben. A Monte Giordano-i „uomini illustri"
