Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Mészáros Orsolya: A késő középkori Visegrád város története és helyrajza (Ism.: Szende Katalin) II/482

482 TÖRTÉNETI IRODALOM Mészáros Orsolya A KÉSŐ KÖZÉPKORI VISEGRÁD VÁROS TÖRTÉNETE ÉS HELYRAJZA Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeum, Visegrád 2009. 306 o. Visegrád a legtalányosabb település középkori városaink között. Nem tekintve most az ispánsági székhely több ponton vitatott kérdését, a tatárjárás előtti központjellegét és funkcióját, a 13. század közepétől a török hódításig fennállt város felemelkedése és hanyatlása, az ország és a szűkebb régió életében betöltött szerepének gyors változása csaknem másfél évszázada foglalkoztatja a kutatást. A szélesebb összefüggésekben felmerülő kérdéseket, nevezetesen hogy mi indokolta Visegrád királyi székhellyé válását, hogyan tudta ezt az országos funkciót betölteni, és hogy mi történt a várossal az uralkodó és udvartartása eltávozása után, csak akkor lehet megválaszolni, ha ismerjük a település alapvető jellemzőit: egyes részeinek elhelyezkedését, lakosságát, helyrajzát, köz- és magánépületeit, valamint önkormányzatának működését. E nélkül csak feltételezésekbe és találgatásokba bocsátkozhatunk. Ezt a nehéz és aprólékos munkát vállalta fel Mészáros Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem régész és történész végzettséggel is rendelkező fiatal oktatója a Debreceni Egyetemen 2009-ben megvédett doktori disszertációjában. A munka elkészülte szerencsés módon egybeesett Visegrád első okleveles említésének (1009) ezeréves évfordulójával, ami segítséget jelentett abban, hogy a mű még abban az évben könyv alakban is megjelenhessen. 2011 januárjában a Szerző elnyerte a középkori régészet és várostörténet iránymutató professzora emlékére alapított 2010. évi Kubinyi András-díjat. Ez az elismerés annál is inkább helyénvaló, mert — amint az előszóban is olvashatjuk — a munka a témavezető Solymosi Lászlón kívül Kubinyi András tanácsainak és szemléletmódjának köszönhet a legtöbbet. Az írásos források, a régészeti feltárások és a képi/térképi ábrázolások együttes vizsgálatának igényét ő tette a „Kubinyi-iskola" legfontosabb ismérvévé és tanítványainak személyes meggyőződésévé. A kötet két fő részből, az I. fejezetet alkotó tanulmányból, és az ennek állításait alátámasztó, a városra vonatkozó eddigi kutatás eredményeit egybegyűjtő adattárból, valamint mutatókból és illusztrációkból (II—III. fejezet) áll. Elsőként ez utóbbi rész erényeire szeretnék rámutatni. A Szerző ugyanis igen komoly szolgálatot tett a téma minden későbbi kutatójának azzal, hogy összegyűjtötte és teljes szövegében közölte a város helyrajzára vonatkozó valamennyi ismert oklevelet: ez az 1338 és 1517 közötti időszakból összesen 61 dokumentumot jelent, amelyből 27 most jelenik meg először nyomtatásban, négy pedig teljességgel ismeretlen volt a Visegráddal foglalkozók előtt. (Esetleg érdemes lett volna ehhez hozzátenni a városra vagy a király visegrádi jelenlétére vonatkozó elbeszélő források megfelelő, a lábjegyzetekben gyakran hivatkozott részleteit is.) Ez az oklevéltár, valamint további közvetett okleveles adatok szolgálnak forrásul a magyar kutatásban újdonságnak számító telekkönyv rekonstrukcióhoz, mely a Szerző által megállapított topográfiai rendben, házcsoportok szerint haladva veszi számba az ingatlan-tulajdonokat. Szintén erre a forrásanyagra, valamint epigráfiai emlékekre, azaz az ásatásokon feltárt sírkövek felirataira támaszkodik az összes ismert visegrádi polgárt első említésük sorrendjében felsoroló polgár névjegyzék. (Ez utóbbi lista nem tartalmazza az előző felsorolásban szereplő házbirtokos nemeseket és egyházi személyeket.) Az adattár másik fő eleme a középkori városra vonatkozó valamennyi, ásatásból vagy helyszíni megfigyelésből származó információt közlő régészeti topográfia. A műfaj szabályainak megfelelően helyrajzi rendben, északról dél felé a Salamontorony utcán, a Fő utcán, a Rév utcán, a Nagy Lajos király útján és a Széchenyi utcán és néhány kisebb mellékutcán végighaladva rögzíti a középkori épület- és útmaradványok adatait, köztük a Szerző saját, több éven át a városban folytatott ásatásainak eredményeit. A tárgyalt lelőhelyeket két periódusban a kötethez mellékelt színes összesítő térképen is bemutatja. Mindez ideális alapot teremthet a város egészének komplex, minden részletre kiterjedő vizsgálatához. Mivel az okleveles adatok döntő többsége az ingatlanforgalomra vonatkozik, önként adódna a háztulajdonlás mint közös nevező a város fizikai topográfiája és társadalma között. Ennek a látszólag magától értetődő összekapcsolásnak azonban komoly akadálya van. Amint Mészáros Orsolya maga is megfogalmazza: „Nem vagyunk birtokában ugyanis olyan, biztosan értelmezhető topográfiai kulcsforrásnak, amely tévedés nélkül meghatározna akár csak egyetlen olyan