Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Segregation - Integration - Assimilation. Religious and Ethnic Groups in the Medieval Towns of Central and Eastern Europe (Ism.: Gulyás László Szabolcs) II/474

478 TÖRTÉNETI IRODALOM de például Plovdivban — ahol a város mellett saját erődítményük is volt — talán még ennél is korábbra tehető a megtelepedés. A latinok egy csoportja bizonyosan távolsági kereskedelemmel foglalkozó velencei és raguzai származású polgár volt, akik Tirnovóban, Várna és Kilia területén is letelepedtek. Az „új' beköltözők speciális csoportját alkották egyes nomád népek bulgáriai töredékei, mint a kunok és a tatárok, akik Pliszkában, Várnában, vagy például Pernikben is megtalálhatóak voltak, de elég hamar asszimilálódtak. Nada Zeőevic tanulmányában, mely a Nobiles, Cives et Popolari: Four Towns under the Rule of Carlo I Tocco (c. 1375-1429) címet viseli, néhány, a dél-itáliai Tocco család birtokában álló nyugat-görögországi városra (a Kefalonia szigetén található St. George, a Leukas szigeten fekvő Ste. Maure, Arta, illetve Ioannina) koncentrálja figyelmét. A részben Leonardo Tocco, részben pedig fia, Carlo Tocco által megszerzett városok történelmi és természetföldrajzi háttér szempontjából eltérő képet mutatnak. Ste. Maure például alapvetően katonai jellegű település volt, Arta és St. George szigeten feküdt, de míg utóbbi egyszerű kisvárosnak tekinthető, addig előbbi korábban az Epiroszi Despotátus központjaként működött. Ez és Ioannina is erős görög identitással bíró, komoly gazdasági központként értékelhető. A Tocco család megjelenésével meglepő módon nem következett be a városok nyugati típusú átalakulása, ehelyett erős etnikai, vallási és társadalmi szegregáció mutatható ki. Carlo Tocco idején a dél-itáliai nemesség megjelenése volt ebből a szempontból a döntő momentum. Az újonnan érkezők részint hivatali pályát futottak be, részint katonai feladatokat láttak el. A jövevények nem csupán a városok környékén szereztek komoly birtokokat, hanem gyakran a városfalon belül is. E csoport megjelenése mind a nyugati típusú lovagi miliőt, mind pedig a latin írásbeliséget meghonosította a területen. Az itáliai földesúr és köre leginkább gazdasági téren került kapcsolatba a helyiekkel, de a kereskedelmet is leginkább a velencei és ragúzai polgárok uralták városaikban. Carlo Tocco erős központi hatalmat épített ki és nem mutatott hajlandóságot a városok korábbi privilégiumainak helyreállítására sem, azok e helyett az új birtokos egyszerű hatalmi centrumaiként működtek. Az idegenekre vonatkozó elképzelések sokszínűsége nagyon jól látszik Nagy Balázs tanulmányából (The Towns of Medieval Hungary in the Reports of Contemporary Travellers). Ahogyan azt a szerző is megemlíti, Közép-Európa a középkori utazók egyik legfontosabb keresztútjának számított. A Magyar Királyság területén megjelenő, hosszabb vagy rövidebb ideig itt időző utazók eltérő utazási céllal és kulturális-vallási háttérrel rendelkeztek, ami remekül tükröződik abban, ahogyan véleményt formáltak az itt tapasztaltakról. A 10. században még csak a magyar területekről érkező különféle etnikumú kereskedőket (zsidókat, muszlimokat) és azok termékeit említik a források, ugyanakkor az is kitűnik ezekből, hogy a Kárpát-medencében a kereskedelem — az urbanizáció szinte teljes hiányában — ekkor még nem a városok szervezésével zajlott. A 12. században, részben a keresztes hadjáratoknak köszönhetően, hirtelen megnő az adatok száma. Mind Odo Deuil, mind Freisingi Ottó elbeszélése a városiasodás alacsony szintjéről, a nyugati típusú városok hiányáról árulkodik, igaz, utóbbi a magyarokkal szembeni ellenérzését sem igyekszik titkolni. Egészen más nézőpontból ítélte meg a kérdést és ellenkező véleményt fogalmazott meg az arab Abu Hamid al Garnati, aki a 12. század közepén néhány évet Magyarországon töltött. Elbeszélésében 78 magyar városról beszél, amelyek a püspöki és ispáni központok lehettek. Mivel ezek általában még nem nyugati típusú városok voltak, ugyanakkor igazgatási központi és gazdasági szerepet töltöttek be, arab szemmel a keleti típusú városokra emlékeztettek. A 12. század második feléből származó néhány nyugati leírás (például Lübecki Arnoldé) mind Esztergomról, mind pedig a magyarországi kereskedelmi helyzetről beszámol, de ezen kívül komolyabb városokra vonatkozó utalást nem tesz. A 13. század közepén Rogerius váradi kanonok tatárjárásról szóló elbeszélése több várost is megemlít a hadi események kapcsán és az azokban élő német és vallon lakosságról is megemlékezik. A 14. századtól a különböző szerzők (például a Descriptio Europae Orientális névtelen alkotója, vagy Bertrandon de la Broquière) már mind részletesebben beszélnek a magyar városokról és azok főként német (de néha zsidó) lakosságáról is, azt a képet sugallva, hogy ekkorra a magyar városok külső képe már nem tért el túlságosan a nyugatiakétól. Laszlovszky József tanulmánya a visegrádi és budai királyi, polgári és egyházi érdekek és városi területek egymásra gyakorolt hatását elemzi a történeti és régészeti források tükrében, Visegrád és Buda példáján (Crown, Gown and Town: Zones of Royal, Eeclesiestical and Civic Interaction in Medieval Buda and Visegrád). A két város közül ugyan Buda a jobban kutatott, de a nemrégiben publikált újabb munkák Visegráddal kapcsolatosan is megfelelően megvilágítják már a kérdést és a két település összehasonlítását is lehetővé teszik. Mint a tanulmányból is kiderül, azzal, hogy a visegrádi obszerváns intézmény alapítását Zsigmond a korábban a város tulajdonát