Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Segregation - Integration - Assimilation. Religious and Ethnic Groups in the Medieval Towns of Central and Eastern Europe (Ism.: Gulyás László Szabolcs) II/474

477 TÖRTÉNETI IRODALOM val hét település etnikai viszonyait vizsgálja, amelyek közül a legkisebb létszámú szlovén lakossággal Kocevje, a legnagyobbal pedig Novo Mesto rendelkezett. Természetesen a fentiek mellett a középkor végére a zsidóság és az itáliai eredetű népesség is megjelent a városokban, azonban a rájuk vonatkozó adatok meglehetősen szórványosak. Szintén az Adria térségének városfejlődéséhez, konkrétan Dubrovnik etnikai és vallási kisebbségeihez kapcsolódik Zdenka Janekovic Römer tanulmánya (Gradiation of Differences: Ethnic and Religious Minorities in Medieval Dubrovnik). A város lakosságát alkotó csoportokat a szerző a polgárjog oldaláról próbálja elsősorban megközelíteni. A dubrovnikiak ilyen értelemben különbséget tettek a városban születettek és — mondjuk így — „a többiek" között. Utóbbi csoport sem volt azonban egységes, voltak köztük a városban lakó, de idegen származású, polgárjoggal nem rendelkező elemek, illetve a város térségében élő, bizonyos jogokkal bíró, de polgárjogot szintén nem élvező csoportok. Az idegen városlakók természetesen polgárjogot is szerezhettek, amelyhez azonban a magyar gyakorlathoz hasonló szigorú feltételeket szabtak. A soknyelvű városba érkezők egy része igen fontos volt Dubrovnik gazdasága számára és a lakosság is tolerálta megjelenésüket, más csoportokat ugyanakkor kevésbé jó szívvel láttak. A polgárjoggal nem rendelkezőket korlátozták gazdasági tevékenységükben, főleg a kereskedelemben, de például a fegyverviselésben is, ugyanakkor — néhány kivételes alkalomtól eltekintve — védelmet nyújtottak számukra, ha az illető a török elől menekült a városba, vagy például Itáliából, politikai menekültként érkezett. A dalmáciai, albániai és itáliai városokból érkező jövevényekkel a polgárok igen jó viszonyt ápoltak, az egyszerű idegenekkel szemben sokkal szélesebb körű jogokkal (egyes esetekben személyes kiváltságokkal is) rendelkezhettek. A városban távolabbról érkezők is adatolhatóak, akik a legkülönfélébb tevékenység során kerültek ide (építkezések munkásai, orvosok, zenészek, mérnökök, zsoldosok, de például tolmácsok is vannak közöttük). Magyarok, horvátok, szerbek, bosnyákok, csehek, itáliaiak, oroszok, lengyelek, németek, spanyolok, görögök és zsidók egyaránt felbukkannak a forrásokban. Ami azonban a szláv hátországot illeti, a város egyre inkább elzárkózott a befogadásuktól és nem létesített velük intenzív kapcsolatot. Amilyen nyitott volt az idegenek felé a város etnikai szempontból, annyira szigorúan közelítette meg a kérdést vallásilag. Az ortodox kereszténység és a balkáni patarénus irányzat felé a város vezetői meglehetősen kis toleranciával fordultak. Vallási és politikai okok miatt a török birodalom muszlimjai sem voltak kedveltek, akik ugyan gyakran érkeztek oda különféle okokból, az éjszakát azonban nem tölthették a falakon belül, szálláshelyül számukra a város mellett lévő Tábort jelölték ki. Dubrovnik már a 15. században adót fizetett a törököknek, a 16. században pedig a török állam függősége alá került, amely változatos kiváltságokkal látta el a várost, biztosítva ezzel annak további fejlődését. A zsidóság megjelenése Dubrovnikban a 14. század közepére tehető, lakóhelyük pedig a falakon kívül, a későbbi Tábor mellett volt kijelölve. A zsidókkal való összeütközések eleinte nem voltak jellemzőek, de a 16. század elejére már több adat is tanúsítja a konfliktust. Helyzetük azonban még így is jobbnak mondható a többi nem keresztény csoporthoz képest, hiszen ők voltak az egyetlen olyan idegen vallású csoport, amely letelepedhetett a falakon belül. Összességében elmondható, hogy az idegenek ügyét a város pragmatikusan kezelte és toleránsán viszonyult a kérdéshez. A Minorities and Foreigners in Bulgarian Medieval Towns in the Twelfth to Fourteenth Centuries: Literary and Archaeological Fragments című, Kazimir Popkonstantinov és Rossina Kostova nevéhez fűződő írás folytatja a délkelet-európai régió városi kisebbségeinek ismertetését. A szerzők által citált források alapján itt is elterjedt az az általános bizánci felfogás, miszerint az idegen népelemekre a területi szegregáció, az intézményi integráció és a vallási asszimiláció elvét egyaránt alkalmazták. A szerzők etnikai csoportonként haladva vizsgálják ennek gyakorlatát. Elsőként az úgynevezett „hagyományos kisebbségek"-et, azaz a zsidókat és az örményeket veszik sorra. A zsidók már az ókorban megjelentek a későbbi Plovdiv területén, azonban köztük és a középkori zsidóság között kontinuitás nem figyelhető meg. A korai középkorban ugyan további számos településen felbukkantak (Szófia, Vidin, Szilisztra stb.), de a rájuk utaló adatok mennyisége mégsem jelentős. Jelenlétük ennél sokkal jobban adatolható a 12-14. századi Tirnovóban, ahol egy kisebb zsidó temetőt is sikerült feltárni. A tirnovói zsidók a város más részeitől elválasztva, egy jól lokalizálható külön negyedben telepedtek meg. Az örményekre vonatkozó források ugyancsak roppant gyérek. Az egyik első, 12. századi említésük az eretnekekkel, így például a bogumilokkal együtt sorolják fel az örményeket. Az örmény közösség, amellyel szemben a hatalom szintén a területi szegregáció elvét alkalmazta, Plovdivban és Tirnovoban is megtelepedett. A bolgár városokban megjelenő latinok a szerzők csoportosítása szerint már az úgynevezett „új' kisebbségek közé tartoztak. Felbukkanásuk az országban leginkább a második keresztes hadjáratnak köszönhető,