Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bárány Attila: A normann hódítástól a Magna Chartáig. Anglia a normannok és Plantagenetek korában (1066-1216) (Ism.: ifj. Barta János) II/472

473 TÖRTÉNETI IRODALOM tó, hogy a Plantagenetek kapcsán csupán a történeti legendáriumokat hallja mindenfelől, a valós tények uralkodói politikájukat illetően elsikkadnak". A könyv Hódító Vilmostól Földnélküli Jánosig az uralkodók sorrendjét követve, személyükre (és még inkább intézkedéseikre) koncentrálva mutatja be Anglia királyait. De már a normann hódítás ismertetése során is meglepetés érheti az olvasót. Azt nem szokták kétségbe vonni, hogy Vilmos, Normandia hercege tudatosan készült Anglia meghódítására, s legfeljebb sajnálkozni szoktunk a rivális angolszász Harold királyon, akinek a normann hódítás előestéjén a norvég Harald Hardrada támadását is vissza kellett vernie. Az angolok kétszeri hosszú menetelése — Dél-Angliából a York melletti Stamford Bridge-hez majd onnan vissza Hastingshez — tette lehetővé, hogy a normannok háborítatlanul partra szálljanak a szigetországban, majd győzelmet arassanak a kimerült angolszász seregen. Az azonban nemigen szokott szerepelni a csak az eseményeket reprodukáló értékelésekben, hogy a norvég Harald támadása sem volt véletlen, hanem ez is a normannoknak az angol Harold esélyeit romboló előkészületeihez tartozott. Ahogyan Normandia hercege előkészítette Anglia megszállását, úgy tervezte és valósította meg uralkodói célkitűzéseit is. Hatalma megszilárdulására és az államigazgatás szilárd voltára utalhat az 1086-ban készített hatalmas, európai összehasonlításban is egyedülálló birtokösszeírás, a Domesday Book is. A párját ritkító összeírás pedig annak is bizonyítéka, hogy milyen birtokpolitikával igyekezett az uralkodó elejét venni az Európa más országaiban dúló anarchiának. Persze hiába rendelkeznek a miénkhez képest hatalmas forrásanyaggal az angol történetírók, eldönthetetlen kérdések számukra is adódnak. Eltérő a normann hódítás értékelése. Míg az egyik (a hagyományosabb ) irányzat károsnak tartja Anglia további sorsára, mások (a modernebb állásfoglalás) szerint éppen ez kapcsolta be a szigetországot az európai fejlődés sodrába. Azt pedig valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy tett-e az utolsó előtti angolszász király, Hitvalló Edward Vilmosnak ígéretet arra, hogy őt tekinti trónja örökösének, amire végül a Hódító trónigényét alapozta. A normandiai krónikások ugyanis rendre hivatkoztak az ígéretre, míg a wessexi források hallgattak róla. (Utóbbiak a Hódító trónigényének jogosságát is tagadták.) A második uralkodó, akivel a könyv részletesebben foglalkozik, a Hódító harmadik fia, I. Henrik király. (A Hódítót ténylegesen követő II. Vilmosnak nem jutott külön fejezet.) I. Henrik alakja — és politikája — látszólag elhalványul az előd és az őt (másodikként) követő II. Henrik ragyogása mellett, pedig nélküle — megint csak az újabb felfogás szerint — a Hódító által kezdeményezett politika számos eredménye megsemmisült volna. Két fiának hajóbalesete ugyanakkor a Normann ház további uralmát is megszakította. Megoldatlan kérdés, hogy balesetük véletlen volt-e , vagy merényletnek estek áldozatul? A dinasztiaváltás végül nem ment simán, bár ennek folyamatában is akad egy — az angol sajátosságok alakításában kevésbé fontos — a kötetben külön fejezethez nem jutó uralkodó, (Blois-i) István. Annál többet tudunk meg II. Henrik királyról és két fiáról, Oroszlánszívű Richárdról és Földnélküli Jánosról. Sok olvasó számára lehet meglepetés a Plantagenet (rekettyeág) név használatának magyarázata, aminek felvételével a dinasztia a család származási helyét jelölő Anjou nevet (s annak Franciaországhoz való kötődését) akarta feledtetni. Hiába beszélte az angol nemesség sokáig a normann-francia nyelvet, tudatukban hamar angolokká váltak. Meglepetés az apa és két fia egyáltalán nem szimpatikus egyéniségének bemutatása, a mindhármukra jellemző fékezhetetlenség, türelmetlenség, az időnkénti vad kitörések (dührohamok) kiemelése. Becket Tamásban a könyv végül mégsem II. Henrik zsarnoksága áldozatát kívánja láttatni, hanem azt a — makacsságával, ellenállásával a király haragját tudatosan magára vonó, a szabályokat sorozatosan megszegő — izgága lázadót, aki éppen korábbi lojalitását adta fel az ellenzéki politikával, amellyel egyháza valóságos, vagy vélt jogait akarta megvédeni. Oroszlánszívű Richárd lovagi tisztességét kritikusabb történészek már eddig is rendre kétségbe vonták, ez a véleményük azonban általában nem járt együtt az utódnak, Földnélküli Jánosnak járó elégtétel megadásával. Pedig az utóbbi jogosultságát erősíti, hogy a Magna Charta kibocsátását kikényszerítő okok — amelyeket általában János király rossz politikájához szoktak kapcsolni — zömében már apja s bátyja uralma idején is fennálltak. Ha pedig utóbb kemény kézzel verte le az ellene lázadó főurakat, ehhez minden joga megvolt, hiszen ellenfelei támogatásért a francia trónörököshöz ill. a skótokhoz fordulva árulást követtek el. A kötet érdemi része az anglo-normann és a Plantagenet kori angol társadalomnak és gazdaságnak szentelt fejezettel zárul. Ha valaki kételkedne abban, hogy a későbbi angol kiemelkedés eredőit a középkorban kell keresni, akkor kétkedését itt meggyőző ellenérvekkel csillapíthatja. Az érdemi részt — függelékként — két térkép és két, a Normann ház valamint a Plantagenet dinasztia tagjait elhelyező családfa követi. Bárány Attila munkájának alaposságát a kötet végén található 22 és fél oldal terjedelmű (legalább 400 tételt magába foglaló) irodalomjegyzék hitelesíti. (Ebből két és fél oldal jut a magyar