Századok – 2012
KÖZLEMÉNYEK - C. Tóth Norbert: Egy legenda nyomában. Szapolyai János és ecsedi Bátori István viszonya 1526 előtt II/443
SZAPOLYAI JÁNOS ÉS ECSEDI BÁTORI ISTVÁN VISZONYA 1526 ELŐTT 447 ellenfeléről elmondák a kortársak, hogy e viszálykodók a haza vesztére bár soha ne születtek volna meg: három izben tétetett le nádori hivatalából, és szomorú tanuja lett a kormány alatti ország függetlensége bukásának".1 3 A nádorválasztáskor történtekről pedig ezt írta: „Végre Bátori az adott szó szentségét teljesen megszegé, s a vajdával kötött szövetséget egészen megsemmisité az által, hogy a nádorságra nem csak Szapolyai akarata ellen, hanem annak egyenes kijátszásával, s a törvényes formák mellőzésével tett szert és igy oly heves pártviszályokra szolgáltatott alkalmat, melyek az országot alapjaiban megrendíték és mohácsnáli bukását nagyon siettették. (...) bizonyos az, hogy ezen választás a törvény kellékeinek meg nem felelt, hogy azt Szapolyai János vajda ellenségei ármánynyal eszközölték, és hogy ez alkalommal Bátori igéretét, miszerint a vajda tudta és tanácsa nélkül hivatalt nem fog elvállalni, megszegte".14 Végül a „Bátori nádor, a Szapolyai ház esküdt ellensége"1 5 fordulattal zárta mondandóját. Tulajdonképpen ugyanezt, ámbár rövidebben, írta Fógel József is a Lajos király udvaráról szóló monográfiájában: „Kortársai Sánta Báthorinak nevezgették. Egyike volt a leghatalmasabbaknak. (...) Tanácsát a király is, a királynéi is kikérte. O volt az udvari párt feje. Vele szemben állott halálos ellensége: Szapolyai János, a köznemesség vezetője".1 6 Az egyik legnagyobb hatású történészünk, Szekfű Gyula a Hóman Bálinttal közösen írt Magyar Történet vonatkozó kötetében eképpen jellemezte főhőseink kapcsolatát: „II. Lajos nádora és vajdája, Báthory és Zápolyai, közepes tehetségű emberek voltak, akik erős központi vezetés alatt belesimultak volna a nemzeti közösségbe, ahelyett, hogy a magas társadalom renaissance-individualizmusában rakoncátlanul rohanjanak önző céljaik után".1 7 Majd így folytatta a nándorfehérvári vár 1521. évi elvesztéséről írva: II. Lajos király „nagynehezen tudta magához parancsolni Péterváradról Báthory nádort, Lippáról Zápolyai vajdát, akik már ellenséges viszonyban voltak egymással, s addig húzták-halasztották az együttes támadást, míg a szultán vissza nem tért székhelyére".18 Végül a következő, nem kevés ellentmondást tartalmazó véleményével zárhatjuk le idézeteinket: „Miután Zápolyai és Báthory együttes kormánya felbomlott, 1522-ben a mindkettőjükkel elégedetlen urak konföderációra lépnek (...). Ezek az 1523. évi országgyűlésen a köznemesség távollétében ráveszik a királyt, hogy Báthoryt letegye a nádorságból, (...) Zápolyai résztvett e Báthoryellenes mozgalomban (...). 1524 őszén a budai diétán a nemesség tiltakozott a rossz kormányzás és a német uralom ellen, s aztán szétoszlott, a király pedig visszahelyezte a nádorságba Báthoryt, s e tettét most már a Báthoryt letévő konföderáció tagjai is, a két Zápolyai-testvérrel együtt helyeselte".19 13 Magyarok életrajzai. I. szakasz: Hajdankor - 1600. IV füzet. Szerk. Kerékgyártó Árpád. Pest 1857. 362. 14 Uo. 367. 15 Uo. 378. 16 Fógel József: II. Lajos udvartartása 1516-1526. Bp. 1917. 33. 17 Szekfű Gyula: A magyar renaissance állam. In: Hóman Bálint-Szekfü Gyula: Magyar Történet II. Bp. 1936.3 599. 18 Uo. 603. 19 Uo. 605.
