Századok – 2012
TANULMÁNY - Balogh Margit: Ikonná dermedt emlékirat, avagy egy jó pásztor naplója. Mindszenty József bíboros emlékiratainak története I/3
MINDSZENTY JÓZSEF"1 BÍBOROS EMLÉKIRATAINAK TÖRTÉNETE 37 ban a korabeli források cáfolják. 104 Az igaz, hogy Mindszenty felháborodott a kérésen, a leghatározottabban ellenezte, meggondolatlanságnak minősítette, és a ferences házfőnököt el is marasztalta a mise céljának elfogadásáért. A helyzetet javítandó eligazította a szentbeszéd tartalmát illetően, de a szertartást nem tilthatta be. Végül két feltétellel tudomásul vette a mise megtartását: a mise utáni Te Deum elmarad, valamint a nyilasok nem jelenhetnek meg egyenruhában. Egyik feltétele sem teljesült; a történtekről felháborodottan tájékoztatta a mariánus tartományfőnököt. De ha részleteiben korrigálnunk is kell Mindszenty visszaemlékezéseit, letartóztatásának valódi okát illetően osztjuk véleményét: több olyan dolgot tett, amivel irritálta a hungaristákat, s amiket összességükben szembeszállásként, céljaik akadályozásaként éltek meg (pl. a dunántúli püspökök kormányhoz intézett memoranduma, amelyben azt követelték, hogy kíméljék meg a Dunántúl lakosságát a hadműveletek pusztításától, a megkifogásolt hálaadó istentisztelet, a nyilasokkal szemben permanensen kimutatott, személyes ellenszenvtől sem mentes távolságtartás). A történet tálalása 1948 nyarára teljesen a visszájára fordult: a kommunista propaganda a történteket egyenesen Mindszentyre próbálta kenni, interpretációjukban ő adott utasítást a hálaadó szentmisére. A védekezés, az életösztön indokolja, hogy fél év múlva a tárgyaláson Mindszenty azt vallja — valótlanul —, hogy a mise elmaradt, és ez került az emlékiratokba is. Az emlékiratok elérték céljukat: a kommunista állam mesterséges propagandisztikus képe a politikus papról, a bíboros „hercegről", a nagybirtokokat visszakövetelő múzeumi figuráról ha nem is foszlott szét, de határozottan háttérbe szorult, és a helyén kirajzolódott a zalaegerszegi fiatal hitoktató szerény alakjától az egyházfői rangjától megfosztott bíborosig terjedő skálán a „jó pásztort" megtestesítő pap arcéle, aki felelőssége tudatában nem habozik akár életét is adni juhaiért. Ugyanakkor nem kerülhető meg, hogy visszaemlékezéseiben VI. Pál pápával kialakult konfliktusát — nevezetesen az esztergomi érseki széktől való megfosztást — miként tárgyalja. Törekvése, hogy pusztán engedelmességből vagy tapintatból ne sikkadjon el saját valóságképe, miközben a hit és erkölcs legfőbb képviselete, a Szentszék tekintélye se szenvedjen csorbát. Mégis, inkább olyan színben tüntette fel VI. Pált és a Szentszéket, mintha éppen őt, a kommunizmus elleni harc hősét áldozták volna fel a keleti politika oltárán. Igazolásul — a folyamat teljességének bemutatása nélkül — azt a kulcsfontosságú eseményt idézhetjük fel, ami — interpretálástól függően — akár a pápa szószegését is bizonyíthatná. 1971. október 23-án reggel fél 8-kor VI. Pál pápa Mindszentyvel együtt koncelebrációs szentmisét tartott a vatikáni Matild-kápolnában. A celebrálás után a pápa négyszemközt latinul azt mondta a sekrestyében Mindszentynek: „Tu es Achiepiscopus Strigoniensis, Primas Hungáriáé. Labora! Inter diffieultates veni ad me, adjuvabo" - azaz „te vagy az esztergomi érsek, Magyarország prímása. Munkálkodj! Nehézségek közepette fordulj hozzám, segíteni fogok." Legalábbis így jegyezte le ott helyben a pápa szavait 104 Mindszenty József: Emlékirataim i. m. 43. Jelen tanulmány szerzője korábbi írásában tévesen még elfogadta ezt az állítást (Balogh Margit: Mindszenty József. Budapest, 2002. 69-72.).
