Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szakolczai György - Szabó Róbert: Két kísérlet a proletárdiktatúra elhárítására (Ism.: Csapody Miklós) I/249

251 TÖRTÉNETI IRODALOM nek terveztek; koruk közéletében mindannyian hiteles és tekintélyes szerepet játszó férfiak voltak, akiknek a magyar társadalom történelmi megújhodására tiszta elvi alapokon álló koncepciójuk volt. Gondolataikat azonban nem csupán briliáns érvekkel, hanem magyarázkodva, olykor meg is alázkodva kényszerültek védeni, sikertelenül. Minden törekvésük végül kamikaze-vállalkozássá lett, de, mert nem tehettek másként, illúzióikkal együtt vállalták a következményeket. Az igazi „elhárítok" Páter Kerkai, P Nagy, R Jánosi voltak - lehettek volna, ha Mindszenty, pályafutásának legkritikusabb időszakában reálisan ítéli meg az ország helyzetét, s nemcsak őket, de a DNP-t is Rákosiékkal szemben megvédi. Az ország azonban akkor is csak megszállt ország marad, ahol a polgári erők kíméletlen „tervutasításos" felszámolásra voltak ítélve. Könyvükben a szerzők két (az Egyházfórumh&n 2008-10-ben közölt) cikksorozatukat foglalták egybe. Az első a keresztény politikáról lefolytatott legnagyobb vitát, a DNP és Barankovics, a KALOT és Kerkai Jenő, valamint Mindszenty között lezajlott, mind elkeseredettebb, az erőket szétziláló, tragikus végű összeütközést tárgyalja. Cikkeik második része a DNP politikusainak működését mutatja be a '47-es választásoktól '49-ig. E fejezetekhez 20, többnyire másutt már közölt történeti dokumentumot, programokat, emlékiratokat, köztük Bálint Sándor, Eckhardt és Barankovics nevezetes, '46-os elvi összefoglalóját (8.), továbbá újabban föllelt iratokat csatoltak. Köztük olvasható Mindszenty válasza Cavallier József, Kodály és Szekfű soraira (13.), az a levél azonban, amelyre a bíboros válasza érkezett, sajnos, hiányzik. Az 1948. november 30-án kelt levél (melynek szerzőit december 8-án személyesen is elküldték Esztergomba a hercegprímáshoz) e sorokkal zárul: a „helyzet megváltoztatása kizáróan Eminenciádtól függ! Eminenciád kimondott vagy ki sem mondott nyilatkozatai, a róluk terjesztett, de meg nem cáfolt mesék és legendák alakították ki azt a légkört, amelyben Egyházunknak ezt a szenvedést meg kellett érnie s ezért várjuk Eminenciád álláspontjának megváltoztatásától a katolikus érdekek megóvását... Ezért mindama katolikusok nevében, akik ugyanúgy látják Egyházunk helyzetét, miként mi látjuk, tisztelettel kérjük Eminenciádat, hallgassa meg s fontolja meg az utolsó órában a katolikus hívek békéje s nyugalma, nemkülönben lelki üdvössége érdekében a magyar Egyház fejéhez lelkiismeretünk parancsából intézett szavainkat s kísérelje meg a demokratikus állammal való megbékélés útját." (Esztergomi Prímási Levéltár 8650/1948) A koalíciós évek politikai viharzásában köztudottan nem működött együtt sem Barankovics és Bibó, sem a DNP és az akkor még nem is létező PP; az éppen csak életre kelt régi-új pártok pillanatnyi találkozása '56-nak is csak vékony mellékszála volt, ketten is így találkoznak ismét a kötetben. Bibó december 8-i memorandumáról van szó (17.); „A közös nyilatkozatra vonatkozó elfogadó nyilatkozatot írtak alá [a] Szociáldemokrata Párt, [a] Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt), a Forradalmi Értelmiségi Bizottság, az Országos Parasztszövetség és a Magyar írószövetség. (A Demokrata Néppárt nem volt felsorolva a közös nyilatkozatban.)" - mondta Bibó '57 augusztusában. (A fogoly Bibó...). A DNP nem szerepelt, ám viszonylag későn mégis csatlakozott „a Demokrata Néppárt nevében Mihelics Vid és Keresztes Sándor - mondta később Bibó. - Ezt én bonyolítottam le Keresztes Sándoron keresztül, mert szükségesnek tartottam, hogy a közös nyilatkozat alapjára helyezkedjék legalább egy baloldali irányzatú keresztény párt, egyrészt azért, hogy ellenzéki álláspontjával utóbb olcsó népszerűséget ne keressen, másrészt azért, hogy a Kisgazdapárt későbbi választásokon ne próbáljon keresztény irányzatú szavazatokkal mamut párttá lenni, mint 1945-ben." (Bibó István. Életút dokumentumokban, 1995). Szakolczai és Szabó munkája értékes és hasznos összegzés. Olyan vegyes műfajú kutatási segédlet, amelyben a szakirodalom olvasmányos kivonatolását az idősebb szerző, Szakolczai György kortárs emlékezései, higgadt ítéletei kísérik. A történeti vonalat a DNP politikusai életpályáinak alapos összefoglalói követik (bár épp a párt Barankovics után legismertebb alakja, Bálint Sándor esetében a szerzők nem tettek különbséget egy 8 oldalnyi életrajzi vázlat és egy 615 oldalas monográfia között). Az életrajzokat társadalmi származás, foglalkozás, párton belüli hovatartozás után, valamint a korszakzáró események szerint megszakított-újrakezdett fejezetekben tárgyalják a rendszerváltozásig (a sajtózsargonból immár mindenüvé átszivárgott „rendszerváltás" kifejezést nemcsak a történeti irodalomban kellene kerülni). Az „epikus" fejezetek legnagyobb érdeme a szerzők tárgyilagossága, és az a kiegyensúlyozott, méltányos állásfoglalás, ami a történeti távlatban visszatekintő kortársak esetében majdnem példa nélkül áll. Talán ez a legméltóbb tisztelgés azok előtt a hatalmas emberi teljesítmények előtt, amikre a DNP politikusainak többsége '45 és '56 között képes volt. Kár, hogy a kötetnek nem volt szerkesztője, ezért maradhatott névmutató nélkül (megbízható szakmai és könyvészeti „szöveggondozója" Szabó Róbert volt). Ez a ragályos filológiai hiány-