Századok – 2012

FIGYELŐ - Ormos Mária: Egy megkerülhetetlen könyv a Rákosi-korszakról I/205

210 FIGYELŐ ha ezt teszi, mintegy önmagát is leleplezi, a legképtelenebb vádak és büntetések halmazával próbált erőt venni rajta. Mint tudjuk, eredménytelenül. 1956 októbere nem a semmiből született egyik pillanatról a másikra. Nyilvánvalóan a régóta tartó elégedetlenség, a sérelmek hosszú sora és a visszafojtott harag, mi több, bosszúvágy gerjesztette, és az izzó parázs egy adott pillanatban lángra gyúlt. Az előkészítő folyamatban Gyarmati a főszerepet a hadigazdaságra való átállással kapcsolatos újabb transzformációs veszteségre és a terror eluralkodására együttesen vezeti vissza. A terror gyakorlásának legfőbb eszköze a különféle néven regnáló politikai rendőrség volt, amelyet Rákosi elsősorban a mindenkori ellenségkép megalkotására és hisztériakeltésre használt, de amely saját szakállára is űzte a lakosság széles tömegeinek a sanyargatását. Közben azonban — mutat rá a szerző — egy idő után minden oka megvolt arra, hogy saját bőrét kezdje félteni, mivel a bűnbakkeresés és a felelősség-áthárítás késztetése az ő sorait sem kímélte. A könyv a korábbiaknál bővebb terjedelemben és szélesebb körökre kiterjedve mutatja be az üldözés különféle módjait és területeit. Gyarmati fontos megfigyelése, hogy az 1956-os fellobbanásnak előzménye volt magának az egyeduralkodó pártnak a megosztottsága is, amely 1953-ban kezdődött és 1955/56-ban tetőzött. Mögötte az a körülmény húzódott meg, hogy a jogtiprás és az esztelen gazdaságpolitika következtében súlyosbodó népnyúzás már a párt vezetőtestületében is ellenérzést váltott ki néhány személy esetében. A folyamat szoros kapcsolatban állt Sztálin halálával, az utódlás körüli moszkvai bonyodalmakkal, ami világméretekben megingatta a sztálini modell presztízsét. A magyar kommunista táboron belül (is) keletkezett egy kisebb másként gondolkodó tábor, amelyet ekkor már nem lehetett egyszerűen vérpadra küldeni, mivel ezt a Hruscsov által képviselt politika nem nézte volna jó szemmel. Nagy Imrét és társait meg lehetett bélyegezni, de kivégezni nem (legalább is ekkor nem), és a megbélyegzéssel a keményvonalas tábor csak azt érte el, hogy az akkor már megszólaló szellemi ellenállókat Nagy Imre közelébe terelte. Mi történt időközben a Rákosi körül kialakított úgynevezett személyi kultusszal? Gyarmati hosszan ismerteti e fogalom történetét, és végül ott köt ki, hogy valójában a „terror kultuszát" jelentette. Magam is így vélem, annál is inkább, mert Rákosi személye körül spontán kultusznak a legkisebb jele sem mutatkozott, amelyet azután tupírozni lehetett volna, ahogyan az — mondjuk — Hitler vagy Mussolini esetében történt. Rákosi kultusza mindenestől kikényszerített, megrendezett hókuszpókusz maradt, amelyet a lakosság nagy tömege gondolataiban és érzelmeiben egyáltalán nem követett. Ezzel szemben Nagy Imrének elég volt megjelennie és néhány mondatot elmondania, hogy a nagy tömeg lelkében Rákosit máris leváltsa Nagy Imrére. Ami viszont Nagy Imre húsz hónapos országlását illeti, Gyarmati azon a vélhetően jól átgondolt véleményen van, hogy azt nem kizárólag Rákosi folyamatos gáncsoskodása és ellenállása korlátozta, és nem csak a két személy habitusának és felfogásának különbsége tette kockázatossá, hanem ennél is mélyebben gátolta maga a kialakított struktúra, amelyen általában sem könnyű erőt venni, de különösen akkor nem, ha pótlólagos források nem állnak rendel-