Századok – 2012

FIGYELŐ - Ormos Mária: Egy megkerülhetetlen könyv a Rákosi-korszakról I/205

FIGYELŐ 209 mációs veszteségét". Függetlenül a háború által okozott károktól, ebben az összefüggésben azokról a veszteségekről van szó, amelyeket a társadalom az államosítások, és a földviszonyok radikális átszervezése következtében, a jóvátételi szállítások, majd a katonai beruházások stb. miatt szenvedett el, miközben a kezdeti nagy volumenű beruházások haszna, illetve esetleges kára számszerűen nem állapítható meg. Jóllehet a transzformációs veszteséget nehéz konkretizálni, annyi bizonyos, hogy a lakosság nyomorult helyzetét egy idő után már kétségtelenül nem lehetett a háborús rombolásra visszavezetni, hanem ebben eminens szerepe volt a kikényszerített, centralizált gazdaságpolitikának, amelynek utóbb központi vezérlő csillagát a haditermelés és a háborúra való felkészülés képezte. Nos, miután egy szűk szolgálattevő csoporton kívül mindenki csalódott, vagy ha voltak rossz sejtései, azokat a valóság sokszorosan felülmúlta, felvethető a kérdés, és Gyarmati fel is veti, hogy vajon a nagy megtorló hadjáratra nem azért volt-e szükség, mert a lakosság „vehemens nemzeti ellenállását" csak így tudták megtörni. Az igazi kérdés voltaképpen abban áll — fogalmazza meg —, hogy vajon volt-e egyáltalán vehemens ellenállás? Nyilvánvaló, látható, megnevezhető ellenállás jó ideig nem volt. A terror ilyesfajta indoklása, mutat rá a szerző, azt jelentené, hogy a tömérdek hamis vádat és az azokon alapuló ítélkezést is jogosnak ismernénk el a hatalmi szempontok szerint. Miközben a vádak nagy tömege teljesen valótlan, művileg konstruált anyagokból tevődött össze, úgyszólván lehetetlen ezekből a társadalom valódi állapotára következtetni, és mintegy kiszúrni belőlük a valós „ellenállás" motívumait. Ehhez hozzáteszem, hogy ellenállás sokféle volt a történelemben. Beszélhetünk fegyveres, aktív, passzív, továbbá szellemi ellenállásról, és arról a fajtáról is, amely egyszerűen a reglamák hallgatólagos megtagadását foglalja magába. Kezdetben Magyarországon a legáltalánosabb az ellenállás utóbbi fajtája volt, majd megjelent a szellemi szembenállás, hogy végül a demonstratív ellenségesség és a fegyver lépjen előtérbe. Mindazonáltal az ösztönös, önvédelmi, azt is mondhatnám, hogy zsigerből indult ellenállásnak számos jele kitapintható volt attól kezdve, hogy a terrorhullám kezdetét vette. Igaz volt vajon, hogy sok paraszt hajtott végre úgynevezett „fekete vágást"? Minden bizonnyal igen. Sokan voltak vajon, akik igyekeztek eldugni annyi élelmet, amennyit elegendőnek véltek a család túlélése számára? Nagy valószínűséggel: igen. Sok melós próbálta éhbérét kiegészíteni a gyárból, üzemből kilopott különféle darabokkal? Feltehetően igen. Ezek a parasztok és munkások nyilvánvalóan nem ismerték el a bevezetett játékszabályokat. Voltak emberek, többnyire városiak, akik a rádióhoz tapasztották a fülüket, hogy hallják, amit a fogható külföldi adókon hallani lehetett. Sokan voltak azok is, akik a kocsmában vagy a kávéházban szidták a rendszert, és mesélték egymásnak a pompás vicceket, amelyek nagy számban születtek, és kitüntetett főszereplőjük éppen Rákosi volt. Egyszóval, — miként Gyarmati több helyen is megállapítja — a társadalom mind ellenségesebbé vált a rendszerrel, még ha ennek jól látható jelét nem is tudta adni a terror tombolása közepette. A hatalom vélhetően érzékelte a valós légkört, de mivel azt képtelen volt büntetni, részben mert megfoghatatlan volt, de részben azért is, mert