Századok – 2012

FIGYELŐ - Ormos Mária: Egy megkerülhetetlen könyv a Rákosi-korszakról I/205

FIGYELŐ 207 lettel és Ausztriával érintkező részei (Csehszlovákia és Magyarország) szoros felügyelet alatt álljanak. Megelőzően a szovjet határ menti országok voltak a legfontosabbak számára, ami által jórészt elérhette az 1945-ben kitűzött célt, Magyarország izolálását is. Úgy tűnik, hogy 1945/46-ban a Rákosi-korszak előszobájában — és egyúttal az „izolálás" fogalmi körében —jártunk, ahol feltűnt már néhány figyelmeztető jel a közeljövőre nézve, de még nem lehetett tudni, hogy innen egyenest a diktátor tróntermébe nyílik az ajtó. Problematikusabb számomra a Rákosi-korszak kiterjesztése 1956-ig. Vajon ide lehet számítani Nagy Imre miniszterelnökségének több mint egy esztendejét, vagy azokat a hónapokat, amelyekben Rákosi helyét a Gerő Ernő -Hegedűs András páros foglalta el? A szerző jelzi, hogy e pontokon jelentős átalakítás, átalakulás ment végbe. Úgy véli, hogy egy előkészítő, általa ál-parlamentárisnak nevezett szakaszt váltott fel fokozatosan a diktatúra, amely egyre csak keményedett, egyre esztelenebbé vált, hogy azután nem rendszerbeli, hanem elsősorban módszertani szempontból változzon. Nem kétséges, hogy 1944/45-ben gyökeres rendszerváltás következett be, amelyet egy ugyancsak gyökeresen eltérő új rendszer követett 1947/48-tól kezdve. Gyarmati nem mulasztja el az átalakulások során érzékeltetni Rákosi változó hatalmi helyzetét: erősödését, gyengülését, újabb megkapaszkodását és végső feleslegessé válását, mindazonáltal úgy véli, hogy szelleme végig meghatározó maradt. Azzal érvel, hogy a kemény diktatúra idején kialakított társadalmi és gazdasági struktúrában megjelenő szellemtől 1956-ig nem sikerült senkinek sem megszabadulnia. Mindenesetre világossá válik a könyvet olvasva, hogy Nagy Imre e struktúra foglyaként sem volt „csereszabatos" Rákosi Mátyással, valamint az is, hogy újabb és meglehetősen rövid „országlása" idején Rákosi már nem volt a régi. Presztízse hanyatlott, a korábbi rendszer-merevséget nem tudta maradéktalanul visszavarázsolni, és a végső bomlás idején már nem is volt az országban. Nagyon is igaz viszont, hogy miként Gyarmati kifejti, a szelleme tovább kísértett, és az általa kialakított mechanizmusok hatásaitól nem csak Nagy Imre, de később Kádár János sem tudott megszabadulni. Egyébként egyetlen új rendszer sem tudja meg nem történtté tenni az őt megelőző közelmúltat, és olykor a távolabbit sem Végeredményben a kötetet olvasva az olvasó számára az derül ki, hogy Rákosi megkérdőjelezhetetlen diktátori hatalma 1948-tól 1953 tavaszáig tartott, s miután átmenetileg újra omnipotensnek képzelte magát (1955 és 1956 egy-egy részében) a valóságban már törpének sem volt óriás. Másfelől viszont az is kiderül, hogy a sztálini típusú, azzal nem egyenlő, de hozzá hasonló diktatúra elemei eleve bekódolódtak a magyar rendszerbe, kibomlottak 1947-től kezdve, hogy Sztálin halála után, 1953-tól elgyengüljenek, a nélkül azonban, hogy eltűntek volna. Végeredményben azt mondhatjuk, hogy Rákosi hazánkban a késő sztálinizmust közvetítette egy függő ország körülményire alkalmazva, és ennek a lenyomata valóban végig követhető egészen 1956-ig. Ennyiben tehát jogos a „Rákosi-korszak" használata az egész 1945-56-os tíz esztendőt magába foglaló magyar történetre. Rákosi egyéni kudarcának titka végső fokon abban állt, hogy e sztálini szellem hatékonysága a „tartó országban", a Szovjetunióban fluktuált, ő viszont a változásokat nem tudta követni. Ez azért