Századok – 2012
TANULMÁNY - Balogh Margit: Ikonná dermedt emlékirat, avagy egy jó pásztor naplója. Mindszenty József bíboros emlékiratainak története I/3
12 BALOGH MARGIT 1957. június végén Barnes ügyvivőt Garret G. Ackerson váltotta. Szolgálatának harmadik hetében szembesült először az emlékirat-problematikával, és arról részletes tájékoztatást küldött Washingtonba. Július 17-ei személyes találkozásukon Mindszenty szóba hozta, hogy emlékiratait, kiadásukat előkészítendő, le kellene gépelni. Két ötlete volt: az egyik, hogy az emlékiratokat a képviselet munkatársa, Alexandra Kaufmann gépelje le vagy a munkahelyén, vagy otthon; benne megbízott, mert úgy tudta — tévesen -—, hogy korábban apáca volt. A másik lehetőség, hogy kiküldik a bécsi amerikai követségre, hogy gépeljék le ott, vagy valamelyik kolostorban, illetve valamilyen egyéb egyházi szervezetnél, például a Pázmáneumban. Az ügyvivő a budapesti alkalmazott bevonását ellenezte, és elmagyarázta a bíborosnak, hogy ez a magyar rendőrséggel szemben nagyon sebezhető helyzetbe hozná a hölgyet, a kéziratok hazavitelét pedig egyenesen képtelenségnek tartotta, hiszen így bármi történhet velük, ráadásul a gépírónőt még őrizetbe is vehetnék. „Egy darabig vitatkozott. Tudta, hogy egy másik alkalmazottat, aki korábban dolgozott neki, letartóztattak; de azzal érvelt, hogy más alkalmazottakat is — akiket egyáltalán nem ismer — ugyanúgy őrizetbe vettek. Elmondtam, hogy természetesen nem ismerjük a titkosrendőrség észjárását, de úgy gondolom, nem helyes ilyen helyzetbe hozni a nálunk dolgozókat."29 A diplomata a kéziratok Bécsbe küldését sem tartotta szerencsésnek, de megígérte a kérdés átgondolását. A bíboros az idő szűkösségével indokolta kérését: ha ugyanis elhagyhatja a képviseletet, sokkal elfoglaltabb lesz, és nem marad ideje a kiadással bíbelődni. Sürgető türelmetlensége — saját bevallása szerint — felbosszantotta a követet, de higgadt maradt. Beszélgetésükből nyilvánvaló, hogy Mindszenty 1957 nyarán komolyan számolt távozásával, s már a reá váró tennivalók elrendezésén gondolkodott. Emlékiratainak piaci értékét pedig nagyobbra tartotta, ha azok minél előbb, még követségi tartózkodása alatt megjelennek, nem csupán valamikori távozása után. Nem árulta el, de úgy véljük: épp emlékiratainak kiadásától remélt akkora világfigyelmet, ami kiszabadíthatja félrabsági helyzetéből. Ackerson ügyvivő e beszélgetést követően jutott arra az elhatározásra, hogy ezután nem németül, hanem tolmács alkalmazásával beszélget a bíborossal, hogy a nyelvi problémák ne okozzanak félreértéseket. így is történt, két nappal későbbi találkozásukon Katona Géza tolmácsolt. A követ segítőkészségéről biztosította a bíborost az összes olyan üggyel kapcsolatban, amelyek kényelmével és jólétével kapcsolatosak; de nem engedélyezte, hogy a kéziratot bármelyik követségi munkatárs legépelje vagy diplomáciai úton elküldjék Bécsbe.3 0 A döntés-29 NARA RG 84. Foreign Service Posts of the Department of State Hungary, Budapest; Subject Files Relating to Cardinal Mindszenty, 1956-1972. Entry 2691B, Box 1. Mindszenty-Classified, July-Dec. 1957.; NARA RG 59. General Records of the Department of State, Bureau of European Affairs, Office of Eastern European Affairs. Records relating to Hungary, 1941-1977. Entry A-H5577), Lot 75 D 45, Box 10. Refuge Part III, 1960. Jegyzőkönyv megbeszélésről, 1957. július 24. Bizalmas. 30 Uo. „Egyáltalán nem tudjuk, ez esetben mi történhet az iratokkal, főleg, ha a gépelés nem a követségen történik, a következmények pedig veszélyesek lehetnek számára és katasztrofálisak a magyarországi képviselet számára. [...] Tudtam, hogy nem ért egyet az értékelésemmel és végkövetkeztetésemmel, de a körülmények ismeretében így kellett döntenem. Elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, de a kollégáimmal folytatott megbeszélések után úgy értékeltem, hogy nem hagyhatom