Századok – 2012

TÖRTÉNETI IRODALOM - A kora újkor története (Ism.: Hahner Péter) VI/1497

1500 TÖRTÉNETI IRODALOM A francia vallásháborúk történetét Papp Imre ismerteti. Fejezete pontos és megbízható, eltekintve attól, hogy mintha szerzője kissé jobban rokonszenvezne a hugenottákkal, mint a katolikusokkal. A vassy-i mészárlást valójában a hugenották provokatív és agresszív fellépése robbantotta ki (322—323. o.), a Szent Bertalan éjszakájával megkezdődő öldöklésnek a mai történészek szerint nem „20—30 ezer" (325. o.), inkább 5—10 000 áldozata lehetett, XIII. Gergely pápa pedig nem a tömegmészárlásnak örvendezve rendelt el hálaadó istentiszteletet, hanem azért, mert a franciaországi hírek megtévesztették. Ö úgy hallotta először, hogy a francia király megmenekült egy ellen szőtt merénylettől, s ezért rendezett istentiszteletet. Amikor viszont tudatták vele, mi történt valójában, „istentelen eljárásnak" nevezte a történteket, s még tiltakozott is a francia királynál. L'Hospital kancellár pedig 1589-ben nem csatlakozhatott Bourbon Henrikhez (328. o.), hiszen 1573-ban meghalt. Különösen nagy élvezettel olvastam azt a két fejezetet, amelyeket Molnár Antal a trienti zsinat és az inkvizíció történetének szentelt. Az ellenreformáció magyar nyelvű szakirodalmának hangvételét hazánkban is sokáig a protestáns, felvilágosult, liberális majd baloldali történészek többé-kevésbé elfogult szemlélete határozta meg. Molnár Antal tanulmányai viszont tárgyilagosak, elfogulatlanok és meggyőzőek. Nagyon helyesen hangsúlyozza, hogy a trienti zsinat nem a merev reakciót képviselte, nem az „ellenreformációt", hanem inkább a „katolikus reformációt", a katolicizmus megújítására tett kísérletet. (332. o.) Azt is kiemeli, hogy a trienti teológia a maga módján a humanizmus antropológiájának megőrzői közé sorolható, még akkor is, ha a klérus és világiak éles elkülönítésével szakított a humanizmus örökségének egy részével. A 16. század első felét, I. Ferenc, V Károly és VIII. Henrik világát azonban még túlzás lenne a „központosított nemzetállamok kialakulása" korának nevezni. (334. o.) Az inkvizíció intézményét nagyszerűen helyezte el a kora újkori Európa világában, s teljes joggal hangsúlyozta, hogy ekkoriban az inkvizícióval szembenálló erők sem képviselték a toleranciára irányuló törekvéseket. A sokat emlegetett és sokat gyalázott bíróság természetesen nem jellemezhető humanizmussal, de semmivel sem volt kegyetlenebb más világi törvényszékeknél, s a római inkvizíció bírái „a korabeli bírósági gyakorlathoz képest sokkal kevésbé bánhattak önkényesen a vádlottakkal." (360. o.) Kifejezetten az inkvizíció tevékenységének köszönhető, hogy Itáliában nem volt jelentősebb boszorkányüldözés. Molnár Antal tárgyilagosan foglalja össze azt a három híres pert is, amelyet az inkvizíció a tudomány képviselői, Giordano Bruno, Tommaso Campanella és Galileo Galilei ellen folytattak. Ahogy szerzőnk megfogalmazta: az inkvizíció nem lesz rokonszenvesebb, ha alaposabban megvizsgáljuk, mégis lehetséges megszabadítani „az évszázadok során rárakódott ellenpropagandától", és elfogultság nélkül elhelyezni „a kora újkor felekezeti konfliktusainak és igazságszolgáltatásának rendszerében." (373. o.) A kötet negyedik részében négy tanulmányt olvashatunk a gyarmatosításról. Rákóczi István a portugál, Szilágyi Ágnes Judit a spanyol, Papp Imre a francia, s Szántó György Tibor a brit gyarmatbirodalom kialakulását ismerteti. Nem könnyű viszonylag rövid terjedelemben, 15—20 oldalon összefoglalni térben és időben ennyire kiterjedt folyamatokat, a feladatot azonban mind a négyen kiválóan oldották meg. Rákóczi István talán elkerülhette volna néhány kevéssé ismert idegen szó (Indikum, thalasszokratikus, mondializálják, luzotropikalizmus) felhasználását. Szilágyi Ágnes Judit kiválóan foglalta össze a spanyol birodalom kiépülésének és felbomlásának tényezőit. Három nevet hibás formában írt le, Zeeland helyett „Seeland" (391. o.), regensburgi helyett „ratisbonai" (392. o.), Új-Spanyolország Alkirályság helyett pedig „Újspanyol Királyság" (397. o.) olvasható a szövegben. Nagy-Britannia pedig nem Louisianát szerezte meg 1763-ban, csak annak a keleti részét. (399. o.) Papp Imre is korszerű képet nyújt a francia gyarmatbirodalom létrehozásáról, nagyon helyesen hangsúlyozva, hogy erre nem is annyira gazdasági, mint inkább nagyhatalmi szempontok miatt került sor. Csak abban téved, hogy „egykori jezsuitának" nevezi René Robert Cavalier francia felfedezőt, aki mindössze a jezsuiták tanítványa volt. (408. o.) Szántó György Tibor a tőle megszokott lendületes és olvasmányos módon ismerteti a brit gyarmatbirodalom kialakulását. Örvendetes, hogy határozottan megcáfolja azt a (sajnos!) ma is számtalanszor elhangzó legendát, hogy „Európa söpredéke alapította a későbbi Egyesült Államokat. Ennek az állításnak az ellenkezője igaz. Francia hugenották, angol puritánok, ír katolikusok, holland, német, svéd és dán protestánsok erős hittel, iszonyú, számunkra szinte felfoghatatlan szenvedések árán vették birtokba a végtelennek látszó Észak-Amerikát. " (433. o.) Abban viszont téved, amit ugyanezen az oldalon állít, hogy „a Napkirálynak... le kellett mondania észak-amerikai szerzeményeiről", mert ezekről csak dédunokájának, XV Lajosnak kellett lemondania. (Ez a meglehetősen bonyolult történeti múlttal rendelkező Louisiana minden jel szerint a kötet több szerzőjét